Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A hosszú ideig folytatott vadászat, az urbanizáció, valamint a természetes élőhelyek erőteljes zsugorodása a 20. század közepére több európai nagyragadozót is végveszélybe sodort. Csak az 1960-as 70-es évektől kibontakozó természetvédelmi mozgalmaknak, illetve az egyre átgondoltabb és szélesebb körű kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sikerült megállítani ezt a drámai folyamatot.
Ami különösen fontos, hogy az elmúlt pár évtizedben nagyot változott a természeti értékek megóvásával kapcsolatos társadalmi felfogás is, mégpedig pozitív irányban. Az átgondolt intézkedéseknek, és különösen a természetvédelem egyik legfontosabb eszköze, a nemzeti parkok és védett élőhelyek gyarapodásának köszönhetően, az elmúlt években
ismét megjelentek hazánk területén azok a nagyragadozók, amelyek csaknem száz év óta kiveszettnek számítottak Magyarországon.
A közelmúltban sorra jelentek meg a Bükkben, illetve a Zempléni-hegységben észlelt barnamedvékről, szürkefarkasokról, és a rendkívül ritka ragadozónak tekintett hiúzok felbukkanásáról szóló hírek.
Az európai nagyragadozók alatt összesen négy fajt értünk,
a barnamedvét (Ursus arctos), a szürke farkast (Canis lupus), az északi területeken honos rozsomákot (Gulo gulo), valamint az eurázsiai hiúzt (Lynx lynx).
A legfrissebb becslések szerint barnamedvéből mintegy 16 ezer, szürkefarkasból 17 ezer, hiúzból 9 ezer, rozsmákból pedig mindössze 1200 egyed él jelenleg kontinensünkön.
Ezek a számok is jól mutatják, hogy az elmúlt száz évben
milyen drámai csökkenés ment végbe az európai nagyragadozók állományában.
Ezért tekinthetjük különösen örvendetes ténynek, hogy hosszú szünet után a barnamedvék, a szürke farkasok és a hiúzok ismét megjelentek Magyarországon.
Az Északi-középhegység legnyugatibb tagja, a Dunakanyar fölé emelkedő Börzsöny számít hazánk egyik legszebb tájegységének. A Kárpátok belső vulkáni övezetéhez tartozó hegység a 18 és 15 millió éve lezajlott miocén vulkanizmus során emelkedett ki a szárazföldi térszínből,
és egykor olyan magas lehetett, mint most az Etna.
Az ősi vulkáni kalderafal maradványai alkotják a Börzsöny legszebb csúcsait, amelyek között 938 méteres tengerszint feletti magasságával a Csóványos a legmagasabb.
A Börzsöny lejtőit kiterjedt tölgyesek és bükkerdőségek borítják,
ideális élőhelyet kínálva számos nagyon ritka állatfaj, mint például az uhu, a vándorsólyom, a kígyászöly, vagy a szirtisas számára.
Mindezek ellenére talán mégsem túlzás azt állítani, hogy a Börzsöny állatvilágán belül a csak nem rég felbukkant eurázsiai hiúz számít a legértékesebb és legritkább fajnak.
Az eurázsiai hiúz egykor egész Európa területén elterjedt nagyragadozónak számított,
azonban a 20. század közepére a kontinens legtöbb országában kihalt, elsősorban a vadászat, és az élőhelyek drasztikus összezsugorodása miatt.
A hiúz a sűrű és kiterjedt erdőségeket kedvelő macskaféle,
ezért az európai erdőállomány 19. századtól elkezdődött és egyre rohamosabb csökkenése - a vadászattal párosulva – számos területen végleg megpecsételte e nemes nagyragadozó sorsát.
Magyarországról az 1920-as években tűnt el, és csak hosszú szünet után, a 80-as évek második felében jelent meg ismét az Északi-középhegységben, az Aggteleki Nemzeti Park területén.
Az utóbbi években az európai nagyragadozók közül három faj, a barnamedve, a szürke farkas és az eurázsiai hiúz bukkant fel ismét Észak-Magyarország hegyvidéki erdőségeiben. Hazánkban elenyésző,
mindössze egytized százalék alatti a nagyragadozók aránya,
a szomszéd országokban ehhez képest - különösen Szlovákiában és Romániában - ez jóval magasabb.
Magyarországon az eurázsiai hiúz egyik alfaja, a kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathicus) kezdett el megtelepedni,
igaz, egyelőre még csak rendkívül alacsony egyedszámban. A szakértők mintegy 12- 15 egyedre becsülik az Északi-középhegység bizonyos részeit már saját territóriumként birtokló hazai hiúzok számát.
A kárpáti hiúz területtartó faj, ám egy-egy példány vadászterülete akár a 60-80 négyzetkilométeres kiterjedést is elérheti,
ezért a hiúzpopulációnak meglehetősen nagy és összefüggő, az erdőgazdálkodástól valamint egyéb zavaró tényezőktől mentes területre van szüksége ahhoz, hogy háborítatlanul élhessen.
Mindez komolyan korlátozza az állomány további gyarapodását, de már azt is komoly előrelépésnek kell tekinteni, hogy ez a nemes ragadozó egyáltalán ismét birtokba vette a hazai erdők egy részét.
A WWF Magyarország immár tíz éve foglalkozik kiemelten a Magyarországra visszatérő nagyragadozók helyzetével, szoros együttműködésben a hazai természetvédelmi parkokkal. A természetvédő szervezet hiúzvédelmi programjában fontos állomásnak számít
az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságával 2012-ben megkötött partnerségi szerződés,
ugyanis a parkhoz tartozó Zempléni-hegységben történt a legtöbb hiúzészlelés, ezért is számít a védelmi program kiemelt területének.
De szerencsére már nem csak a Zempléni-hegységben és a Bükkben, hanem az ezektől jóval nyugatabbra fekvő Börzsönyben is megjelent a legnagyobb európai macskaféle.
Mivel az idei év emlőse a hiúz lesz, a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei február 14.-én - stílszerűen a királyréti Hiúz Házban - beszámoltak a legújabb megfigyelési eredményekről, illetve az „EuroLargeCarnivores" LIFE projektről, továbbá az európai viszonylatban is kiemelten sikeres Vadonleső Programról.
A külső megjelenésében Hermann Ottóra, a nagy magyar természettudósra emlékeztető Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park régi és nagy szaktudású munkatársa több mint három évtizede dolgozik a természetvédelemben,
és neki sikerült eddig a legtöbb megfigyelést összegyűjtenie „Börzsönyi Szilveszterről"
a hegységet már saját territóriumként kezelő hím kárpáti hiúzról. (A hiúz első észlelése Szilveszter napjára esett, ezért kapta ezt a nevet.)
A vadon élő hiúz rejtőzködő életmódot folytat és alapvetően éjszaka aktív,
ezért nagy türelmet és sok energiát igénylő időigényes munka a megfigyelése. Darányi László szerint erre a téli hónapok a legalkalmasabbak, mert a hó megőrzi a ragadozó nyomcsapását, értékes adatokat szolgáltatva a hiúz vándorlási útvonaláról, illetve az általa meglátogatott területekről.
„Börzsönyi Szilveszter" megfigyelésének másik fontos eszköze a kameracsapda, amelynek segítségével
már számos felvételt sikerült készíteni az amúgy rendkívül óvatos és bizalmatlan ragadozóról.
Az eddigi megfigyelések bizonyossá teszik, hogy "Szilveszter" nem csupán áttévedt alkalmi látogató, hanem a Börzsönyt már territóriumának részévé tette.
Valószínű, hogy rajta kívül egy másik fajtárs is ólálkodik a Börzsöny vadonjában, de ennek bizonyításához még további megfigyelések szükségesek.
Azt viszont kijelenthetjük, hogy csaknem egy évszázad múltán a hiúz ismét kezd tartósan megtelepedni hazánkban.
A nagyragadozók, és más ritka fajok megfigyelési adatainak összegyűjtéséhez felbecsülhetetlen segítséget nyújt a 2009-ben elindított Vadonleső Program.
Mint Bakó Botond, a projekt vezetője elmondta, a program életre hívásához az adta az ötletet, hogy hazánkban is egyre több a természetjáró turista, akiket önkéntesként be lehet vonni a tudományos értékű megfigyelésekbe.
A kezdeményezés nagyon sikeresnek bizonyult, mert napjainkig több mint 100 ezren kapcsolódtak be az Európában is elterjedt úgynevezett Citizen Science programba, és ezzel az imponáló létszámmal a hazai
már nem csak Magyarország, hanem egész Európa egyik legnagyobb létszámú, önkéntesekből álló megfigyelő hálózata lett.
A program fókuszában jelenleg 18 védett, illetve fokozottan védett közösségi jelentőségű faj áll.
Az adatgyűjtést letölthető mobilalkalmazások és weboldalak segítik, amelyek azon kívül, hogy hasznos információt és tematikai javaslatokat biztosítanak a megfigyelések szakszerűségéhez, lehetővé teszik,
hogy az észleléseket akár már a terepről is el lehessen küldeni a központi adatbankba.
Ma már országos lefedettségűnek számít ez a rendkívül hasznos program, amelyben mind a tíz nemzeti park is részt vesz.
A Vadleső Program legfontosabb célja a védett és veszélyeztetett hazai fajok illetve természeti értékek nyomon követése, valamint a vizes élőhelyek monitorozása. Számos konkrét eredmény született az önkéntesek lelkes munkájának köszönhetően.
A sünpopuláció megfigyelési adatai alapján például nemrég elkészült Budapest részletes süntérképe.
Ez tette lehetővé az állatok számára legnagyobb veszélyt jelentő útszakaszok meghatározását, ami elengedhetetlen a hatékony védelmi intézkedések kidolgozásához.
A Vadonleső Program értékes támogatást nyújthat az éppen napjainkban visszatelepülő nagyragadozók monitorozásához is.
Ez a kezdeményezés azt bizonyítja, hogy örvendetes módon a természetvédelem kezd egyre jobban közüggyé válni. Közös természeti értékeink, köztük Börzsönyi Szilveszter megóvása is, valóban csak így lesz lehetséges.
