Hangyaszerű robotrajt fejlesztettek orvosi célra kínai kutatók

hangya
A hangyák a földalatti bolyokban aprítják fel a nagyobb leveleket.
Vágólapra másolva!
Egy hangyakolónia által inspirált, orvosi célokat szolgáló robotrendszert fejlesztettek ki kínai kutatók.
Vágólapra másolva!

A hangyakolónia ihlette robot sejt és molekuláris kezeléseket is végezne

A Science Robotics című szaklapban bemutatott tanulmány szerint a mikrorobotok alkotta "flotta" alkalmas lehet

testen belüli diagnózisok felállítására, valamint sejt-, vagy akár molekuláris szintű kezelésekre.

A fejlesztés alapjául szolgáló hangyakolónia kollektíven akár olyan összetett feladatokat is képes elvégezni, mint nagytestű zsákmányállatok elejtése. Hszie Huj, a Harbini Műszaki Intézet kutatója, a tanulmány vezetője szerint egy robot két mikrométer átmérőjű, tehát negyvenszer kisebb, mint egy hajszál, így képes végighaladni a hajszálereken is.

A robotot váltakozó mágneses mező látja el energiával

A mogyoró alakú fémrobotokat egy váltakozó mágneses mező látja el energiával, ez rugalmassá teszi őket többféle feladat közös ellátásra, meglehetősen behatárolt környezetben - áll a tanulmányban.

A hangyák a földalatti bolyokban aprítják fel a nagyobb leveleket. Forrás: Flickr / Pierre Pouliquin


A mágneses mező összehangolásával és a háromdimenziós térben való polarizálásával a kutatók egy jól kontrollált, gyors és formálható "robotrajt" kaptak, mely utakat képes kialakítani akár az egyes robotok tömegénél jóval súlyosabb terhek szállításához. Hszie Huj elmondása szerint a robotraj

alkalmas lehet kóros sejtek azonosítására és megtámadására.

A jövőben akár a testben is maradhatnak az egészségi állapot monitorozása érdekében, új eszközként szolgálva a betegségek korai stádiumú felismeréséhez és kezeléséhez.

(Forrás: MTI/Hszinhua)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!