Nem merték megmondani Sztálinnak, hogy még nem végeztek - így lett ünnep április 4.

Német páncélos alakulat valahol a Dunántúlon, a Tavaszi ébredés hadművelet összeomlása után, 1945. március végén

Április negyedike, vagy ahogyan az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra kánonjában szerepelt, a felszabadulás, nem csak a pártállam piros betűs ünnepének, hanem négy évtizeden át a rendszer legfontosabb legitimációs pontjának számított, és nem véletlenül. Az országot 1945 tavaszán megszálló Vörös Hadsereg állandósult jelenléte nélkül ugyanis aligha épülhetett volna ki, és főként, aligha maradhatott volna fenn tartósan a szovjet típusú pártállami rendszer Magyarországon. A kommunista ikonosztáz tömjénfüstbe burkolt legfontosabb ünnepnapján akad azonban egy pötty: 1945 április 4-én, a „felszabadulás napján", az ország északnyugati szegletében még javában zajlottak az elkeseredett harcok a fanatikusan védekező német egységek, valamint a Vörös Hadsereg alakulatai között.

Versenyfutás a roskadozó Harmadik Birodalom árnyékában

1945 kora tavaszán már nem volt kérdéses, hogy a náci Németország totális vereséget szenvedett, és a hatodik évébe lépett háború heteken, de legfeljebb egy-két hónapon belül véget ér az európai hadszíntéren.

Szovjet tüzérségi ütegek a Berlin körüli ostromgyűrűben, 1945. áprilisában Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A második világháború végnapjaiban

sajátos „néma" versenyfutás bontakozott ki az angolszász szövetséges nagyhatalmak valamint a Szovjetunió között

abban, hogy vajon kinek sikerül nagyobb szeletet kihasítania az összeomlás szélén álló Harmadik Birodalomból, a német területek minél gyorsabb katonai megszállásával.

Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt és Joszif Sztálin az 1945 februári jaltai konferencián Forrás: WAR OFFICE SECOND WORLD WAR OFFICIAL COLLECTION

Noha az 1945.februári jaltai konferencián a szövetséges nagyhatalmak főbb vonalaiban már megegyeztek Európa háború utáni felosztásáról és a szovjet, valamint a nyugati befolyási övezet határainak kijelölésében is konszenzusra jutottak, a ravasz Sztálin – kihasználva az amerikai elnök és a brit miniszterelnök között feszülő ellentéteket - azon mesterkedett,

hogy a megállapodás „nagyvonalú" értelmezésével a lehető legtöbb területet szerezze meg a Szovjetunió javára.

Sztálin azon iparkodott, hogy a Vörös Hadsereg a háború végnapjaiban minél több területet szálljon meg Forrás: Wikimedia Commons

1945. márciusában Georgij K. Zsukov marsall 1. belorusz frontja, valamint Ivan Konyev marsall 1. ukrán frontja felsorakozott az Odera vonalára, hogy megindítsák a Harmadik Birodalom fővárosa, Berlin, „a fasiszta fenevad odúja" elleni utolsó nagy rohamot.

Zsukov (a képen középen balra), Montgomery, valamint Rokoszovszkij marsall (a képen középen jobbra) társaságában, az elfoglalt Berlinben Forrás: Wikimedia Commons

Délen azonban nem Sztálin elképzelései szerint alakultak a hadi események.

Sztálin azt hitte, öt nap alatt elfoglalja Budapestet

Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása megnyitotta az utat a Vörös Hadsereg előtt Magyarország illetve Ausztria felé,

és szeptember végén a szovjet magasabb egységek már az ország trianoni határain belül jártak,

de a magyarországi hadműveletek Sztálin várakozásával szemben, mégis csúnyán elakadtak.

A Vörös Hadsereg alakulatai 1944. szeptember végén már az ország trianoni határain belül álltak Forrás: Ria/Novosty

Miután Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-i kiugrási kísérlete kudarcba fulladt, a németek az őket mindenben kiszolgáló Szálasi Ferenc nyilas kormányát juttatták hatalomra, és ezzel az ország még német kézen lévő területei a Harmadik Birodalom súlyos utóvédharcainak színterévé váltak.

Szálasi Ferenc 1944. október 16-án német szuronyokra támaszkodva, puccsszerűen vette át a hatalmat Forrás: Bundesarchiv

A Vörös Hadseregnek 1944 október végén nem sikerült Budapestet menetből bevennie,

Adolf Hitler pedig „erődnek" (Festung) nyilvánította a magyar fővárost,

amit az utolsó emberig tartani kell.

Az 1945. elejére már teljesen leépült és az illúziók világában élő Führer Budapestet "erődnek" nyilvánította Forrás: Bundesarchiv

Miután a Vörös Hadsereg nem tudta menetből elfoglalni Budapestet, a Sztavkában (a szovjet haderő főparancsnokságán) komoly vita alakult ki.

Sztálin eleinte hajlott rá, hogy Budapestet egyszerűen csak zárják körül,

a főerők pedig nyomuljanak tovább az osztrák határ irányába, hogy minél előbb betörhessenek Dél-Németországba.

Sztálin azt remélte, hogy Budapestet néhány nap alatt elfoglalják Forrás: Ria/Novosti

Később azonban hagyta magát meggyőzni Budapest elfoglalásáról,

azt remélve, hogy a magyar fővárost 5-6 nap alatt beveszik a Vörös Hadsereg ostromra felvonultatott magasabb egységei.

Budapest elfoglalása néhány nap helyett másfél hónapig elhúzódó véres ostrommá vált Forrás: Ria/Novosti

Budapest 1944. december 25-én elkezdett ostroma azonban csak 1945. február 13-án ért véget, jelentős szovjet erőket kötve le ezzel hosszú időre.

Sztálin mérgelődik, az amerikaiak pedig sebesen közelednek Ausztriához

De Budapest ostromának befejeződésével sem nyílt meg azonnal a Vörös Hadsereg előtt az út a Harmadik Birodalom délkeleti határához, mert Hitler – nem törődve tábornokai tiltakozásával, illetve azzal, hogy Berlintől már csak alig 100 kilométerre áll a szovjet haderő – elhatározta, hogy a zalai olajmezők, a birodalom utolsó kőolajtartalékainak megtartása céljából offenzívát indít a Dunántúlon.

Német pánélos alakulat vonul fel a Dunántúlon, a "Tavaszi ébredés" hadművelet idején Forrás: Bundesarchiv

A birodalom még bevethető utolsó páncélos tartalékai, köztük az ardenneki áttörésben is komoly szerepet játszott 6. SS-páncéloshadsereg átcsoportosításával,

1945. március 6-án elindította a második világháború történetének utolsó német offenzíváját,

a „Tavaszi ébredés" (Unternhemen Frühlingsherwachen) fedőnevű hadműveletet.

Josef (Sepp) Dietrich Oberstgruppenführer (balra) a 6. SS-páncéloshadsereg parancsnoka Forrás: Bundesarchiv/Roeder

Némi területnyereség után, a német ellentámadás alig másfél hét alatt összeomlott. Március 16-án a 3. ukrán front volt soron: a négy-ötszörös túlerőben lévő szovjet hadseregcsoport

elsöprő erejű támadást indított a defenzívába szorult Wehrmacht és Waffen-SS alakulatok ellen,

aminek a németek Dunántúlról való teljes kiszorítása, és Bécs elfoglalása volt a legfőbb hadászati célja.

Visszavonuló német páncélos alakulat valahol a Dunántúlon, a Tavaszi ébredés hadművelet összeomlása után, 1945. március végén Forrás: Bundesarchiv

Sztálin, a moszkvai főparancsnokság feje, roppant bosszús volt a magyarországi harcok általa nem várt rendkívüli elhúzódása miatt.

Sztálint igen aggasztotta a az amerikai-angol csapatok gyors előretörése, különösen George Patton tábornok ( a képen középen balra) hadseregcsoportjának Bajorország és Ausztria felé történt sebes előrenyomulása Forrás: U.S. Army Photo

A bosszúságot csak tetézte, hogy a nyugatról előretörő amerikai csapatok rendkívül sebesen közeledtek Bajorország, illetve Nyugat-Ausztria határaihoz, ezért sürgősen tenni kellett valamit.

A „gazda" szabta határidőt illett véres komolyan venni

Mindezekre figyelemmel Sztálin, aki nagy előszeretettel szabott határidőket a tábornokainak, megüzente Fjodor Tolbuhin marsallnak, a 3. ukrán front parancsnokának, hogy a dunántúli hadműveleteket legkésőbb 1945. április 4-ig be kell fejezni, és az utolsó német katonát is ki kell szorítani addig Magyarország területéről.

Fjodor Tolbuhin marsall, a 3. ukrán front parancsnoka Forrás: Ria/Novosti

A „gazda" által szabott határidőket pedig - attól függetlenül, hogy azok mennyire voltak megalapozottak-,

minden katonai vezetőnek illett véres komolyan vennie.

Kihasználva a megvert és visszavonulóban lévő német seregtestek demoralizáltságát, Tolbuhin magasabb egységei ez alkalommal valóban parádésan vették az akadályokat.

A"Tavaszi ébredés" hadművelet összeomlása után felgyorsult a demoralizálódott német alakulatok kiszorítása a Dunántúlról Forrás: Bundesarchiv

A szovjet csapatok március 22-én bevették Székesfehérvárt, március 31-éig pedig Kőszeget, Szombathelyet valamint Sopront is; a Vörös Hadsereg április elsejére így teljes szélességében felvonulhatott az osztrák, azaz az akkor még birodalmi határra.

Itt azonban a szovjet egységek nem várt nehézséggel szembesültek,

mert a Nemesmedves és Rábafüzes térségében kiépített úgynevezett birodalmi védőállás sáncain fanatikusan védekező német alakulatokkal találták szembe magukat.

Visszavonuló német gépesített egység a Dunántúlon, 1945 márciusában Forrás: Bundesarchiv/Woscidlo, Wilfried

Noha ezek értelemszerűen nem voltak alkalmasak a 2. ukrán front gőzhengerszerűen előrenyomuló magasabb egységeinek feltartóztatására, arra mégis elégségesnek bizonyultak,

hogy nem várt és bosszantó határ menti csetepatékra kényszerítették a Vörös Hadsereg egységeit,

ez pedig időveszteséggel járt, ami viszont Tolbuhin számára a Moszkvából árgus szemekkel figyelő "gazda", Sztálin által szabott határidő túllépésének rémképével fenyegetett.

Tragikomikus tanyasi csetepatékban születik meg a felszabadulás mítosza

A váltakozó intenzitással zajló és Tolbuhin marsall számára rendkívül idegesítő határ menti csetepaték során, 1945. április 4-én egy szovjet alegységnek végre sikerült benyomulnia a térképeken „utolsó" magyar településként feltüntetett Nemesmedves alvégére, ahol elfoglaltak egy utcát.

Churchill és Sztálin. A szovjet diktátor nem bízott nyugati szövetségeseiben Forrás: Wikimedia Commons

A hírtől határtalanul megkönnyebbült Tolbuhin - meg sem várva a nemesmedvesi „ütközet" végkimenetelét - azon melegében táviratot fogalmazott meg a Sztavkának, amelyben eufórikus hangnemben bejelentette, hogy sikeresen végrehajtotta „Sztálin elvtárs parancsát",

és az „utolsó fasisztát" is kiverték az ország területéről.

A "gazda" szeme már nem látott el Nemesmedvesig Forrás: Ria/Novosti

A fasiszták azonban valószínűleg nem szereztek tudomást Tolbuhin táviratáról, mert továbbra is makacsul kitartottak, vehemensen védelmezve minden egyes nemesmedvesi csűrt, és disznóólat.

Egyes német alegységek még április negyedike után is a Nemesmedves környéki tanyákon vívtak kisebb-nagyobb csetepatékat az oroszokkal Forrás: Bundesarchiv

Ezért a „felszabadulás " után még kilenc napig tartó, hullámzó, váltakozó intenzitású csetepaték sorozata bontakozott ki

Nemesmedves térségében. A rendelkezésre álló történeti források szerint a közigazgatásilag Nemesmedveshez tartozó Magyarbüks területéről csak 1945. április 11-én sikerült kiszorítani a németeket, akik a környező majorokba fészkelték be magukat, és még további két napig vívták az értelmetlen küzdelmet.

Német páncélos a nyugat-Dunántúlon 1945 márciusának végén Forrás: Bundesarchiv

Természetesen, a diadalmasan Bécs felé törő ukrán frontok főerőinek árnyékában,

ezek a tanyavilági csetepaték ekkor már sem nem osztottak és sem nem szoroztak.

A legfrissebb kutatások szerint a legutolsó német alegységet csak április 13-án szorították ki a közigazgatásilag még Magyarországhoz tartozó Kapuy-major területéről, Pinkamindszent környékén.

Az április 4.-i felszabadulási emlékmű Nemesmedvesen Forrás: Wikimedia Commons

Tolbuhin marsallnak azonban emiatt már nem kellett aggódnia,

mert a Kapuy-majorig még a „gazda" éles szemei sem láttak el Moszkvából.

Április 4. a "felszabadulás" ünneplése a Kádár-korszakban, a szocialista rendszer idején Forrás: Origo

Mindenesetre, az 1945 utáni hivatalos kánontól eltérően történelmi tény, hogy az utolsó német alakulatok nem április 4-én, a „felszabadulás napján",

hanem csak április 13-án hagyták el Magyarország területét.

Tolbuhin Sztálin által jóváhagyott jelentésének hitelességét azonban ki merte volna megkérdőjelezni a diktatúra évtizedeiben?