A műanyagpestis az Alpok gleccsereit is elérte

gleccser
A Forni Olaszország legnagyobb gleccsere
Vágólapra másolva!
Több millió műanyagrészecskét hagynak hátra a gleccsereken a hegymászó turisták: ugyanannyi mikroműanyag található már ott, mint a tengerpartokon és az óceánok fenekén - számolt be egy olasz vezetésű kutatócsoport kedden az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) közgyűlésén Bécsben.
Vágólapra másolva!

Aggasztóan növekszik a műanyag az alpesi gleccsereken

Roberto Sergio Azzoni, a Milánói Egyetem kutatója szerint a műanyag nagy része a turisták felszereléséből és ruházatából származik.

A Forni Olaszország legnagyobb gleccsere Forrás: Wikimedia Commons

Azzoni és kollégái a Stilfser Joch Nemzeti Parkban lévő Forni gleccser felszínét vizsgálták át műanyagrészecskék után kutatva.

Ez mintegy 11 négyzetkilométerével Olaszország egyik legnagyobb és leglátogatottabb gleccsere.

Hogy a minták biztosan tiszták maradjanak és ne fertőződjenek meg, a kutatók tiszta pamutból készült zöld műtősköpenyben és fapapucsban járták a gleccsert és műanyag tető nélküli üvegekbe, fém kanalakkal helyezték a jégfelszínből vett mintákat.

A Matterhorn a svájci Alpokban. Az alpesi magashegységi területeken területeken is növekszik a műanyagszennyezés Forrás: 7-themes

A laboratóriumban meghatározták a mintákban lévő részecskék mennyiségét és megvizsgálták, melyik anyag milyen szerkezettel rendelkezik.

A gleccseren kilogrammonként 74 műanyagrészecskét találtak a jégben.

Ez hasonló ahhoz a mennyiséghez, amennyi a tengerfenéken és a vízpartokon található. A tudósok becslései szerint a teljes Forni gleccseren 131-162 millió mikrorészecske lehet.

Ami már felkerült, az fent is marad

A kutatók a műanyag minden lehetséges formáját megtalálták: poliésztert, poliamidot, polietilént és polipropilént.

A részecskék kétharmada rost formájában volt megtalálható, tehát a turisták funkcionális ruházatából származhatott

- mondta Azzoni. A maradék egyharmadot apró töredékek alkották, amelyeket részben a szél szállított a magasba, részben a hegymászók vitték magukkal.

Nepáli serpa a hegymászók által otthagyott szemetet gyűjt a Himalájában. Az Alpok egyes vidékén i aggasztóan növekszik a műanyaghulladék Forrás: AFP/Namgyal Sherpa

Ha a műanyag egyszer feljutott a hegyre, többé szinte el sem tűnhet onnan - fejtették ki a kutatók. A gleccser nagy felületén a szemét összegyűlik, de alig akad gleccserfolyam vagy olvadás, amely lehordaná azt.

A műanyaghulladék legnagyobb része a tengerfenéken landol

Miközben a gleccsereken lévő műanyag mennyisége viszonylag könnyen megállapítható, a tengerekben jóval nehezebb a kutatók dolga. A felszínen az évente a vízbe kerülő 4-12 millió tonna műanyagból "mindössze" 250 tonna úszik, tehát több mint 99 százalék valahol a mélyben van.

A tengerbe kerülő műanyaghulladék legnagyobb része a mélyba süllyedve a tengeraljzaton köt ki Forrás: Origo

Alethea Mountford, az angliai Newcastle-i Egyetem kutatója és munkatársai számítógéppel modellezték, hol lehet a szemét.

Az úszó műanyag a felső száz méteren marad, a többi lesüllyed és az áramlatok révén a tengerfenék legmélyebb területeire is eljut.

A Földközi-tenger, az Indiai-óceán és a dél-ázsiai tengeri régiók üledékeiben például emiatt nagy koncentrációban található műanyag.

(Forrás: MTI/APA)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!