Rendszeres kávéfogyasztó? Biztosan mindenhol kiszimatolja!

koffein
A kávéhoz könnyű hozzászokni, a koffein jótékonyan élénkít, ráadásul finom is
Vágólapra másolva!
A rendszeres kávéfogyasztók érzékenyebbek egy friss fekete illatára, és gyorsabban be tudják ezt azonosítani, mint azok, akik nem isznak naponta kávét. Egy most publikált tanulmány szerzői elsőként találtak bizonyítékot erre. A kutatók szerint az eredmények kitűnően alkalmazhatók olyan más, szaglással összefüggésbe hozható kezelések során is, mint a dohányzásra vagy a kannabisz-függőségre irányuló terápiák.
Vágólapra másolva!

Az illatok egyfajta éhségérzetet okoznak

Minél több koffeint fogyasztunk, annál gyorsabban ismerjük fel a kávé illatát a legfrissebb kutatások szerint.

– mondta Dr. Lorenzo Stafford, a Portsmouth Egyetem Pszichológiai Tanszékének kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Élénkítő hatása miatt kedveljük elsősorban a kávét Forrás: pexels.com

A csapat elmagyarázta azt is, hogy ezek az illatok egyfajta éhségérzetet okoznak: minél jobban vágyunk egy csésze jó meleg kávéra, annál könnyebben kiszimatoljuk, bárhol is van elrejtve. Az eredmények arra utalnak, hogy a komoly kávéfogyasztók érzékenyebben reagálnak a kávé illatára, és arra is, hogy ez az illat a kóstolási élményekhez kapcsolódik.

Hasznos jelzése lehet a különböző függőségeknek

– hangsúlyozta Stafford.

A kávéhoz könnyű hozzászokni, a koffein jótékonyan élénkít és felpörget, ráadásul finom is Forrás: pexels.com

A vizsgálat két kísérleten alapult. Az elsőben 62 önkéntes férfit és nőt három csoportra osztottak: az elsőbe azok kerültek, akik soha nem ittak koffein tartalmú italt, a másodikba azok, akik napi maximum 1-3,5 csészényi kávét fogyasztottak (70-250 mg koffein), a harmadikba pedig azok, akik naponta négy vagy több csészével körülbelül 300 milligramm koffeint juttattak a szervezetükbe. A résztvevők szemét bekötötték, és arra kérték őket, hogy „kövessék a szagokat" és a lehető leghamarabb azonosítsák a valódi kávé illatát. Egy ellenőrző tesztben arra is felkérték őket, hogy végezzék el ugyanezt a feladatot levendulaolajjal is.

Egy ellenállhatatlan szükségérzethez kapcsolódik

A harmadik csoport tagjai képesek voltak arra, hogy a kávé illatát még a leggyengébb koncentrációban is azonosítsák. A kísérletek során a koffein iránti vágy elnyomta például a fáradtságot is.

A megállapítások arra utalnak, hogy az egyes szagokhoz, illatokhoz kapcsolódó érzékenységünk erősen összefügg egy ellenállhatatlan szükségérzettel,

így ezeket az eredményeket a kutatók később fel tudják használni bizonyos, többek között a kábítószerrel kapcsolatos függőségek kezeléséhez is. A korábbi kutatások kimutatták azt is, hogy

a leginkább kellemetlen szagokat azonnal meg tudjuk különböztetni a többitől,

ami szintén segíthet a bizonyos anyagok kiszűrésén alapuló terápiák során. A kutatók eredményeiket az Experimental and Clinical Psychopharmacology tudományos folyóiratban publikálták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!