A radiokarbonos vizsgálat adatai szerint a fakéregből készült pajzs valamikor Krisztus előtt 396 és 255 között készülhetett, ami egykor a vaskor fénykorának számított. Alapanyagként a készítői többek között fűzfát, nyárfát vagy mogyorót használtak, megerősítésként pedig alma, körte, birsalma vagy galagonya részeket. Emellett rászereltek egy kerek, szőttes anyagból készült részt is, amely a használójának a kezét védte meg, amikor az a pajzsot tartotta.
Az védekezéshez használt eszköz külső részére vörös ásványi festékkel kockás mintázatot festettek.
A pajzsra a régészek egy mezőgazdasági területen bukkantak, egy öntözéshez ásott gödörben. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy miért hevert az eszköz a mélyben. A Leicester Egyetem kutatói úgy gondolják, hogy talán azért dobták el, mert eltörött, vagy esetleg egy ősi, titkos rituálé részeként helyezték el a földben.
A most felfedezett pajzs több helyen erősen töredezett és sérült volt, ezért a kutatók szeretnék megfejteni, hogy vajon mikor és hogyan repedhetett meg. Az előzetes vizsgálatok arra utalnak, hogy a harcok alatt lándzsákkal tettek ekkora kárt benne.
A radiokarbonos vizsgálatok azt mutatják, hogy a pajzsot körülbelül egy évtizedig használhatták, mielőtt a gödör alján végezte volna.
Habár szokatlan, hogy egy fakéregből készült eszköz túlélje a történelem több ezer éves viharait, a kutatók szerint mégsem rendhagyó a felfedezés. Ez a típusú pajzs ugyanis igen gyakorinak bizonyult a vaskorban.
A megerősített szerkezetének köszönhetően ugyanis könnyedén ellenállt a pengék és a nyilak dörzsölésének
. És bár a fakéreg nem olyan erős, mint a tömör fa vagy a fém, a titka a könnyű súlyában rejlett, ami lehetővé tette, hogy a harcos gyorsabb és mozgékonyabb legyen.