A Makalu Base Camp közelében lőtt fotókon – amelyet a hadsereg hivatalos Twitter-oldalán is közzétettek – jól láthatóak a titokzatos, 81 centiméter hosszú, 38 centiméter széles lábnyomok.
A bejegyzés természetesen hamar népszerűvé vált az ázsiai országban, többen azonban szkepticizmusuknak adtak hangot.
A híres tudománykommunikátor, Carl Sagan óta tudjuk, hogy a rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat igényelnek, márpedig pár lábnyom elég gyenge lábakon álló bizonyítéknak tekinthető.
A jeti fogalma a nyugati civilizáció számára csak a 20. században, a megszaporodó Himalája-expedíciók nyomán vált széles körben ismertté. 1925-ben például N. A. Tombazi fényképész, a brit Royal Geographical Society tagja ekképpen számolt be egy jetivel való találkozásáról:
Nem vitás, hogy az alak körvonalai szakasztott olyanok voltak, mint egy emberé, ahogy felegyenesedve járt, és időnként megragadott egy-egy törpe rododendronbokrot. A hó háttere előtt sötétnek látszott, és amennyire kivettem, nem viselt ruhát.
Tombazi és társai 4600 méteres magasságban, nagyjából 250 méter távolságból figyelték meg a lényt úgy egy percig, és amikor később leereszkedtek a hegyről, a lábnyomait is megtalálták, amelyek – ahogy Tombazi írja –
emberéhez hasonló alakúak voltak, de mindössze 6-7 hüvelyk (16-18 cm) hosszúak és 4 hüvelyk (10 cm) szélesek. [...] A lábnyomok kétségkívül két lábon járó lénytől eredtek.
A feltételezetten jetik által hátrahagyott, múzeumokban és magángyűjteményekben őrzött csont-, fog-, bőr-, haj- és székletminták elemzése alapján a kutatók arra jutottak, hogy
azok kutyáktól és különböző medvefajoktól (ázsiai feketemedvétől, himalájai barnamedvétől vagy tibeti barnamedvétől) származnak.
Szintén híres, jetinek tulajdonított lelet a nepáli Pangboche-ban felfedezett kéz, amelyet az 1950-es években találtak meg. A későbbi DNS-vizsgálatok ebben az esetben is kiderítették, hogy szó nincs rendkívüli leletről, a kéz szimpla emberi maradvány.