A Journal of Geophysical Research: Planets című szaklapban megjelent tanulmányukban a szakemberek úgy vélik: az a legvalószínűbb,
hogy egy nagy, mintegy 780 kilométer átmérőjű test ütközött a Hold közelebbi, felénk látható oldalának
óránként 22 500 kilométeres sebességgel.
Csu Meng-Hua, a Makaói Tudományos és Műszaki Egyetem Űrkutatási Intézetének munkatársa és német, amerikai, francia kollégái a NASA GRAIL nevű missziójának 2012-ben gyűjtött adatai alapján készített szimulációt.
A GRAIL misszió két űrszondát állított ugyanarra a Hold körüli pályára,
hogy elkészítsék a Hold gravitációs mezejének nagyfelbontású térképét és megértsék belső szerkezetét.
A tudósok új modellje megmutatta, hogy a becsapódás nyomán hatalmas mennyiségű anyag lövellhetett ki,
amely aztán visszazuhanhatott az égitest felszínére,
és ezzel a Hold távoli, a Földről nem látható oldalán az eredeti kérget 5-10 kilométernyi törmelék alá temette.
Így alakult ki a GRAIL által észlelt megnövekedett felszíni réteg égi kísérőnk távoli oldalán.
A tanulmányban bemutatott elmélet szerint nem valószínű, hogy a becsapódó égitest a Föld egy másik, korai holdja lehetett, amely később egybeolvadt az első holddal, ahogyan azt eddigi és más népszerű elméletek feltételezik.
Akármi is volt a becsapódó test, valószínűleg saját pályáján keringett a Nap körül, amikor találkozott a Holddal - véli Csu.
A felfedezés magyarázatot ad a Föld és a Hold felszínén található izotópok eltéréseire is.
"A Hold távoli és közeli oldala közötti különbségek eredetének megértése a holdkutatás alapvető feladata" - mondta Steve Hauck, a Journal of Geophysical Research szerkesztője.
(Forrás: MTI/Hszinhua)