IX. Lajos mélységesen hívő keresztény volt. Amikor 1244-ben súlyosan megbetegedett megfogadta, hogy ha meggyógyul, keresztes hadjáratra indul. Miközben a serege bejárta Ciprust és Egyiptomot, az emírek támadásai mellett
meg kellett küzdeniük a skorbut és a vérhas pusztításával.
A király fogságba esett, ám hatalmas sarc fejében szabadulhatott. Hazatérve évekig inkább az államügyekkel és reformokkal foglalkozott, majd idősödő uralkodóként 1970-ben elindult a második keresztes hadjáratára Tunéziába.
A hőség és a járványok ismét órási károkat okoztak a hadseregnek és maga a király is megbetegedett.
A korábbi történelmi feljegyzések szerint vérhast kapott, amibe bele is halt, ám az új leletek egészen mást mutatnak. A Notre Dame-székesegyházban eltemetett régi állkapocs igazságügyi bizonyítékokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a csontok valóban IX. Lajosé (később Szent Lajos) voltak, és a halál oka egyértelműen skorbut lehetett. A kutatók eredményeiket a Journal of Stomatology, Oral és Maxillofacial Surgery tudományos lapban publikálták.
A skorbut jellemzően vérszegénységgel, foghullással és bőr alatti bevérzésekkel jár és súlyos C-vitamin hiánnyal járó betegség. Szent Lajos valószínűleg főként halat fogyasztott a hadjáratai során, és meglehet, hogy egyáltalán nem kóstolta meg azokat a tunéziai ételeket, amelyekben egészen biztosan elkerülhette volna ezt a hiánybetegséget.
A C-vitamin az immunrendszer fehérvérsejtjeinek megfelelő működéséhez, valamint a szervezet kollagén-szintéziséhez szüksége, ám hiánya esetén az immunrendszer és a kötőszövet- felépítésének zavarai lépnek fel.
A skorbut tünetei között találhatjuk többek között a fogak elvesztését, a krónikus fáradtságot és gyengeséget, általános étvágytalanságot, izomfájdalmakat és érzékeny ízületeket, csonthártya alatti bevérzéseket.
A kutatók Jean de Joinville, középkori krónikust idézték, aki rögzítette a keresztes hadjáratok történeteit. Feljegyzései szerint a skorbut igen gyakorta előfordult Lajos hadseregében.
A seregünk guminekrózisban, a halott íny szindrómától szenvedett és a felcsereknek gyakran fel kellett vágniuk az ínyt annak érdekében, hogy a katonák meg tudják rágni és lenyelni a húst
– írta Joinville. – Gyakran úgy sírtak ilyenkor, mint az asszonyok.
Annak bizonyítására, hogy az állkapocs valóban IX. Lajostól származik, a kutatók először alapos vizsgálatnak vetették alá a csontokat.
Kimutatták, hogy az egykor minden bizonnyal egy 56 éves férfihoz tartozhatott
(IX. Lajos 56 éves volt, amikor meghalt). Ezután összehasonlították azt halott király arcával a székesegyházban álló szobrok alapján, és megállapították, hogy szorosan illeszkednek egymáshoz. A csapat végül szénizotópos kormeghatározást végzett.
A vizsgálatokból kiderült, hogy az állkapocsban található szén egy olyan embertől származik, aki 1030 és 1220 között halt meg. Ez túl korai lenne Szent Lajos halálához (1270), ám a kutatók egy egészen újszerű elmélettel álltak elő:
a radioaktív szént vizsgálva rájöttek, hogy a király egyszerűen annyi halat evett, hogy a csontjai idősebbnek tűntek.
Emellett bizonyítékot találtak arra is, hogy az állkapocsban fellelhető sérülések és nyomok egyértelműen a skorbutra utalnak.
Hangsúlyozták azonban azt is, hogy ez még nem jelenti egyértelműen azt, hogy a férfi emiatt hunyt el, hiszen a betegség többek között meggyengítheti az immunrendszert, ami kedvezhetett más fertőzéseknek. A végső bizonyítékok megszerzéséhez a kutatók most azt tervezik, hogy mélyreható vizsgálatok alá vetik alá az uralkodó beleit (amelyeket bor és fűszerek segítségével őriztek meg), hogy ki tudják találni, hogy vajon milyen paraziták élősködhettek azokban.