Nyaralás az Északi-sarkon? 56 millió éve nem volt elképzelhetetlen

A klímaváltozás egyre extrémebb szárazságokat is okoz

Ha valaki feltenné a vicces kérdést, hogy elmennénk-e az Északi-sarkra nyaralni, biztosan kinevetnénk. Hacsak nem kedveljük az igen hideg, szélsőséges időjárást. Ám ha 56 millió évvel ezelőtt éltünk volna, akkor erre a kérdésre egészen másként válaszolnánk. Akkoriban balzsamos hőmérsékletet és a buja, zöld tájat élvezhettük volna, miközben a krokodilokat kerülgetjük. A világ akkoriban ugyanis a globális felmelegedés szélsőséges időszakának a közepén járt, amikor a Föld annyira felforrósodott, hogy még a sarkok is elérték a szinte trópusi hőmérsékletet.

A sarkokon a jég elolvadt, majd újrafagyott

A bolygót sújtó forróságot a tudomány paleocén-eocén hőmérsékleti maximumként, angol rövidítése után PETM (Paleocene-Eocene Thermal Maximum) néven tartja számon, mivel a paleocén és az eocén korszakok határán következett be.

Az éghajlati zónák a sarkok felé tolódtak, az alkalmazkodásra vagy elvándorlásra képtelen fajok kihaltak.

Nagy kérdés, hogy megközelítette-e ez a forróság a mai helyzetet, amikor napról napra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok. A British Columbia Egyetem kutatói próbáltak meg erre válaszolni a LiveScience tudományos online oldal kérdésére, akik szerint a Föld már többször is eljutott a túlzott felmelegedés állapotába. A sarkokon a jég elolvadt, majd újrafagyott.

Az extrém felmelegedéssel járó korszakok: 250 millió, 55 millió, 21 ezer és 500 évvel ezelőtt Forrás: Wikimedia Commons

A világunk most újra melegszik, ám ez nyilvánvalóan nem csak egy nagyobb, természetes ciklus része

– mondta Stuart Sutherland, a British Columbia Egyetem paleontológusa. – Akkoriban kétszázezer évbe telt, amíg a Föld visszanyerte korábbi állapotát. Részben ezeknek az ingadozásoknak köszönhetően a Föld jégkorszakokon és melegebb, interglaciális periódusokon megy keresztül.

A tengeri fajok 96 százaléka kihalt

Ám jóval több háttértevékenység zajlik a háttérben ahhoz, hogy egy olyan, hatalmas felmelegedési esemény jöjjön létre, mint a paleocén-eocén hőmérsékleti maximum.

A láthatatlan bűnöst ma szén-dioxidnak hívjuk, amely egyre nagyobb mennyiségben van jelen a légkörben.

A kutatók szerint ez az üvegházhatású gáz majdnem biztosan felelős a PETM kialakulásáért: egykor a maihoz hasonló nagyságrendű üvegházhatású gáz került az óceánokba és a légkörbe.

A vulkánkitörés nagy mennyiségű szén-dioxidot bocsátott a légkörbe a kutatók szerint Forrás: Wikimedia Commons

Úgy gondoljuk, hogy a vulkánok is szén-dioxidot bocsátottak a légkörbe, csapdába ejtették a hőt és megolvaszthatták a felolvasztották az addig jéggel zárt, gázzal teli üregeket

– magyarázta Sébastien Castelltort, a Genfi Egyetem geológusa. – Ám csak azért, mert az üvegházhatású gázok által előidézett szélsőséges felmelegedés előbb történt, még nem azt jelenti, hogy ezek az események ártalmatlanok.

Itt van például a perm–triász kihalási esemény, amikor mintegy 252 millió évvel ezelőtt a becslések szerint a tengeri fajok 96 százaléka, a szárazföldi gerinces fajok 70 százaléka pusztult ki, tehát abszolút katasztrófát jelentett a Földre és annak minden élőlényére.

Az átlaghőmérséklet 10 Celsius fokkal emelkedett

Ez a felmelegedési esemény, annyira szélsőséges volt, hogy Sutherland csak „az elszabadult üvegházhatás előfutárának" hívja azt.

A kihalás lehetséges okai között ott van többek közt egy aszteroida becsapódás, a vulkáni tevékenység, a metánhidrát felszabadulás, a tengerszint ingadozásai, a kén-hidrogén kibocsátás és a halogén gázok.

A különböző tényezők összjátéka éghajlati káoszt és tömeges kihalásokat eredményezett.

A perm időszak gazdag Synapsida faunája súlyos csapást szenvedett a P/T határon Forrás: Wikimedia Commons

Képzeljünk el extrém szárazságot, a növények elpusztulását, ami végigterjed az egész kontinensen

– mondta Shutherland a LiveScience-nek. – Az átlaghőmérséklet 10 Celsius fokkal emelkedett, ami túl forró és kellemetlen volt az élővilág számára.

A kutatók azonban abban még nem biztosak, hogy az üvegházhatást okozó gázok magas koncentrációja mekkora szerepet játszott a a perm–triász kihalási eseményben, de úgy gondolják, hogy még a mai szintnél is magasabb lehetett. Legalábbis az adatok alapján végzett modellezés ezt mutatja.

Kérdés, hogy az élővilágnak mennyi ideje lesz alkalmazkodni

Ám pont a szén-dioxid koncentráció változásának üteme az, ami a mai helyzetet annyira példátlanná teszi. A perm–triász kihalási esemény során a hőmérséklet emelkedése akár 150 ezer évig is eltartott, míg a paleocén-eocén hőmérsékleti maximum alatt a felmelegedés rendkívül gyorsan, 10-20 ezer év alatt bekövetkezett. A mai globális felmelegedés „csak" 150 éve kezdődött.

A klímaváltozás egyre extrémebb szárazságokat okoz Forrás: Shutterstock

Ez a legnagyobb különbség a mai éghajlatváltozás és a múlt éghajlati csúcsai között

– mutatott rá Sébastien Castelltort. – Az aggodalmunk nem csupán annyi, hogy a bolygó felmelegedik, hanem az, hogy nem tudhatjuk, hogy milyen gyorsan következhetnek be a korábbi változások és hogy az élővilágnak mennyi ideje lesz alkalmazkodni vagy hűvösebb területekre vándorolni a gyilkos hőség elől a folyamat ütemének megfelelően.

Drámai következmények? Forrás: Shutterstock

Hozzátette: ha a korábbi felmelegedéssel járó eseményeket vesszük alapul, akkor

a kutatók nem merik biztonsággal kijelenteni, hogy a felmelegedés jelenlegi üteme nem jár majd drámai következményekkel.

A kérdés csupán annyi, hogy mennyire lesznek azok drámaiak.

Mivel a paleocén-eocén hőmérsékleti maximum néhány jellemző vonásában feltűnően hasonlít a ma zajló felmelegedéshez, különösen fontos lehet az akkori események megismerése, hiszen így előre jelezhető lenne a várhatóan bekövetkező eseménysorozat

– hangsúlyozta a geológus.