A szupermély fúrás a Kola-félszigeten (SzG-3) egy szovjet tudományos projekt volt. Az eredeti terv alapján a 15 kilométeres mélységet célozták volna meg, ezzel átfúrták volna a földkérget és a földköpenyt határoló úgynevezett Mohorovičić-felületet. Bár ez végül nem valósult meg, a létrehozott lyuk mélysége még a Mariana-árokét is felülmúlja.
A fúrást 1970-ben kezdték meg. 24 év alatt a munkálatok többször is megszakadtak, de 1994-re sikerült elérni a bűvös 12 kilométeres mélységet. E teljesítményt a technika fejlődése ellenére a mai napig nem sikerült túlszárnyalni.
A tudósok a fúrással azt szerették volna megtudni, pontosan mi is található a földkéregben.
Az első meglepetés akkor érte a kutatókat, amikor kiderült, még több mint 7 kilométer mélyen is van víz, habár ezt korábban elképzelhetetlennek tartották.
A víz nagy valószínűséggel a kéreg ásványaiból préselődik ki a nagy nyomás hatására és az áthatolhatatlan kőzetréteg miatt képtelen utat találni a felszínre. A másik érdekesség, hogy szintén ebben a mélységben egykor élt egysejtű organizmusok maradványaira bukkantak. Mindemellett a gránit-bazalt átmenet hiánya is sokakat fejvakarásra késztetett; bazaltréteg helyett csak gránitot találtak. A munkálatok során olyan kőzeteket is felfedeztek, amelyek kora elérte a 2,7 milliárd évet.
A fúrást végül azért kellett idő előtt megszakítani, mert a hőmérséklet a várt 100 °C helyett 180 °C értékre emelkedett, ami a szakértők szerint lehetetlenné tette a további mélyítést.
Számítások alapján a tervezett 15 kilométeren a hőmérséklet már 300 °C-ra nőtt volna.
A szupermély lyukhoz egyébként egy érdekes legenda is kötődik, ami 1997-ben látott napvilágot. Eszerint tudósok egy csoportja extrém-hőálló mikrofont eresztett a lyuk legmélyére, ahol az eszköz sikolyokat, kiáltásokat rögzített. Többen úgy gondolták, ezek a pokolban megkínzott lelkek jajveszékelései. A történetnek természetesen semmilyen valóságalapja nincs.
(Sicence Alert\Wikipedia)