Aki szereti a kutyákat, az pontosan tudja, hogy a labrador retrieverek általában barátságosak, a dalmaták kitartóak, míg a border collie kiemelkedő intelligenciával rendelkeznek.
Ez azonban nem véletlen: az egyes kutyafajták tulajdonságait vagy a fenotípusokat a kutyatenyésztők választották ki gondosan az évszázadok során, de az is megesett, hogy valamilyen más, jellegzetes tulajdonság kergetésének előre nem tervezett eredménye.
A dalmaták például eredetileg arra használták az emberek (főként Angliában), hogy a kocsikat védjék, előkelő kísérő kutyaként.
Amerikában az eredetileg lovak vontatta tűzoltókocsik kísérőjeként volt nevezetes; a feltűnő dalmata előrefutott, s így mintegy „élő szirénaként" gondoskodott az út szabaddá tételéről.
Ahogy aztán az evolúció során a kutyák együtt fejlődtek az emberekkel, a dalmaták olyan házikedvencek lettek, amelyeket azonnal
felismerhettük a kitartásukról és amelyek órákon át képesek futni egy lovaskocsi mellett.
Ám a modern világban ez a túlzott energia akár olyan, kevésbé kívánatos viselkedéséhez is vezethet, mint például a cipő rágása és a bútorok tönkretétele.
Erin Hecht és munkatársai most azt vizsgálták, hogy ennek a „kiválasztó kényszernek" vajon milyen hatása volt a kutyák agyára. Ennek pontos megállapításához összesen 33 kutyafajtán végeztek mágneses rezonanciás képvizsgálatot.
Az eredmények azt mutatták, hogy az egyes kutyafajták agyszerkezetében meglehetősen nagy eltérések vannak, amelyeket nem lehet csupán a testméretre vagy a fej alakjára fogni. Egyes fajtánál ezek az eltérések igen szembetűnőek.
A kutatók összesen hat agyhálózat térképét tudták így modellezni, a társadalmi kötődéstől a mozgásig terjedő funkciókkal. Minden hálózathoz legalább egy viselkedési jellemzőt társítottak.
Ezek a neuroanatómiai variációk a kutatók szerint nagyon izgalmasak, és egyedülálló betekintést nyújtanak az agyszerkezet és az állatok viselkedése közötti evolúciós kapcsolatba.
A tudósok az eredményeiket a JNeurosci tudományos folyóiratban publikálták.