A kutatók évek óta próbálják megérteni a Föld történetének egyik legdrámaibb kihalási eseményét. A Floridai Állami Egyetem kutatói most megerősítették, hogy a pusztítást ért egy jól ismert bűnös a felelős: a gyors és az ősóceán minden területéről eltűnő oxigén.
A régóta megoldásra váró „paleoklimatikus rejtély" azonban újabb aggodalmakat vet fel az óceánjaink jelenlegi állapotával kapcsolatban.
Más, híres tömeges kipusztulási eseményektől eltérően – amelyek szorosan összekapcsolhatók más, „apokaliptikus balesetekkel", például meteor becsapódással vagy vulkánkitörésekkel – eddig nem tudtak magyarázatként hasonló, látványosan romboló okokat felsorakoztatni, ami a szilur-korszakbeli eset mellé.
Ez az egyike annak a kevés kihalási eseménynek, amely összehasonlítható a jelenleg zajló biológiai sokféleség nagymértékű pusztulásával, és értékes adatokkal szolgálhat a jövőbeli éghajlati forgatókönyvekhez
– magyarázta Seth Young, a tanulmány társszerzője, a Department of Earth, Ocean and Atmospheric Science professzora.
A kutatók azt már régóta tudják, hogy ebben az időszakban a Föld egy hosszú, meleg üvegház fázisban volt, és meleg, sekély tengerek borították az egyenlítői szárazföldeket. Azt is ismerik, hogy a kihalási esemény összefüggésben lehet a Föld szénciklusával, amelynek során hatalmas mennyiségű szerves anyag okozott jelentős éghajlati és környezeti változásokat. Ám az időzítés nem passzol.
Addig az nem volt világos, hogy az események időzítése hogyan kapcsolható össze az éghajlati zavarokkal, és hogy volt-e közvetlen bizonyíték arra, hogy az elterjedt alacsony oxigéntartalmú körülmények okozhatták-e a tömeges kipusztulást
– mondta Chelsie Bowman, az FSU doktori hallgatója, a tanulmány vezetője, aki munkatársaival úttörő kutatási stratégiát alkalmazott az eset megoldására.
Fejlett geokémiai módszereket (tallium-izotópot, a mangánkoncentrációt és a képalkotó izotóp méréseket) alkalmaztak a lettországi és a svédországi kulcsfontosságú helyeken, ahol rekonstruálni tudták az óceán oxigénkatasztrófáját a globális szénciklus későbbi változásainak függvényében.
A csapat új és meglepő eredményei megerősítették a kutatók eredeti hipotézisét, miszerint a rekordméretű kipusztulási eseményt az óceán oxigénellátásának visszaesése okozhatta.
A mérések egyértelmű kapcsolatot mutatott a víz oxigénkatasztrófája és a kihalás fokozatos jellege között.
Kutatásaik azt is felfedték, hogy a tömeges kipusztulást valószínűleg részben a szulfidos óceáni körülmények fokozódása is okozhatta.
A kutatásunk először mutat egyfajta mechanizmust a megfigyelt fokozatos kihalási események okairól, amelyek először egybeestek az óceán oxigénellátásának csökkenésével, amit még ennél is súlyosabb és mérgezőbb óceáni körülmények követtek
– sorolta Bowman.
A kutatók azonban rámutattak arra is, hogy a világ óceánjaiban manapság is egyre csökken az oxigénellátás, ami „zavaró előfutárként" is szolgálhat.
Talán ez lehet a kezdeti lépés egy újabb tengeri tömegpusztulás felé
– figyelmeztetett Jeremy Owens, a Department of Earth, Ocean and Atmospheric Science professzora. – A távoli múlt ökológiai válságaiból még ma is fontos tanulságok vonhatók le.