„Mi hajt, hogy mindig valami mást keressek, nem, nemcsak mást, azt mondanám inkább, hogy újat, olyasvalamit, ami addig nem létezett. Az erdélyi vonalon a vasútért lelkesedtem, azután a távíróért, a távíróközpontért, most meg, úgy látszik, a telefonközpont ötlete rezegteti meg az agyam »lemezkéjét«. Nekünk, akik efféle tevékenységre adjuk a fejünket, nem szabad késedelmeskednünk."
(Gyárfás Endre: Halló, itt Puskás című könyvéből)
A pesti hajózási vállalkozó fia, Puskás Tivadar 1844. szeptember 17-én Pesten született. Katonás fegyelemben nevelkedett, nagyszerűen lovagolt és jól vívott, de soha nem bírta a kötöttségeket.
Kitűnő oktatást kapott a bécsi Theresianum műegyetemen, ám amikor édesapja meghalt, a tőle örökölt kevés pénzből Angliába utazott, hogy ott folytassa tanulmányait.
Óriási akaraterejét bizonyította, hogy igen rövid idő alatt megtanult angolul. Nyelvtudásának fejlesztéséhez egy angol lordnál vállalt állást nevelőként.
A jól képzett, művelt és elegáns fiatalember innen költözött Erdélybe, ahol az angol vasúti társaság helyi képviseletének lett a tisztviselője, később pedig a főmérnöke. Hamarosan azonban újra Bécsben találta magát, ahol
az 1873-as világkiállítás évében létrehozta Közép-Európa első utazási irodáját:
és a leleményes ötlet hosszú éveken át igen jól jövedelmezett számára.
Puskás Tivadar kalandvágyó természete azonban nem engedte meg az egy helyben toporgást; Bécsből Amerikába utazott, ahol földet vásárolt és arany után kutatott. Évekkel később pedig Brüsszelben már egy távíróhálózat kiépítésén munkálkodott.
A kalandos életre vágyó férfit utazásai közben lenyűgözte az új világ ezernyi lehetősége, és a megismert, újabbnál újabb találmányok.
Európába visszatérve vette hírét Bell zseniális találmányának, a telefonnak, és a távbeszélő gondolata nem hagyta nyugodni. Ezért újra hajóra szállt, és New Yorkba utazott,
ahol Thomas Alva Edisont meggyőzte,
hogy korszakalkotó módon, egy központ segítségével tetszőleges számú ember használhassa egyidejűleg a telefont.
Nem is tétlenkedett, a munkát maga végezte el Edison óriási laboratóriumában, ahol 1876 őszétől egy éven át dolgozott. Ezután az amerikai feltaláló és üzletember európai megbízottja lett. Ebben a munkakörben
Párizsban például ő építette ki az első telefonközpontot és telefonhálózatot,
akárcsak szülővárosában, Budapesten.
A francia fővárosban 1887-ben bevezette a multiplex kapcsolószekrényeket, ami a telefonközpontok fejlődésében korszakalkotó újításnak számított.
Másik jelentős találmánya az 1893-ban Budapesten üzembe helyezett vezetékes hír- és műsorközlő berendezés,
amely számos későbbi találmánya és kísérlete közül a legérdekesebb. A Telefonhírmondó sok tekintetben a rádió előfutárjának tekinthető.
A magyarországi Telefonhírmondó egyetlen szpíker hangját osztotta szét megsokszorozva, tetszés szerinti számú hallgatókészülékek között. Hamarosan létrejött egy műsorközlő központ, és szép lassan elkezdett fejlődni a kapcsolódó hálózat is.
A világ első hangközlő újságja 1893-ban jelent meg Budapesten,
bár a Londonban ugyanebben az évben alapított Electrophone Company szintén sikeres volt egy ideig a színdarabok és prédikációk közvetítésében.
De mit is jelent ez? A szakemberek az előfizetők szobájának falára két hallgatókészüléket szereltek fel, amihez az utcáról felfutó dróton át jöttek a hírek. Ezekből egész nap, óránként változó összeállítást sugároztak, és az új hírek meghallgatásához az előfizetőnek csak a füléhez kellett emelnie a hallgatókészüléket.
Nem maradtak el a tőzsdei jelentések sem, ezek a későbbi évek során már európai és amerikai városokból is közöltek friss adatokat.
Ugyancsak repertoáron voltak a hangverseny-, az opera- és színházközvetítések, valamint az irodalmi felolvasások és kamarakoncertek.
A programok palettája 1886-ra vált teljessé, amikor többek között cigány- és katonazenével bővült a kínálat.
Fénykorában a Telefonhírmondó körülbelül százötven embert foglalkoztatott, köztük szerkesztőket, tudósítókat, gyorsírókat és újságírókat. Az egykori szerkesztőség az Astoriától nem messze, a Magyar utca 6. szám alatt kapott helyet.
A szolgáltatás 1896-ra több mint hatezer előfizetővel rendelkezett
(számuk kissé ingadozott, és 1899-ben érte el a csúcspontját, de az első világháború kezdetéig meglehetősen állandó maradt). Elkezdődtek a Telefonhírmondó-nyelvtanfolyamok anyanyelvi tanárokkal és pontosidő-jelzést is vállaltak. Sokan az információterjesztés forradalmaként tekintettek rá, és látták, hogy sokkal gyorsabb volt, mint a nyomtatott sajtó.
Persze nagy baj esik a büntetőkódexben is; az lesz a kérdés, hogy ez is sajtó-e, s az így elbeszélt becsületsértések és effélék esküdtek elé tartoznak-e vagy járásbíróság elé?
– írta egy korabeli újság, a Pesti Hírlap, 1893. február 17-én.
Az első világháború, majd az ezt követő forradalmak idején a telefonhuzalok többségét megsemmisítették, ezért a műsorszórás csak 1924-ben kezdődhetett el újra.
Egy évvel később a Telefonhírmondó nagylelkűen hozzájárult, hogy „modernizált társa", a Rádió Hírmondó (az első budapesti rádió) használhassa a stúdiójukat.
Érdekes módon azonban a két médiavállalat soha sem versenyzett egymással; egy idő után megállapodtak abban, hogy ugyanazt a műsort sugározzák, a rádióhullámokon és a telefonvezetékeken egyszerre.
A kettős műsorszolgáltatás egészen a második világháborúig működött, amikor a Hírmondó vezetékrendszere teljesen tönkrement, és ezután többé már nem hozták helyre.
A mai napig nagy kérdés, hogy hogyan tudott a Telefonhírmondó annyira sikeres lenni Magyarországon, mint sehol máshol? A kutatók egyetértenek abban, hogy sikerét elsősorban a feltaláló személyének, Puskás Tivadarnak köszönheti, aki
meglátta a választ az aktuálisan felmerülő igényekre, elegáns technikai megoldást kínált, és megszerezte az ehhez szükséges tőkét.
Így könnyedén megnyerte előfizetőinek azokat az üzletembereket, akiket érdekeltek a részvények árfolyamai, de a napi hírszolgáltatás igen szimpatikus volt többek között a miniszterelnöknek, valamint a többi politikai szereplőnek, köztük Jókai Mórnak is.
A Telefonhírmondó megjelent a kávéházakban, a kórházakban, a szállodákban,
az ügyvédi irodákban, az orvosok várótermeiben és a fodrászatokban.
A 19. század egyik legjelentősebb magyar mérnöke jókor, jó helyen hozott sorsfordító döntéseket: a nagy gazdasági fejlődés időszakában szinte nem akadt olyan ember a magyar fővárosban, aki ne engedhette volna meg magának az előfizetési díj kifizetését.
Ezt segítette továbbá az arisztokrácia és a virágzó középosztály kulturális érdeklődése, valamint a szórakozásra szánt idő felértékelődése.
A Telefonhírmondó első adása 1893. február 15-én indult el, Puskás Tivadar azonban egy hónappal később, március 16-án meghalt.
Neve azonban az egyik legkimagaslóbb azoknak a magyar feltalálóknak a sorában, akik a hang és a kép rögzítését, reprodukálását, továbbítását tűzték ki célul.