„Én is oda vittem élettevékenységem, lelkesedésem nagy részét, abba a nagy temetőbe, amely számára nincs megígérve feltámadás; de azért mégis, két évtizeden át, folyton látva azt az elhagyatottságot, vagy értelmetlen kezelést, melyben műemlékeink országszerte sínylődnek, hazafiúi kötelességemnek ismertem az állhatatos kitartást e nagy nemzeti jelentőségű ügy érdekében."
(Schulek Frigyes)
Schulek Frigyes felvidéki, szepességi származású evangélikus családban született Pesten 1841. november 19-én. Nagyapja, Schulek Gáspár teológia tanárként dolgozott Pozsonyban, még egyetemistaként összebarátkozott egy rangos családdal Stuttgartban, ahol az egyik lány, Rosa Liedeman viszonzatlanul beleszeretett a délceg férfibe.
A lány annyira vonzódott hozzá, hogy utána utazott Budapestre, ahol hozzáment egy gazdag, magyar bútorgyároshoz.
Amikor Schulek Gáspár és felesége meghaltak, Liedeman örökbe fogadta Schulek Ágostont, Schulek Frigyes édesapját.
Schulek Ágoston kereskedőként és közgazdászként együtt dolgozott Kossuth Lajossal, akit a szabadságharcban való érintettsége miatt nemkívánatos személlyé nyilvánították, ezért családjával együtt Debrecenbe költözött.
Két fia, Frigyes és Vilmos itt kezdte meg komolyabb tanulmányait, akiket szüleik viszonylag korai elvesztése utána a mintegy „pótnagymamaként" dolgozó Rosa Liedeman vett magához.
A fiúk ekkor tanultak meg magyarul is beszélni.
Frigyes kiváló nyelvérzékkel rendelkezett, tudott románul, németül, franciául, ismerte az ógörög nyelv alapjait, később két mesterséges nyelvet, az eszperantót és az idót is elsajátította, miközben a matematikában és a rajzban is jeleskedett.
Gimnazistaként a szünidőben kőműves segédként dolgozott, amiről oklevelet is szerzett.
A tehetős „pótnagymama" támogatásával német nyelven érettségizett, majd Bécsben, a világ akkori egyik legjobb iskolájában folytatta tanulmányait (testvére, Vilmos Németországba kerül, elismert szemészprofesszorként vonult be a történelembe).
Érettségi után a budai József Műegyetemen, majd Bécsben a historizmus jeles mesterénél, Eduard van der Nüllnél és Friedrich von Schmidtnél, a neogótikus dómépítőnél tanult.
Frigyes képzeletét megragadták a rohamosan fejlődő városokban épülő palotaszerű házak, hidak és más épületek.
Már akkor tudta, hogy olyan pályára szeretne lépni, amely „alkalmat nyújt íly szép és nagyszerű művek alkotására".
A Schulek fiúk tehetsége és szorgalma párosult a magas szintű tudás kiaknázásával, kitűnő eredményeikkel, máig tartó történelmi, kulturális örökségükkel hálálták meg a felkínált lehetőségeket"
– mondta el az Origónak Schulek János, a híres építész unokája, aki maga is hasonló pályát választott, mint az őse. – "Frigyes részt vett a bécsi építészet központjának számító Wiener Bauhütte megalapításában is, amivel igazi, pezsgő életet hozott a szakmába. Közben bekapcsolódott a műemlékek felmérésébe és restaurálásába."
A lelkes ifjú nyaranta különböző, középkori dómok befejezésén segédkezett, például a regensburgi katedrálisnál.
Utóbbi tette a nevét Európa szerte ismertté, amikor 1867-ben megjelent a székesegyház felméréseiről készült, körülbelül 2,5 méteres rajzaival a párizsi világkiállításon.
A magyar tervező munkái egyenesen a német pavilon bejáratához kerültek és elsöprő elismerést hoztak neki.
Kitűnő eredményekkel fejezte be az egyetemet, majd mielőtt újra hazatért volna, beutazta Európát és rengeteg tapasztalatot szerzett. 1870-ben még nem volt harminc éves, amikor letelepedett Pesten és Steindl Imre műtermében vállalt állást.
Bár hamarosan felkérték az ulmi székesegyház restaurálásának vezetésére, de inkább a Mintarajziskola Építészeti és Ékítményi tanári tisztét vállalta el.
Több mint 25 éven át oktatta a jövő építész nemzedékét és a következő évben a Műemlékek Országos Bizottságának egyik alapítója és első építésze lett.
A műemlékek, mint értékek fogalma ekkor alakult ki és terjedt el az országban; Frigyes számos tanulmányt készített, többek között a Vajdahunyad váráról, de akkor még csak kisebb építésekbe, restaurálásokba fogott
– mutatott rá Schulek János. – Rengeteget utazott és amikor eljutott egy-egy kisebb faluba, ahol talált egy szép, régi templomot, akkor a falra vázolta szénnel a terveit és megbeszélte a helyi építőmesterekkel, hogy mit lehetne tenni a műemlék közkinccsé tételéért.
Ekkor és emiatt indultak el azok a viták, amelyek a restaurálni kívánt korra irányultak. Felmerült a kérdés, hogy mit érdemes bemutatni: az induló kort vagy a legutolsó állapotot? Ha tönkrement, akkor mit állítsanak újra?
A Műemlékek Országos Bizottságának első építészeként irányította a rendkívül rossz állapotú budavári Nagyboldogasszony-templom (a Mátyás-templom) restaurálását, amelyet élete egyik főműveként, egyben a magyar műemlékvédelem úttörő munkájaként tartanak számon.
Schulek Frigyes az ehhez kapcsolódó pályázatot 1875-ben nyerte meg és lényegében az alapokig bontotta vissza az épületet.
Megkereste Zsigmond és Mátyás király kezének nyomait, a törökök dzsámijának formáit, de megnézte az évezredek hozzáépítéseit és bontásait is.
Óriási magabiztossággal nyújt a kövekhez, senki nem ismerte nála jobban a középkori építészetet; tisztában volt az arányokkal és hihetetlen tudással került minden a helyére
– emelte ki a dédunoka, aki jelenleg is kutatja dédapja életét és örökségét. – A munkálatok húsz évig tartottak és csak a millennium évére, 1896-ra fejeződtek be teljesen: ez idő alatt a gótikus templom szinte minden kövét kicserélték, újra faragták, a barokk toldásokat eltávolították.
Schulek Frigyes többször áttervezte, újratervezte az épületet: felkutatta az eredeti dokumentumokat (mint például a nyugati homlokzat vagy a torony esetében), de az új részleteket már maga tervezte meg.
Nem riadt meg a meghökkentő megoldásoktól sem: kibányászta a rárakódott rétegek alól a lényeget, ezért sem véletlen a templom belsejében az elsőre talán furcsának ható színkavalkád.
Jól megválogatta munkatársait és az olasz kőfaragók mellett kora legjobb festőivel dolgozott együtt.
Schulek Frigyes neve ekkor már világszerte ismerté vált és számos, jól jövedelmező megbízást el tudott volna vállalni Európa szerte, mégsem vonzotta a hírnév és nem ragadta el a mohóság sem. Alkotni, építeni akar és a múlt emlékeit újrakonstruálni.
A kőben látta az állandóságot, a tartósságot, a maradandót és a stabilitást, miközben tisztelgett a román stílus előtt, ami megteremtette az állandóságot, de a gót stílust is, ami viszont elkezdte az épületeket karcsúvá és játékossá tenni"
– magyarázta a dédunoka, rámutatva, hogy mindezek pontos testet öltöttek a Mátyás-templomban. – Hitt abban, hogy a kő biztosítja azt, hogy az épületek még több száz évig éljenek.
A Mátyás-templom átadása után azonban azt is látta, hogy egy ilyen épületnek a környezetét is illik rendezni, adni neki egyfajta „keretjátékot".
Ekkor kezdődtek a Szent István emlékmű körüli harcai Stróbl Alajos szobrászművésszel,
akivel nehezen jutottak egyezségre abban, hogy a magyar államalapító királynak trónon kell ülnie vagy egy pompásan díszített lovon.
A vitában Stróbl kerekedett felül, de végül mindketten nyertek: a szobrot és a talapzat domborműveit is a szobrász készítette, a román stílusú, oszlopokkal és oroszlánokkal ékesített talapzat viszont Schulek Frigyes tervei alapján készült.
A munka folytatódott és a templom átadása után valósulhatott csak meg a Szentháromság tér újrarendezése. 1906-ban átadhatták a páratlan panorámát biztosító, neoromán Halászbástyát, amely egyfajta keretet adott az egész történelmi területnek.
Meseszerű, román koronádok és csipkék, törtvonalú kilátóteraszok teszik egyedivé az épületet, de ott van a köztes feljáró lépcsővel, ahol nagyon nehezen találhatunk két egyforma oszlopfőt; nekem is csak hármat sikerült"
– mondta el Schulek János. – "Ez is a dédapám rajztudását és kivételes tehetségét bizonyítja, hiszen bármennyire is különböznek ezek az oszlopok egymástól, mégis tökéletesen illeszkednek."
Schulek Frigyes igen finoman, részletesen rajzolt és Bécsben festészetet is tanult.
Egy ideig együtt dolgozott Steindl Imrével, a magyar Országház tervezőjével, akitől halála után átvette a Műegyetem középkori tanszékének vezetői pozícióját.
Bár egész életében a középkori építészeti kincsek kutatásán és újjáélesztésén dolgozott, szót tudott érteni a modernebb anyagokkal dolgozó diákjaival, kollégáival is.
Közben a tervei szerint megépült 1910-ben a János-hegyi neoromán stílusú Erzsébet-kilátó a maga körkörös teraszaival és 101 lépcsőjével.
Folytatta a restaurációt is: a lőcsei városháza, a jáki, a kisszebeni, a pozsonyi templom, a visegrádi Salamon-torony is a nevéhez köthető.
Csakúgy, mint a szegedi Fogadalmi templom, amelynek eredeti terveit végül a helyi vezetés nem fogadta el, de végül kis átdolgozással mégis ezt valósította meg 1930-ra Foerk Ernő.
Schulek Frigyes életét a régi épületek rendbetételével töltötte, így szerette volna kerekké és egésszé tenni a világot. Az anyagiak kevéssé érdekelték, megbízásait rendkívül alaposan, nagy szakmai alázattal végezte.
Ha kellett, saját vagyonával támogatta az építkezéseket: a Mátyás-templom építése során például még a saját lakását is bérbe adta és a családi vagyont is feláldozta annak érdekében, hogy finanszírozni tudja az olasz kőfaragók és más munkások bérét.
Fia, János (aki Mátyás király visegrádi palotáját feltárta) visszaemlékezései szerint ilyenkor Visegrádon „még a disznóólak bejárata is faragott kövekből volt kirakva".
A szakmai, céhmesteri, kőfaragói, arány- és térlátási képessége egy olyan magabiztosságot adott neki, hogy nyugodtan és bátran belenyúlt bármilyen épület átépítésébe, szinte soha nem tévedett
– húzta alá Schulek János. – Sohasem tudott meggazdagodni ezzel, de a pénz nem is érdekelte; megszállott művészként élt és rengeteget rajzolt; ilyenkor nem látott és hallott maga körül semmit.
Schulek Frigyes épületei Budapest emblematikus alkotásaivá váltak, a Halászbástya és a Budai vár ma a második legtöbbet fotózott építmények az országban.
A tanácsköztársaság zavaros évei miatt utolsó éveire Balatonlellére kényszerült költözni (és itt is érte 1919. szeptember 5-én a halál), testét 1959-ben exhumálták és áthelyezték Visegrádra, ahol fiával és feleségével együtt nyugszik.
Itt találkoznak minden szeptember második vasárnapján a Schulek leszármazottak.
Ez a csodálatos családi tradíció már hatvan éve töretlen.