„Elérkezett számunkra az utolsó pillanat, amikor talán még elkerülhetjük azt a borzalmat, hogy hazánkat harcok közepette szállják meg"
(Horthy Miklós kormányzó, az 1944. október 15-i délelőtti koronatanácson)
A Harmadik Birodalom 1944 nyarára katasztrofálissá vált helyzete cselekvésre sarkallta a március 19-i német megszállás után az ország élén meghagyott Horthy kormányzót.
Az angolszász szövetségesek 1944. június 6-i sikeres normandiai partraszállása, majd a keleti fronton június 22-én elindított hatalmas erejű szovjet offenzíva, a Bagratyion-hadművelet sikereinek hatására a megszállást követő hónapokban mély apátiába süllyedt kormányzó ismét megpróbálta aktivizálni magát.
Ennek az egyik első lépése a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozása volt. Horthy az akció sikerén felbátorodva már ekkor elhatározta,
hogy elcsapja a németek nyomására kinevezett és összes parancsukat szolgalelkűen teljesítő Sztójay-kormányt,
amelynek helyére egy zömében hozzá hű katonákból álló hivatalnok-kormányt nevez ki azzal a céllal, hogy az új kabinet kezdje meg a háborúból való kiválás előkészületeit.
Ennek szellemében már júliusban felrendelte magához Lakatos Géza vezérezredest, az 1. magyar hadsereg volt parancsnokát, akit az új kormány miniszterelnökének szemelt ki. A váratlan felkérésétől meglepett Lakatos ekkor azonban még elhárította a kormányzó ajánlatát.
De a németek is tudomást szereztek a kormányzó kulisszák mögött zajló kabinetváltási kísérleteiről,
ami miatt Edmund Vesenmayer budapesti német követ, Hitler „teljhatalmú birodalmi megbízottja", durván megfenyegette Horthyt, a „legkíméletlenebb" fellépést helyezve kilátásba arra az esetre, ha leváltja a Sztójay-kormányt.
Egy hónappal később, Románia 1944. augusztus 23-án történt kiugrása után viszont gyökeresen megváltozott a helyzet.
A román átállás miatt a keleti fronton kialakult katasztrofális helyzetet kihasználva, Horthy Veesenmayer megkerülésével augusztus 28-án puccsszerűen elcsapta a Sztójay-kabinetet, és másnap Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek.
Lakatos feltétlen kormányzóhűségéhez nem fért semmilyen kétség, és ő el is fogadta a rábízott nehéz feladatot, az ország háborúból való kivezetését.
Ám Lakatos vezérezredes a kiugrási kísérlet megszervezésének drámai hetei alatt mindvégig saját korlátai foglya maradt. Miniszterelnöki tisztsége elfogadásának egyik feltételéül szabta,
hogy a fegyverszünetet csak az országgyűlés előzetes felhatalmazása alapján, és a németek egyidejű tájékoztatása mellett fogják megkötni,
valamint, hogy az új kormányt a németekkel egyetértve állítják fel, ami eleve lehetetlenné tette a hatékony cselekvést, illetve a tervezett akció sikerességéhez elengedhetetlenül szükséges szigorú konspirációt.
Az ország háborúból való kiugrása részint politikai, nagyobb részt viszont katonai, hadműveleti kérdés volt. Augusztus 23-a után pedig már azt is sejteni lehetett, hogy a romániai események miatt Hitler mindent elkövet majd az ország megtartásáért.
Horthy elfogadta Lakatos előfeltételeit, ami már a kormány felállításánál visszaütött,
ugyanis Veesenmayer nyomására a németek két spiclije, Jurcsek Béla földművelésügyi, valamint Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter is az új kabinet tagja maradhatott.
Így alakult ki az a skizofrén helyzet, hogy Horthy nem avathatta be a fegyverszünettel kapcsolatos részletes terveibe az elvileg a kiugrás levezénylésére felállított új kormányt.
A kormányzó ennek ellensúlyozására hozta létre a budai királyi várban
egyfajta titkos árnyékkabinetként működő úgynevezett „kiugrási irodát",
amely legbizalmasabb híveiből és családtagjaiból, Ambrózy Gyula kabinetfőnökből, Tost Gyula alezredes szárnysegédből, ifj. Horthy Miklósból, és a kormányzó menyéből, özvegy Horthy Istvánnéból állt.
Horthy a szeptember 7-én összehívott koronatanácson (a kormányzóval valamint a Honvéd Vezérkar főnökével kibővített minisztertanácson) közölte először a kabinet tagjaival, hogy a Németország számára reménytelenné vált hadi helyzetre figyelemmel, valamint elkerülendő, hogy az ország hadszíntérré váljon, a szövetségesekhez fordul fegyverszünetért.
A kormányzó bejelentését hosszas, a helyzet komolyságához méltatlan közjogi csűrés-csavarásokkal terhelt vita követte,
amelynek végén a kormány elvetette a kormányzó javaslatát.
Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszternek ekkor az a „ragyogó" ötlete támadt, hogy adjanak egy olyan ultimátumot a németeknek, amennyiben 24 órán belül nem küldenek hét páncéloshadosztályt a dél-erdélyi szovjet áttörés elreteszelésére,
akkor Magyarország kénytelen lesz fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezni a szövetséges hatalmakkal,
mivel a rendelkezésre álló erőkkel nem tudja feltartóztatni a Vörös Hadsereget.
Ezt az elképesztő javaslatot a miniszterek egyhangúan elfogadták, és ahhoz a kormányzó is hozzájárult.
A kormány ultimátumát Lakatos miniszterelnök Veesenmayer követnek, valamint Greiffenberg tábornoknak, a Wehrmacht magyarországi megbízottjának továbbította.
Ezzel a kiugrás sorsa gyakorlatilag már ekkor megpecsételődött, hiszen az ultimátum egyértelművé tette a németek számára, hogy Magyarország fegyverszünetre készül.
A német segítséggel kapcsolatos részletek tisztázására a Honvéd Vezérkar főnöke, Vörös János vezérezredes szeptember 12-én látogatást tett Hitlernél.
A Führer szavakban minden segítséget megígért, majd Vörös vezérezredes távozása után azonnal kiadta a parancsot a titkosszolgálat és a katonai elhárítás számára, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket a „magyar árulás" megakadályozására.
A németek számára ekkor került képbe komoly politikai alternatívaként a fantaszta nyilasvezér, Szálasi Ferenc és mozgalma. Adolf Hitler egészen a Lakatos-kormány kinevezéséig hűvös távolságtartással viselkedett Szálasival szemben, annak ellenére, hogy az ország német megszállása után a nyilasvezér kitartóan kereste a kapcsolatot a náci vezetéssel.
Hitler tartózkodására az volt a magyarázata, hogy a Führer erős gyanakvással szemlélte a kárpát-medencei magyar szupremáciát hirdető hungarista tanokat, és Szálasi képességeit sem becsülte túl sokra.
A Führer elsősorban Imrédy Bélát és szélsőjobboldali antiszemita körét látta volna szívesen Horthy, valamint a Lakatos-kormány alternatívájaként, de – Veesenmayer szavait idézve – ebben a szörnyű helyzetben Szálasin kívül nem akadt senki, aki vállalta volna a felelősséget.
Edmund Veesenmayer szeptember 27-én jelentéstételre Hitlerhez utazott. Ekkor és itt született meg a döntés arról, hogy ha Horthy megkísérelné a fegyverszünetet, akkor a Budapest környékére vezényelt 22. SS-lovashadosztály, valamint az 503. nehézpáncélos osztály bevetésével
akár katonai erővel is el kell mozdítani a kormányzót,
és a német érdekek maradéktalan kiszolgálására hajlandó Szálasi Ferencet, valamint a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalmat kell hatalomra juttatni.
Veesenmayer miután visszaérkezett Budapestre, szeptember 28-án magához kérette Szálasit, és közölte vele, hogy a németországi „legfelsőbb körökben" őt tekintik egyetlen felelős tényezőnek Magyarországon. Veesenmayer arra is megkérte a nyilasvezért,
hogy személyes biztonsága érdekében fogadja el a németek védőőrizetét,
Szálasi ezért az elkövetkező két hetet az SS főhadiszállásán töltötte el, türelmetlen várakozással.
Nem tudni bizonyosan, hogy Veesenmayernek voltak-e arra vonatkozó információi, hogy a Lakatos-kormány Szálasi és a nyilas vezetők letartóztatására készül, de az előbbiek ismeretében ez egyáltalán nem zárható ki. Szálasi „eltüntetésével" így még időben sikerült meghiúsítania a nyilasvezér kiiktatását.
A kormányzói rezidencián működő „kiugrási iroda" eközben lázasan igyekezett kapcsolatot teremteni az angolszász szövetségesekkel.
Horthy abban bízott ugyanis, hogy sikerülhet valamiféle külön megállapodásra jutnia a brit háborús kabinettel, illetve a Roosevelt-adminisztrációval arról, hogy az országot ne az oroszok, hanem angol-amerikai csapatok szállják meg.
Noha Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök, és Joszif V. Sztálin szovjet pártfőtitkár az előző év novemberében Teheránban lezajlott csúcstalálkozójukon lényegében már megállapodtak arról, hogy Közép-Kelet-Európa, és így benne Magyarország is a szovjet érdekszférába fog kerülni a háború után, Horthy várakozásai mégsem voltak teljesen alaptalanok.
A brit miniszterelnök, Winston Churchill ugyanis minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy egy, az Isztriai-félsziget térségéből kibontakoztatott offenzívával
az angolszász haderő még a Vörös Hadsereg megérkezése előtt betörjön a Dunántúlra,
illetve Dél-Ausztriába, kész helyzetet teremtve ezzel Sztálin számára.
Horthy kétségbeesett kísérlete, hogy az ország csak az angolszász szövetségesekkel köthessen fegyverszünetet, azonban teljes kudarcba fulladt.
Amikor ugyanis Náday vezérezredest a budai várban bújtatott szökött brit hadifogollyal, Howie ezredessel együtt szeptember közepén kalandos úton Olaszországba küldték a szövetségesek cesarteai főhadiszállásra,hogy kieszközölje a fegyverszünetet, Alexander tábornagy az angol és az amerikai kormány közös álláspontjaként arról tájékoztatta Náday tábornokot, hogy Magyarország kizárólag Moszkvához fordulhat fegyverszünetért.
Horthy kormányzó Náday Olaszországból küldött táviratának kézhezvétele után belátta, hogy le kell nyelnie a keserű pirulát, és Moszkvához kell fordulnia. A „kiugrási iroda" a várban működtetett titkos rádióadó segítségével fel is vette a kapcsolatot a szovjet szervekkel.
Miután Moszkva nyitott volt a tárgyalásokra, szeptember végén a legnagyobb titokban és kalandos körülmények között magyar fegyverszüneti delegáció utazott a szovjet fővárosba, az oroszul jól beszélő Faragho Gábor altábornagy, a csendőrség felügyelője, volt moszkvai katonai attasé vezetésével.
Rövid, de intenzív tárgyalások után október 11-én, a magyar delegáció - Horthy kormányzó jóváhagyásával- aláírta a Kremlben az ideiglenes fegyverszüneti megállapodást,
amelyben Magyarország kötelezettséget vállalt a Szovjetunióval szemben folytatott harci cselekmények beszüntetésére,
az országhoz csatolt területek kiürítésére, valamint a Harmadik Birodalom elleni hadüzenetre, illetve a német fegyveres erő megtámadására, amihez a szovjet kormány katonai támogatást ígért.
A moszkvai ideiglenes fegyverszüneti egyezmény aláírásával Horthy számára is elérkezett a cselekvés ideje, mert a fegyverszünet volt a legutolsó esély annak elkerülésére, hogy az ország pusztító utóvédharcok színterévé váljon.
A Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalások alatt Budapesten is felgyorsultak az események. Október 8-án hajnalban, a titokban Budapestre vezényelt Otto Skorzeny SS-Obersturmbanführer (alezredes) kommandójának emberei elrabolták a lakása előtt az éjszakai szemleútjáról éppen hazaérkező Bakay Szilárd altábornagyot, a budapesti I. hadtest kormányzóhű parancsnokát.
Bakay altábornagy kiiktatásával komoly csapás érte a tervezett katonai ellenállát, mert a tábornok, akit Horthy kormányzó részleteiben is beavatott a kiugrás tervébe,
komoly előkészületeket tett a várható német ellenakció fegyveres kivédésére.
A helyére kinevezett Aggteleky Béla altábornagy hűségéhez szintén nem fért kétség, ám a tábornok teljesen tájékozatlan volt az addig elvégzett előkészületekről.
A fővárosban az átállást katonailag az I. hadtest egységeinek, valamint néhány vidékről felvezényelt, de még be nem érkezett alakulatnak kellett volna biztosítania.
A kiugrási tervbe csak a Kárpátok előterében illetve Erdélyben állomásozó 1. és 2. magyar hadsereg parancsnokait, Miklós Béla valamint Dálnoki Veress Lajos vezérezredeseket avatták be.
(A 3. hadsereg parancsnoka, az erősen németbarát Heszlényi altábornagy megbízhatatlannak számított.) A két hadseregparancsnoknak az lett volna a feladata, hogy a kormányzói proklamáció elhangzása után,
egy erre az alkalomra kézbesített titkos jelszóra meg kellett volna nyitniuk az arcvonalat
a Vörös Hadsereg alakulatai előtt, hogy ezután az orosz csapatokkal együtt kíséreljék meg az áttörést Budapest irányába.
Október 14-én a kormányzó várbeli irodájában megtartott szűk körű tanácskozáson- amelyen Lakatos Géza miniszterelnök is részt vett - született meg a végleges döntés arról, hogy a kormányzó másnap bejelenti az ideiglenes fegyverszünetet.
Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök azt javasolta Horthynak, hogy az átállás biztosítása végett, még aznap éjszaka utazzon ki Dálnoki Veress Lajos vezérezredes főhadiszállására, és ott, a németektől biztonságban jelentse be a fegyverszüneti proklamációt.
A kormányzó azonban némi hezitálás után,
elvetette ezt a több, mint ésszerű indítványt mondván,
„hogy a kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót." A németek a nácibarát magyar vezérkari tisztek útján pontos információval rendelkeztek mind a Moszkvában tárgyaló fegyverszüneti delegációról, mind pedig a kiugrás több fontos részletkérdéséről is, és ennek megfelelően tették meg ellenlépéseiket.
Rendkívül súlyos, mondhatni végzetes hibának számított, hogy Horthy valamiféle 19. századi becsületkódex szerint kívánt eljárni azzal a Hitlerrel szemben, aki pedig már többször bebizonyította a kormányzóval szembeni becstelenségét.
Horthy naiv módon azt képzelte,
hogy a fegyverszünet bejelentése után a német csapatok harc nélkül, békésen fognak kivonulni az országból.
Ezt remélve, a másnap délelőtt tíz órára tervezett koronatanács után akarta Veesenmayerrel hivatalosan közölni a fegyverszünet tényét. Ez is csak azt bizonyítja, hogy az idős kormányzó teljesen félreismerte a helyzetet, és nem tudta átlépni saját árnyékát.
A németek minden előkészületet megtettek a kiugrás megakadályozására. A „kormányzói puccs" leverésére az SS fenegyereke, a kalandor jellegű kommandós vállalkozásairól híressé vált Otto Skorzeny kapott megbízást.
Október 15. drámája már kora reggel elkezdődött.
A „kiugrási iroda" vezetőjét, ifj. Horthy Miklóst ugyanis azzal a hamis információval csalták le egy Eskü téri (ma: Március 15. tér) lakásba, hogy ott Tito marsall megbízottja óhajt tárgyalni vele.
Tito megbízottja helyett azonban Skorzeny emberei vártak a tőrbecsalt ifjabb Horthyra, akit rövid dulakodás után leütöttek, megkötöztek,
majd egy szőnyegbe csavarva kicsempészték az épületből, és a ház előtt várakozó teherautó platójára dobták.
Az ifjabb Horthyra várakozó két testőr, valamint Skorzeny pribékjei között lövöldözés tört ki, amelyben az egyik testőr, valamint egy német is meghalt.
A délelőtt 10 órára tervezett koronatanács – amelyen Horthy a fegyverszünet megkötéséről kívánta tájékoztatni a kabinetet – emiatt csak félórával később kezdődött meg.
Az október 15-én vasárnap, délelőtt fél tizenegykor elkezdődött koronatanácson Horthy bejelentette, hogy fegyverszünetet kért az oroszoktól.
Több miniszter aggályoskodására reagálva kijelentette, hogy ez már visszavonhatatlan döntés.
A szomszéd szobában várakozó menye, Horthy Istvánné a „fegyverszünet" szó elhangzásakor jelt adott az ott várakozó alkalmazottnak, aki nyomban felhívta a rádiót.
A rádióban az adást megszakítva háromszor olvasták be a kormányzói proklamációt, de elmaradt a csapatoknak szóló hadparancs közlése.
A proklamáció szövegén előző nap Lakatos még változtatott, mert annak hangnemét túl erősnek tartotta.
Így ami a leglényegesebb, hogy az eredeti „fegyverszünetet kötöttem" részt a „fegyverszünetet kérek" kitétellel helyettesítette, ami később komoly zavart okozott a katonai vezetésben.
A proklamáció mindenkit vártlanul ért, az utca embere örömmel és megkönnyebbüléssel, a be nem avatott katonai alakulatok parancsnokai pedig megzavarodva fogadták a fegyverszünet hírét.
Az átállásba beavatott két hadseregparancsnokkal külön kódolt táviratban tudatták volna,
hogy hajtsák végre a kormányzói hadparancsot,
és nyissák meg a frontot a szovjetek előtt.
A távirat szövegét a kormányzó katonai irodájának vezetője, Vattay altábornagy, főhadsegéd továbbította a vezérkari főnökségre, ott azonban Nádas ezredes, a hadműveleti osztály vezetőjének utasítására a németbarát vezérkari tisztek elszabotálták a parancs továbbítását.
A védelem nélkül hagyott rádió épületét kora délután Skorzeny SS-alakulata szállta meg. Kettő órától a kétkulacsosnak tartott vezérkari főnök, Vörös János vezérezredes csapatoknak szóló parancsát olvasta be a rádió, amely szerint a fegyverszünet bejelentése még nem jelenti a harcok beszüntetését.
Ez még tovább fokozta a zűrzavart,
az ellenállásra kész Aggteleky altábornagyra a nyilas érzelmű Hindy Iván vezérőrnagy tört rá az irodájában és letartóztatta a tábornokot.
Ugyanerre a sorsra jutott néhány más egység esküjéhez hű és azt teljesíteni akaró parancsnoka is, akiket többnyire a saját tisztjeik tartóztattak le.
A rádió épületén kívül a németek megszállták a város stratégiai fontosságú pontjait is.
Ezután a rádió már csak német és nyilas indulókat, majd Szálasi úgynevezett hadparancsát sugározta.
Késő délután a csendőrség és a rendőrség is átállt Szálasi oldalára.
A németek néhány óra alatt mindenhol kezükbe vették az irányítást. Felvirradt Szálasi nagy napja, aki német segítséggel mozgósíttatta az ugyancsak német fegyverekkel felszerelt nyilas pártszolgálatosokat.
A jól szervezett puccsnak köszönhetően felfegyverzett nyilas alakulatok lepték el a várost. Horthy teljesen elszigetelődött a várban, egyedül csak a testőrség tartott ki mellette.
Október 15-én estére minden összeomlott , Magyarország háborúból való kiugrási kísérlete végzetes kudarcba fulladt. Másnap, október 16-án délután felállt a puccsista Szálasi-kormány, és ezzel kezdetét vette a fél évig tartó nyilas rémuralom .