A legnagyobb európai pestisjárvány 1347 és 1353 között pusztított, miután a főbb kereskedelmi útvonalakon árukat szállító hajók patkányokat rejtettek, amelyek a szárazföldre lépve megfertőzték a háziállatokat és az embereket is. Ezt tetézte, hogy a kialakult harcokban a támadó genovaiak a Krím-félsziget egyik erődjébe számos,
pestisben elhunyt ostromló katona tetemét lőtték be, egyfajta biológiai fegyverként használva azokat.
Amikor a járványt a 14. század közepén végre sikerült megfékezni, még senki sem sejtette, hogy a baktérium által okozott fertőző betegség egészen a 19. századig újra és újra meg fog jelenni.
A kutatókat ezért régóta foglalkoztatta a kérdés: vajon honnan, milyen forrásból származhatott a Yersinia pestis baktérium kifejezetten virulens törzse?
Egy új tanulmányban nemzetközi tudósok Európa-szerte tíz különböző temetkezési helyről gyűjtöttek fogmintákat olyan emberektől, akik a 14–17. században éltek. A fogakon 34 Yerisina pestis genomot azonosítottak, elemeztek, majd rekonstruáltak.
A kutatók egy családfát próbáltak kialakítani, amire végül felkerült Anglia, Franciaország, Németország és más országok is, ahol az Yerisina pestis idővel diverzifikálódott és amelyből az összes többi vizsgált genom származhatott.
Az eredményeink egyértelműen arra utalnak, hogy az Yerisina pestis a keleti úton jutott el Európába
– mondta Maria Spyrou, a Max Planck Intézet archeogenetikusa, hangsúlyozva, hogy az Európa-szerte pusztító baktériumok egyetlen, közös genomból mutálódtak.
A kutatók szerint az ősi genom Oroszországból származhat, nevezetesen a történelmi a Volga régióban található Laishevo nevű településről.
A filogenetikai rekonstrukció azt mutatta, hogy ez a tatárföldi falu volt a kiindulópontja a Dél-, a Közép-, a Nyugat- és az Észak-Európából származó kórokozó izolátumainak.
Az ősi genomot LAI009-nek nevezték el, ami az Y. pestis annak a törzsére utal, amelytől az összes többi vizsgált genom származhatott.
A kutatók azonban lehetségesnek tartják azt is, hogy
az ősi baktérium helyenként fennmaradt a kontinensen, amiből később újabb és újabb variánsok fejlődtek ki.
Az viszont mindenképpen jó hírnek számít, hogy a baktérium ilyen korai mutációjának „modern leszármazottai" azóta nem ütötték fel újra a fejüket. A kutatók eredményeiket a Nature Communications tudományos szaklapban publikálták.