Erőteljes állkapcsaikkal és a steak késekhez hasonló fogaikkal játszi könnyedséggel daraboltak fel bármit.
Biztosak vagyunk abban, hogy az nagyfejű eritrosuchidák álltak a triász időszak korai szakaszában a tápláléklánc csúcsán
– mondta Richard Butler, az angliai a Birminghami Egyetem Földrajz, Föld és Környezettudományi Iskola paleobiológiai professzora, a Royal Society Open Science. Folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője. – Ezek a hüllők valamikor 250 és 238 millió évvel ezelőtt éltek.
A tanulmány szerint ezeknek a ragadozóknak a testük méretéhez viszonyítva arányosan nagyobb volt a fejük. Ez szembetűnőbb, mint a legnagyobb húsevő dinoszauruszoknál látható fej-test aránya.
A paleontológusok szerint az archosaurusok ősi törzséhez állhattak a legközelebb.
Az úgynevezett Archosauriták többsége szárazföldön élő, gyors mozgású hüllő volt, de a levegő meghódításában is messzemenően a legtöbbet mutatták fel. Ma mindössze két csoport illeti a két alosztályát: a krokodilok és az azok legközelebbi rokonának számító madarak.
Még egy hozzá nem értő szem is látja, hogy ezeknek az ősi vadállatoknak a feje szokatlanul hatalmas. A kutatók abban bíztak, hogy az eritrosuchidák kövületeinek alaposabb vizsgálata majd rávilágít arra, miért alakult ki ilyen furcsán hatalmas fejük. Ezért összehasonlították a fej és a combcsont hosszát négy másik élő és már kihalt, hozzájuk hasonló hüllőjével.
A vizsgálataink megerősítették, hogy az állatok hatalmas feje valóban arányosan nagyobb, mint bármelyik hüllőé
– magyarázta Richard Butler. – Ez a tulajdonságuk valószínűleg akkor fejlődött ki, amikor adaptálódtak egy "ökológiai rés" kitöltéséhez és egyfajta „hiperragadozóvá" váltak, amivel áttértek a kizárólagos húsfogyasztásra.
Mark Witton paleontológus hozzátette: ilyen hatalmas koponya esetében az állat állkapcsa és fogai is jelentősen különböznek a kisebb fejű versenytársaktól.
A nagyobb izmok pedig egyértelműen nagyobb harapási erőt is jelentenek.
A robosztus nyakizmokkal mozgatott óriási fej azonban nem volt olyan nehéz, mint amilyennek látszik. A hüllők koponyái ugyanis tele voltak egyfajta „légzsákokkal", ami viszonylag könnyűvé tette azt. Így az állatok a hatalmas mérete ellenére igen finoman tudták mozgatni a fejüket.