A kéthónapos kutyaféle 18 000 éve hullott el, ám az örökké fagyott talaj, a permafroszt olyan kiválóan megőrizte, mintha csak pár napja pusztult volna el. Az állattól DNS-mintát vettek, hogy beazonosíthassák, milyen fajba tartozott, az eddigi teszteredmények azonban mostanáig nem vezettek eredményre.
A szakértők többszöri próbálkozás után is képtelenek megmondani, hogy farkas- vagy kutyafélét találtak, de az is könnyen lehet, hogy a két faj közötti „evolúciós átmenetet" sikerült megtalálni.
Az ősállat maradványait még 2018-ban találták meg a Jakutszktól északkeletre található Ingyigirka folyó partján. Az állat pusztulásának okát egyelőre nem sikerült feltárni.
Az orosz kutatók a DNS-mintákat a Svéd Paleogenetikai Központba (Swedish Centre for Palaeogenetics, CPG) küldték további elemzésre.
„A központ Európa legnagyobb DNS-bankja, a világ összes kutyaféléjének örökítőanyagával rendelkeznek, ennek ellenére az első DNS-vizsgálat teljesen eredménytelenül zárult" – nyilatkozta az egyik szakértő, dr. Szergej Fedorov, aki szerint a faj meghatározásához további vizsgálatok lefolytatására van szükség.
Már kétszer megszekvenáltuk a genomját, de még mindig nem tudjuk megmondani, hogy kutyát vagy farkast tanulmányozunk"
– írta a svéd kutatóközpont.
Nagyon könnyen elképzelhető az is, hogy a kölyök se nem farkas, se nem kutya,
hanem egy evolúciós átmenet a két faj között.
Kutatók egy csoportja szerint a mai modern kutyák egyetlen, évezredekig Európában tartózkodó farkaspopulációból fejlődtek ki. Ezek a mára kihalt ősfarkasok nagyjából 40 000 – 15 000 éve élhettek.
Más elméletek ugyanakkor azt gyanítják, a kutyák az eddig véltnél is előbb alakultak ki.