Kétszer gyorsabban tűnik el az amazóniai esőerdő, mint egy éve

erdőirtás
Erdőirtás. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is.
Vágólapra másolva!
A brazil Nemzeti Űrkutatási Ügynökség (INPE) most közzétett adatai szerint az erdőirtás a drasztikus mértékben, mintegy 104 százalékkal növekedett az elmúlt hónapban a tavalyi év novemberéhez képest Amazónia területén. Harminc nap leforgása alatt összesen 563 négyzetkilométer erdőt vágtak ki, ami a legnagyobb mértékű pusztítás, amit 2015 óta tapasztaltak az esőerdők területén.
Vágólapra másolva!

Aggasztó adatokat tett közzé a brazil Nemzeti Űrkutatási Ügynökség (INPE), amely szerint ez év januárja és novembere között összesen 8973,3 négyzetkilométer erdőt irtottak ki az Amazonas-medence területén. Ez majdnem a kétszerese a 2018 első 11 hónapjában regisztrált adatnak, ami szintén drámai,

4 878,7 négyzetkilométernyi erdőpusztításról számol be.

Az adatokat egy műholdas valós idejű erdőirtás-észlelési rendszer, az úgynevezett DETER (Detecção de Desmatamento em Tempo Real) rögzítette, amit az űrkutatási hivatal használ.

Erdőirtás. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is. Forrás: AFP/Antonio Scorza

A rendszer a MODIS érzékelő adatait használja a Terra és az Aqua NASA műholdak fedélzetén, amit főként az erdőirtás mértékének mutatójaként használnak.

Nem képviseli azonban a teljes kivágott területet, amelyet az erdőpusztításra mérésére kifejlesztett PRODES néven futó projekt mér.

– mutatott rá az INPE jelentése. – Ez nem kevesebb, mint az ott található erdőterületek mintegy 74,5 százalékának a kivágása.

Emelkedik a kiirtott erdők területe Forrás: AFP/Mauro Pimentel

A PRODES adatai szerint tavaly augusztustól idén augusztusig a brazíliai Amazónia teljes erdőterületének a pusztítása 2008 óta először haladta meg a 10 000 négyzetkilométert, ami minden korábbinál drámaibbnak számít. Ez 43 százalékos növekedés az előző 12 hónapos időszakhoz képest, ami szigorúbb szabályozást és nagyobb védelmet kíván az erdők megóvása érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!