„A repülés vágyát őseink hagyományozták ránk, akik a történelem előtti korokban tett fárasztó utazásaik során irigykedve figyelték, ahogy a madarak szabadon, teljes sebességgel szálltak a levegőben, felemelkedve az ég végtelen országútjára."
(Orville Wright)
A Wright-fivérek Daytonban, Ohióban nőttek fel és szinte a kezdetektől foglalkoztatta őket minden, ami pörög, forog és mozog. Wilbur 1867-ben, Orville pedig négy évre rá, 1871-ben született. A repülés iránti szenvedélyük akkor vált bizonyossá, amikor édesapjuk, Milton Wright (egy észak-amerikai protestáns felekezet püspöke)
vásárolt a fiúknak egy francia játékot, egy ötvencentes helikopter makettet.
A kreativitásukat azonban édesanyjuk is táplálta, aki bámulatos kézügyességének köszönhetően bármit el tudott készíteni, így különösen a gyermekeinek gyártott egyedi játékokat.
Bár Wilburnak és Orvillenek még három testvére volt, őket kettőjüket a kezdetektől összekapcsolta egy különleges, szinte szimbiotikus kötelék.
Orville egyik általános iskolai tanára, Ida Palmer úgy emlékezett a fiúkra, mint akik az íróasztalnál ülve egy fadarabot faragtak
– írja David McCullough a The Wright Brothers című könyvében. – Arra a kérdésre, hogy mire készülnek, azt válaszolták, hogy egy olyan gépet készítenek, amelyen valamikor repülni fognak.
Bár Wilbur és Orville szorgalmasan elkezdte a főiskolát, a sors végül úgy hozta, hogy testvéreikkel ellentétben, nem fejezték be tanulmányaikat. Wilburt egy komoly sportsérülés vetette vissza, míg Orvillet a család költözködése akadályozta meg a felsőfokú bizonyítvány megszerzésében.
Műszaki ismereteik bővítésének és a tudás iránti vágyuknak azonban semmi sem szabhatott gátat.
A 18 éves Orville 1889-ben nyomdát alapított és Wilbur hamarosan csatlakozott a „fivéri vállalkozáshoz".
Ezután mindketten újságírásba kezdtek, amit egy kerékpártervezéssel, -gyártással és -értékesítéssel foglalkozó üzlet követett 1893-ban, Wright Cycle Company néven.
Wilburn volt kettőjük közül az energikusabb, társaságkedvelőbb és tanulékonyabb: soha sem felejtett el egyetlen adatot sem és néha úgy tűnt, mintha a saját fejében élne
– mutatott rá McCullough a könyvében. – Orville éppen az ellenkezője: szégyenlős volt, de sokkal boldogabbnak tűnő fiú, aki mindig az élet naposabb oldalát látta; ragyogó, mechanikusan gondolkodó elmével megáldva.
Az 1896-os év fordulópontnak bizonyult az egész Wright család számára: Orville elkapta a tífuszt. A beteg öccsét bátyja ápolta, közben a repülésről olvasott. Így került a figyelmük központjába a tragikus sorsú Otto Lilienthal, aki az egyik repülési kísérlete során meghalt.
A Wright fivérek újra felfedezték a repüléssel kapcsolatos gyermekkori megszállottságukat,
és Orville teljes felgyógyulása után belevetették magukat a vitorlázók és repülési elméletek titkaiba.
Megvizsgálták Leonardo da Vinci és a kortárs feltalálók, többek között a már említett Otto Lilienthal, Samuel Langley és Octave Chanute tervrajzait és megfigyeléseit.
A testvérek lelkes madármegfigyelőkké váltak és a szárnyasok repülését vizsgálták. Napokat töltöttek a természetben, hogy ellessék a legjobb repülési technikát.
Ha megtudjuk a madarak repülésének a titkát, akkor az egy megfelelő irányt mutathat a további munkánkhoz
– mondta egyszer később Orville. – Ez pont olyan, mint amikor egy varázslótól megkérdezzük, hogy mi rejlik a trükkjei hátterében.
A fivérek folyamatosan egyeztetéseket folytattak a Smithsonian Intézettel és az Időjárási Hivatallal, amelyek információkkal és tanácsokkal látták el őket.
A háttértőkét a századfordulón virágzó kerékpár üzletük biztosította, ebből finanszírozták a repülőgépes kísérleteket.
Orville és Wright 1899-ben meg is kezdte első gyakorlati tesztjeit, amelyek forradalmi változások hoztak: ilyenek voltak többek közt a repülőgép irányításának kidolgozott alapelvei vagy épp a légcsavar (propeller) megjelenése, amelynek az alapanyaga azonban még fa volt.
Hamarosan áttették székhelyüket az Atlanti-óceán partján található Kitty Hawkba, ahol az erős széljárás jóval kedvezőbb feltételeket biztosított a tesztek végrehajtásához. Később összebarátkoztak az eleinte kissé szkeptikus helybéliekkel, akik félelemmel vegyes csodálattal figyelték a két testvér elmélyült munkáját.
A fivérek saját műhelyt építettek, de néha csak órákon át a tengerparton álltak és figyelték a sirályok repülését, miközben jegyzeteltek.
Életemben nem találkoztam ilyen szorgalmas emberekkel, akik annyit dolgoztak volna, mint ez a két testvér
– emlékezett vissza az egyik helybéli lakos, John T. Daniels, aki később az első repülés szemtanújaként nyilatkozott.
Az 1903-as év végére, hosszas továbbfejlesztések és tesztek után a Wright-fivérek már biztosak voltak abban, hogy képesek a magasba emelni egy repülőgépet. A december 14-i, első kísérlet azonban kudarcba fulladt: a Flyer I-es szárnya a földbe csapódott.
Ám a kudarc nem tántorította vissza a testvérpárt; több napos javítási munkálatok következtek.
Pár nap múlva, december 17-én a történelem első repülőgépe ezúttal már sikerrel teljesítette a kitűzött célt: 12 felemelő másodpercig lebegett a levegőben, miközben 39 méteres távolságot tett meg.
Aznap további három kísérletet hajtottak végre, amiből az utolsó 59 másodpercig tartott.
Amikor a fivéreket később a repülés korának kezdeteiről kérdezték, szerényen csak ennyit nyilatkoztak: „Nem volt idő félni vagy megijedni".
Erről a történelmi tényről meglepő módon sem a helyi, sem a nemzetközi sajtóban nem esett túl sok említés.
Szeretek arra az első repülésre gondolni, ami megdöbbentő volt számomra, ahogy a repülőgép ott lebegett a levegőben, mint egy madár
– mesélte később az egyik szemtanú, John T. Daniels. – Nem hiszem, hogy valaha is láttam már szebbet az életemben.
Wilburt és Orville-t azonban nem érdekelte a népszerűség vagy a nemzetközi figyelem, ők inkább a repülés örömére koncentráltak. A következő öt évben folytatták kísérleteiket és számos prototípust gyártottak, amíg egy óránál is tovább utazhattak a levegőben.
Leírhatatlan az az érzés, amikor az első néhány perc után már biztosan tudod, hogy az egész mechanizmus tökéletesen működik
– mondta egyszer Wilbur Wright. – Egy álom vált valóra, ami sokkal több, mint egy jó érzés: a tökéletes béke és az izgalom keveréke, amely során minden idegszálunk megfeszül.
Ezután azonban még számos, további fejlesztésre volt szükség ahhoz, hogy eljussunk a jelenbe, ahol
a repülőgépek több órán át és több ezer kilométeren keresztül is képesek a levegőben maradni.
A leginkább elfogadott elmélet szerint a Wright fivérek teremtették meg az alapokat, bár néhány feltevés azt sugallja, hogy a német származású amerikai Gustav Weisskopf 1901. augusztus 14-én, kettő évvel a Wright fivérek előtt már a magasba emelkedett saját építésű gépével.