Forrófejűsége miatt lett számkivetett az igazi Robinson Crusoe

Selkirk egy lakatlan szigeten ragadt

Forrófejű fiatalember lévén gyakran összekülönbözött a kapitányával, hangoskodó magatartásával gyakran felhívta magára a figyelmet. A skót származású Alexander Selkirk összeférhetetlen természete  számos problémát okozot azon a hajón, ahol szolgált. Egy félresikerült zendülés miatt ennek köszönhette később azt a négy évet és négy hónapot, amit egy lakatlan szigeten kellett eltöltenie. Ez a történet inspirálhatta Daniel Defoe híres regényét, amely a hajótörött Robinson Crusoe megpróbáltatásait és a túlélésért vívott küzdelmét beszéli el.

„Azóta többször megfigyeltem, milyen következetlen nemegyszer az ember, különösen, ha fiatal. Nem szégyelli a vétket elkövetni, de szégyelli megbánni."
(Daniel Defoe: Robinson Crusoe)

A tettlegességig fajult a családi vita

A való élet gyakran jóval furcsább, mint a leírt történetek és ezt bizonyítja az igazi Robinson Crusoe története is. Alexander Selkirkre egy cipész fiaként született a kevesebb, mint ezer lelket számláló skót faluban, Lower Largóban, 1676-ban.

Az utókor által kalóznak, őrültnek és egyben hősnek is titulált férfi Alexander Selcraig néven látta meg a napvilágot.

Forrófejű kamaszként gyakran verekedett, számos alkalommal keveredett összetűzésbe a törvénnyel ami miatt nem egyszer kellett bíróság elé állnia.

Alexander Selkirk már fiatalon is igen forrófejű volt Forrás: Wikimedia Commons

Bűnlajstroma szinte végtelen: így többek között templomban való illetlen viselkedés, verekedések, nyilvános káromkodás gyarapította a hosszú listát. 1701 novemberében például éktelen haragra gerjedt, amikor Andrew öccse kinevette azért, mert véletlenül a sós vizes kannából ivott.

Először csak a fiút kezdte ütni egy jól megtermett husánggal, ami aztán családi veszekedésbe fulladt:

a dühtől elvakult férfi a vita hevében bántalmazta apját, John testvérét és annak feleségét is.

Lower Largo ma is egy kis halászfalu Skóciában Forrás: Wikimedia Commons

A súlyos családi incidens után a bíróság elé akarták citálni, ám Alexandernek esze ágában sem volt vállalni a felelősséget a tettéért, ezért kénytelen volt elhagyni szülőfaluját. Nem jelent meg a tárgyaláson, hanem inkább hajózni indult a tengeren.

Az óceánon találta meg a boldogulását

Az ifjú Alexander az iskolában csak két tantárgy iránt mutatott némi érdeklődést: figyelmét kizárólag csak a biológiai és matematikai tanulmányok tudták csak egy kissé lekötni. Ennek később hasznát vette a tengeren. A családi fészektől való önként vállalt száműzetése két év múlva nyert értelmet, amikor 1703-ban találkozott William Dampierrel.

A furcsa természetű William Dampier kapitány Forrás: Thomas Murray

A kapitány egy nevében felfedező, ám a gyakorlatban portyázó expedíciójához keresett megfelelő embereket, akik állami engedéllyel fosztogatják majd az ellenséges államok hajóit.

A nevét ekkor már Selkirkre változtató Alexander meggyőzte őt, hogy ő lenne a legjobb privatérja, azaz „legális kalóza". Akkor még nem tudta, hogy Dampiert nem véletlenül emlegetik kora egyik legösszetettebb személyiségű kalózának, aki gyakran keveredett zűrös ügyekbe.

William Dampier legálisan toborzott kalózokat Forrás: © Look and Learn/Roger Payne

A kegyetlen, de közben határozatlan kapitány a híresztelések szerint néha ráfanylodott a kannibalizmusra és számos alkalommal próbálta meg részegen irányítani a hajóit. Néha anélkül engedte szabadon a foglyul ejtett hajókat, hogy azokat kifosztotta volna. Őt tartják az első olyan embernek, aki háromszor is megkerülte a Földet.

Gyorsan elmérgesedett a helyzet a legénység tagjai között

1703 szeptemberében Dampier két hajója, a 320 tonnás St. George és a 120 tonnás Cinque már készen állt arra, hogy elhagyja az írországi Kinsale kikötőjét, egy Dél-Amerika felé tartó portyára.

Arra azonban a mindenre elszánt Selkirk sem számított, hogy a kalózlét mennyire kegyetlen és kemény életet hoz magával.

A hajók fedélzetén körülbelül ötször annyi ember utazott, mint amennyi kényelmesen és biztonságosan elfért volna rajta, nem is beszélve az ágyúkról, fegyverekről és lőpor készletekről. Az ellentétek már az indulás napjának első éjszakáján felcsaptak, amikor a részeg kapitány belekötött a hajó egyik tisztjébe.

William Dampier hajóján egyre feszültebbé vált a hangulat Forrás: explorion.net

A problémák csak tovább fokozódtak: hamarosan vérhas, skorbut, tífusz és kolera ütötte fel a fejét, amit élelmiszerhiány, rágcsálók és penész tett még halálosabbá.

A helyzet akkor vált igazán kritikussá, amikor november végén a másik hajó kapitánya Charles Pickering meghalt magas lázban, és helyébe első tisztje, a fiatal és sokak által nem kedvelt Thomas Stradling lépett.

A Cinque fedélzetén ettől kezdve mindennapossá váltak a verekedések és a legénység zendüléssel fenyegetőzött.

A hajó fedélzetén egyre nagyobb zendülések törtek ki Forrás: Wikimedia Commons

Ráadásul a nehéz természettel megáldott Selkirk és Stradling különösen ki nem állhatta egymást, ami az első pillanattól kezdve előre vetítette egy katasztrofális összetűzés lehetőségét. A két kalóz közötti ellenszenv 1704 februárjában érte el a tetőpontját, amikor hajójuk kikötött egy szigeten, hogy feltöltsék a készleteket.

Selkirk a lakatlan szigeten ragadt Forrás-képillusztráció: Pinterest

Selkirk ekkor látta elérkezettnek az időt arra, hogy magához ragadja a kapitányi posztot. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, mert a legénység nem állt mellé.

Hasznosan töltötte számkivetett éveit

A forrófejű Selkirk végül a Juan Fernandez szigetek egyik tagján, Mas a Tierrán ragadt. Történelmi források nem írnak egyértelműen ennek a körülményeiről: az egyik beszámoló szerint a lázadását leverő kapitány tette ki a szigeten, míg a másik szerint ő maga ragaszkodott hozzá, hogy kitegyék (azt állította, hogy a hajó szerinte el fog pusztulni az óceáni viharokban).

Lakatlan sziget a Csendes-óceán déli részén, ahol Selkirk közel öt évet töltött el Forrás: Wikimedia Commons

A partra tett skót némi élelmet, szerszámot, puskát, lőport és egy Bibliát vihetett magával.

Arra azonban még ő sem számított, hogy majd négy évet és négy hónapot kell eltöltenie egyedül a kis lakatlan csendes-óceáni szigeten. Nyughatatlan természetének ezúttal viszont hasznát vette: sátrat állított fel a sziget legmagasabb pontján, hogy onnan kémlelhesse az esetlegesen érkező hajókat,

apró kunyhókat épített menedék gyanánt a vízforrások közelében, vadászott, halászott és gyűjtögetett, az állati bőrökből pedig egyszerű ruhákat készített.

Selkirk illusztrációja, ahogy a saját maga által épített kunyhóban a Bibliát olvassa Forrás: Wikimedia Commons

Szorgalmasan olvasta a Bibliát és néha zsoltárokat énekelt. Nem találkozott azonban a Defoe történetében szerepló „Péntekkel", és komolyan meg kellett küzdenie a magánnyal valamint az ebből fakadó őrület jeleivel. Mert bár a négyéves száműzetése alatt kettő hajó is kikötött a szigeten, azok Selkirk szerencsétlenségére spanyol felségjelzés alatt vitorláztak.

Nyughatatlan természete közelebb vitte a halálhoz

A megváltás közel öt, embert próbáló év után, 1709. február 2-án érkezett egy Duke névre keresztelt, angol „legális kalózhajó" által, amit Woodes Rogers kapitány navigált. Bár a legénység tagjai eleinte furcsán néztek a megviselt külsejű, torzonborz férfira, Selkirk hamar kivívta elismerésüket.

Selkirk megmenekülésének pillanata, amikor a Duke megérkezett Forrás: Wikimedia Commons

Helyismeretét valamint vadászati képességeit is megcsillogtatta a legyengült hajósoknak, és

Rogers kapitány emiatt nem csak befogadta a legénység soraiba, hanem később másodkapitánynak is megtette a továbbra is ambiciózus Selkirköt.

Története több helyen is megjelent Forrás: Wikimedia Commons

Hazatérve elmesélte történetét az egyik angol újságnak, megpróbált letelepedni, ám nyughatatlan természete miatt hamarosan ismét tengerre szállt.

Itt érte a halál 1721-ben a Weymouth vitorlás hadnagyaként; valószínűleg a sárgaláz végzett vele.

A megmentő szerepében tetszelgő Rogers kapitány később szintén papírra vetette tengeri kalandjait, amely a Cruising Voyage Round the World címet viselte.

A később gyarmati kormányzóvá váló Rogers kapitány családja körében Forrás: Wikimedia Commons

Azt azonban nem tudni biztosan, hogy Daniel Defoe hol hallott a „hajótörött" Selkirk különös sorsáról, de az 1719-ben megjelent, Robinson Crusoe történetéről írt regénye néhány ponton kísértetiesen hasonlít a skót tengerész kalandjaira.