Megtalálták a megoldást az Alzheimer-kór megelőzésére

Alzheimer-kór
Az Alzheimer-kór sokakat, elsősorban időseket érintő, ma még gyógyíthatatlan betegség
Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között - számolt be róla a Medicalxpress.com.
Vágólapra másolva!

Rájöttek arra, ami nem volt még ismert eddig

Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt,

eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.

A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok.

Az Alzheimer-kór sokakat, elsősorban időseket érintő, ma még gyógyíthatatlan betegség Forrás: Science Photo Library/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Science Photo Library


"Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítjuk őket" - mondta Kim Green neurobiológus.

Neuronok az agyban Forrás: Patrick Hoesly/Flickr

Olyan szert használtak a kísérletben, ami leállítja a mikrogliák fennmaradáshoz szükséges szignáljait. Green és laboratóriuma korábban kimutatta, hogy a szignalizáció nélkül ezek az immunsejtek eltűnnek az agyból.

Kapuban az Alzheimer-kór elleni gyógyszer

"Döbbenetes volt felfedezni, hogy azokon a területeken, ahol nincsenek mikrogliák, nem alakulnak ki plakkok. Ezek nélkül Alzheimer-kór sincs, és most már tudjuk, hogy a betegség kialakulásához szükség van a mikrogliákra" - magyarázta Green.

Az Alzheimer-kór számítógépes illusztrációja.Egészséges neuron (balra), egy neuron amyloid plakkkokkal (sárga, középen), és egy microglia sejtek által emésztett holt neuron. Forrás: AFP / Science Photo Lib / Juan Gaertner

Azt is felfedezték, hogy amikor a plakkok már kifejlődtek, a mikrogliák rosszindulatúként értelmezik őket és támadnak.

Forrás: AFP / Science Photo Lib / Juan Gaertner

A támadás azonban a neuronoknak azokat a génjeit hallgattatja el, amelyek a normális agyműködéshez kellenek.

Green és kollégái szerint a felfedezés azt ígéri, a jövőben készíthetők a betegség megelőzésére szolgáló gyógyszerek.

Az Alzheimer-kór jelenleg még nem gyógyítható Forrás: AFP/Raul Arboleda

"Nem azt javasoljuk, hogy távolítsák el az agyból az összes mikrogliát, melyek fontos szerepet játszanak más agyi működések szabályozásában. Ha egy-egy területről eltávolítják őket, a kutatók meg tudnák állapítani, lehet-e olyan gyógyszeres kezelést kifejleszteni, amelynek ezek a sejtek a célpontjai" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!