„A tömeg összecsődítésének nincs annál egyszerűbb módja, mint közhírré tenni, hogy egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyen valaki megpróbál valamit, s ha nem sikerül, az életével fizet."
(Harry Houdini)
Houdini élete során számos különböző történetet mesélt gyerekkoráról, így a történészeknek viszonylag nehéz dolga akad, amikor megpróbálják összerakni a tényeket. Annyi azonban bizonyos, hogy a világ leghíresebb szabadulóművésze
1874. március 24-én, Weisz Erik néven látta meg a napvilágot Budapesten, egy zsidó család sarjaként.
A kelet-európai zsidókat érintő barátságtalan környezet miatt a rabbi családfő úgy döntött, hogy a családjával együtt kivándorolnak az Amerikai Egyesült Államokba.
A mindössze négyéves Erik így édesapja védőszárnyai alatt, négy testvérével és várandós édesanyjával érkezett meg a Wisconsin államban található Appleton városába, ahol ismerősök várták őket. Nevüket Weiszről Weissre változtatták, és egy kis helyi zsinagóga kialakításában segédkeztek.
Erik édesapjának gyülekezete azonban hamarosan úgy döntött, hogy a rabbi „túlságosan régimódi" számukra, így négy év múlva az egész család átköltözött Milwaukee városába.
És bár az évek során mindannyian sokat tanultak, komoly hátránnyal indultak, miután magyar, német és jiddis nyelven beszéltek, angolul azonban nem.
Miután a család nehéz anyagi helyzetbe került, a gyerekek is munkát vállaltak. Erik mindenfélével foglalkozott, így többek közt csillogó divatos cipők eladásával. A szabadidejét azonban folyton a könyvtárban töltötte, ahol
mágikus trükkökről és gumiemberekről olvasott, közben futott, úszott és kerékpározott, hogy a testét erősítse.
Dolgozott lakatos tanulóként, cipőpucolóként és újságkihordóként is. Egy év múlva a család New Yorkba költözött át, ahol Erik nyakkendőkhöz szabott ki anyagokat.
A kemény munka ellenére a Weiss család még mindig szűkölködött az anyagi javakban, ami arra kényszerítette a tehetséges ifjút, hogy ügyességgel és magabiztossággal "innovatív módon" tegyen szert egy kis extra pénzre.
Életét döntően befolyásolta, amikor tizenöt évesen elolvasta a francia bűvész, Jean Eugène Robert-Houdin könyvét.
Később kijelentette, hogy ez volt az az írás, ami fellobbantotta a lelkesedés lángját benne a mágia iránt. Robert-Houdin hőssé és példaképpé vált számára, ezért a fiatal Eriknek nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy milyen színpadi nevet vegyen fel.
Egyik barátja, Jacob Hyman megosztotta vele, hogy ha francia szokás szerint felveszi mentora nevét és mögé egy „i" betűt illeszt, azzal a csodálatát fejezi ki iránta. És miután Eriket otthon gyakran hívták Harry-nek, ezért lett végül a művészneve Harry Houdini. Jacobbal együtt „Houdini testvérek" néven kezdtek bűvészkedni.
Harry és barátja kártyatrükkökkel, valamint misztikus eltűnésekkel vonták magukra a figyelmet, ám ők ennél többre vágytak. Vásároltak egy trükkös szerkezetet, amely a „metamorfózis" névre hallgatott. Ebben két személy tudott helyet cserélni egy-egy lezárt ládában.
A siker gyorsan jött, és a Houdini testvérek 1893-tól már egyre több helyre kaptak meghívást, ahol Jacobot hamarosan Harry igazi fivére, Theo (Dash) váltotta.
A férfi egyre többször próbálkozott szabaduló számokkal, főleg rendőrségi rendezvényeken és kiállításokon,
miközben megérkezett a szerelem is az életébe Bess személyében, akit három hetes udvarlás után azonnal feleségül is vett. A vékony testű nő hamarosan Dasht helyettesítette, miután Harry jól el tudta őt tüntetni különféle ládákból és dobozokból.
A produkciókat folyamatosan továbbfejlesztették, így a "metamorfózisba" már bilincsek is kerültek, és a tömeg szájtátva bámulta, ahogy Houdini kiszabadult.
Hasonló sikert aratott az első kényszerzubbonyos mutatványával, amiből mozgékonyságát és rugalmasságát kihasználva igen gyorsan kibújt.
Rájött, hogy a szabadulóművészet az, amiben igazán tehetséges, a közönség pedig imádta ezért. A média is felkapta a nevét, és arról írt, hogy a fiatal férfi „ámulatba ejti" az embereket.
A századforduló fontos változást és még nagyobb sikert hozott az életébe. A 26 éves Houdinit ekkor már a „bilincs királyának" hívták, aki óriásit kockáztatva elhagyta az Egyesült Államokat, és Európába utazott feleségével a még nagyobb elismerés reményében.
Első állomása London volt, ahol
ügyesen kiszabadult a Scotland Yard bilincséből, ez a produkciója hónapokon át telt házas közönséget vonzott.
Bemutatkozott a németországi Drezdában is, ahol a jegyek értékesítése minden korábbi rekordot megdöntött.
Öt éven át Houdini és Bess bejárta egész Európát, miközben szép lassan nemzetközi csillagok lettek. Bár sokan kételkedtek „képességeikben", a mutatványok önmagukért beszéltek.
Óriási találgatás övezte például szabadulását a moszkvai Butirkaja börtönből, amit zsidó származása miatt még nagyobb figyelem kísért.
Houdini a dermesztő téli hidegben teljesen meztelenre vetkőzött, majd megbilincselve bezárták egy szibériai fogolyszállító vagonba. Innen pontosan 28 perc elteltével szabadult ki, amitől a megdöbbent helyi hatóságoknak elállt a lélegzete.
Houdini és Bess 1905-ben visszatért az Egyesült Államokba, ahol már kifejezetten a szabadulás vált a védjegyükké. A férfi könnyedén elmenekült a Brooklynban, Detroitban, Clevelandben, Rochesterben és Buffaloban lévő börtöncellákból, de még a híres washingtoni fogdából is sikerült kereket oldania.
Először a titkosszolgálat által felhelyezett bilincsből szabadította ki magát, kijutott a bereteszelt cellából, majd kinyitotta a szomszédos cellát, ahol ruhái várták. Mindezt 18 percen belül sikerült abszolválnia. A bilincs vagy börtönből való szabadulás azonban egy idő után már nem volt elegendő a nyilvánosság számára, ezért
újabb, „halálosabb" mutatványokra volt szükség.
Nagy magasságokba mászott, majd a népes közönség előtt, fejjel lefelé lógva a nyílt terepen szabadult ki kötelekből, láncokból, bilincsekből, kényszerzubbonyokból.
1907-ben Houdini egy rendkívül veszélyes kaszkadőrmutatványt mutatott be az Egyesült Államokbeli Rochesterben, ahol a háta mögé bilincselt kézzel ugrott a folyóba a hídról.
A riválisok nyomására azonban folyamatos újításokra volt szükség:
1908-ban újra a háta mögé bilincseltette a kezét, és egy lezárt, vízzel tele töltött tartályba merült. Persze innen is kiszabadult. Az előadásait kísérő dráma és a flört a halállal egyre népszerűbbé tette az ekkorra már világhírnevet szerzett szabadulóművészt.
Élete egyik leglátványosabb produkcióját 1912-ben a New York-i East folyónál hajtotta végre, ahol szintén megbilincselték, bezárták egy dobozba és a vízbe vetették.
Amikor néhány perccel később sértetlenül a felszínre tört, a tömeg hangos ovációval ünnepelte.
Még a neves Scientific American tudományos ismeretterjesztő magazint is lenyűgözte ez a teljesítmény, amely Houdini szabadulását a „világ valaha látott egyik legfigyelemreméltóbb mutatványának" nevezte.
A másik nagy dobására még ez év szeptemberében vállalkozott: a „kínai víztartálytortúra" során fejjel lefelé, megkötözve lógatták bele egy óriási vízzel teli fém-üveg-tartályba, amelyet felülről lezártak. Houdini pár perccel később már ki is szabadult és ez lett az illuzionista egyik leghíresebb trükkje.
Akkoriban úgy tűnt, hogy Houdini bárhonnan és bármilyen körülmények közül ki tud szabadulni. Ezt a képességét a következő évtizedben is bizonyította, miközben filmezett, és hivatalosan is felvette a Harry Houdini nevet.
Houdini 1926. október 22-én a montreali McGill Egyetemen egy szokatlan előadásra készült. Három hallgatót meghívott az öltözőjébe, akik közül az egyik megkérdezte tőle, hogy valóban olyan erősek-e a hasizmai, hogy meg sem érzi, ha valaki hasba boxolja.
Ő igent mondott és felállt a kanapéról, mire J. Gordon Whitehead gondolkodás nélkül
háromszor hasbaütötte, még mielőtt a művésznek ideje lett volna megfeszíteni a hasizmait.
Houdini elsápadt, az egyetemisták pedig gyorsan eltávoztak az öltözőjéből. Súlyos fájdalmak közepette fejezte be a show-műsorát, de másnap is folytatta a fellépéseket. Aznap este a végletekig legyengült és lázas lett. Nem volt hajlandó azonban orvoshoz menni, inkább lefeküdt aludni, és másnap újra színpadra állt, ahol azonban összeesett.
Csak a kórházban derült ki, hogy nem csupán a vakbele robbant szét az ütés hatására, hanem ez a testtája már elkezdett üszkösödni. Másnap tovább romlott az állapota, ezért újra kellett operálni. Az orvosok hashártyagyulladást és heveny féregnyúlvány-gyulladást diagnosztizáltak nála. Harry Houdini 1926. október 31-én, Halloween napján, 13 óra 26 perckor halt meg, 52 évesen.
Halála az újságok címoldalára került, és a főcímek nem nélkülözték a találgatásokat: Meggyilkolták? Megmérgezték? Miért nem történt boncolás? És bár az életbiztosításával megbízott társaság kivizsgálta halálának körülményeit és kizárta az idegenkezűséget, Houdini mégis máig nem teljesen tisztázott körülmények között vesztette életét.