„Azt szeretném, hogy valaki szeressen, és azt akarom érezni, hogy élek, eszelősen szeretnék élni mindennap és minden percben, főként azóta, hogy láttam, milyen könnyen és gyorsan meghalhat egy lány. „Megtanít, hogyan halj meg!" Már megtanultam, és csak élni akarok."
(Philippa Gregory: Az utolsó Tudor című könyvéből)
A Tudor-kori Anglia lakóira számtalan veszély leselkedett a 16. században és ez alól a királynő sem volt kivétel. Bár egyértelmű, hogy egy átlagpolgár esetében ezek a fenyegetések másként realizálódtak: a férfiak leginkább a csatatéren estek el, a kisebb gyerekek és az idősebb emberek általában betegségek miatt vesztették életüket, miközben a nők gyakran haltak bele a szülésbe.
Ebben a veszélyekkel teli világban kellett uralkodnia a Tudor-dinasztia utolsó sarjának, VIII. Henrik leányának.
És bár Erzsébet talpraesett, határozott és erőskezű királynőnek bizonyult, az őt érő fenyegetések nem csupán belföldről érkeztek, hanem külföldről is.
Utóbbira jó példa a Spanyolország és Anglia közötti ellenségeskedés, amely akkoriban már évtizedek óta tartott. A viszályokkal terhelt időszakot súlyosbította a korabeli Anglia provokatív szabályrendszere, amely szerint bárki büntetés nélkül kirabolhatta a spanyol hajókat a nyílt vízen.
Nem csoda, hogy II. Fülöp spanyol király hamarosan elveszítette türelmét „kalóz szomszédaival" szemben,
Angliában pedig rettegés lett úrrá egy kilátásba helyezett spanyol támadás miatt.
Nem kellett sokáig várniuk: Spanyolország 1588-ban egy százharminc hajóegységből álló haditengerészeti flottával indított támadást az angolok ellen. És bár a nagy armada kudarcot vallott, a spanyol fenyegetés továbbra ott lebegett Anglia felett, folyamatos félelmet keltve az emberekben.
Ekkoriban Tudor Erzsébet egyik legádázabb ellensége, a skót Stuart Mária már házi őrizetben élt. Az angol királynő unokatestvérét számos katolikus nagyúr támogatta, akik abban reménykedtek, hogy I. Erzsébet megbuktatásával a kuzint ültethetik a trónra.
A bebörtönzött Mária hívei segítségével többször is megszökött és megütközött a lordok csapataival, ám minden alkalommal vereséget szenvedett. Több elhibázott házasság és cselszövés után mindannyiszor kénytelen volt visszatérni unokatestvéréhez segítséget kérni.
Hiába azonban a rokoni kötelék, Erzsébet veszélyesnek tartotta visszasegíteni Máriát a skót trónra.
Közben azt sem hagyhatta, hogy kuzinja szabadon éljen Angliában, nehogy az ellene szervezkedő katolikus nagyurakkal szövetkezzen.
Így aztán 19 évig tartó, állandó házi őrizetben tartotta,de a Mária személye jelentette potenciális fenyegetés ettől még nem múlt el.
A fogságban töltött évek alatt Mária ugyanis egyfajta célszeméllyé vált azok számára, akik el akarták mozdítani Erzsébetet a trónjáról, ehhez pedig szükségük lett volna a katolikus skót királynőre. Hívei például katolikus papokat csempésztek Angliába, akik titkos gyülekezeteken prédikáltak és „az igaz hit" terjesztőinek vallották magukat, de hamar lebuktak.
Erzsébet saját biztonsága érdekében építtette ki kémhálózatát, amely lassanként egyre több hatalmat és eszközt kapott. Az első besúgók saját bizalmasai köréből kerültek ki, akiket különböző „juttatásokkal" motivált.
Néhányan anyagi ellenszolgáltatást kértek, mások birtokokat és megint mások rangokat.
A folyamatosan bővülő kémhálózat egyre tökéletesebbre fejlődött, ahol a választható eszközök listájára a megvesztegetés, a zsarolás és emberrablás is felkerült .
A félelem és a szorongás járta át az angol udvar mindennapjait
– írta Patrick Martin, történész, "A kémkedés Erzsébet korában" című könyv szerzője.
Az első jelentős rejtett műveletnek egy John Story nevű férfi elrablását tekinthetjük, amire 1570-ben került sor.
Az angol és katolikus vallású Story a kereskedelem álcája alatt a spanyoloknak kémkedett Angliában. Hosszú megfigyelés és a meglévő bizonyítékok alapján Erzsébet egyik fő tanácsadója és besúgója, Sir William Cecil egy jól álcázott művelet során csapdába csalta és elrabolta. A férfit válogatott kínzásoknak vetették alá, majd megfenyegették, és végül száműzték Angliából.
A jól működő kémhálózatot Tudor Erzsébet egy másik főtanácsadója, Sir Francis Walsingham építette ki. A hihetetlen intelligenciával és ravaszsággal megáldott férfi többek között kereskedőket is alkalmazott arra, hogy hasznos híreket gyűjtsenek Európából.
A kereskedők rendkívül hasznosnak bizonyultak a titkos információk átadásában
– mutatott rá Stephen Alford, a Leeds Egyetem korai modern brit történelem professzora. – A kereskedők, az ő alkalmazottjaik és megbízottjaik viszonylag könnyen mozogtak egész Európában, így Walsingham emberei egyszerűen be tudtak szivárogni a katolikus körökbe Angliában és külföldön egyaránt.
Az angol kémek lemásolták a külföldi nagykövetek és nemesek bizalmas leveleit, majd titkosírást és rejtjelezést használva továbbították azokat. Összegyűjtötték a lázadók neveit és pontosan feljegyezték kapcsolataikat.
A besúgók néhány különleges trükköt is alkalmaztak, például egyfajta „láthatatlan tintát" és kódokat használtak.
Továbbított leveleik első látásra gyakran egyszerűnek és unalmasnak tűntek, de épp ebben rejlett a titkuk. Minél „tisztábbnak" látszottak, annál kifinomultabbak voltak.
Erzsébet megpróbálta Stuart Máriát is bevonni az elsődlegesen megfigyeltek körébe. Ezért javasolta - még néhány évvel unokatestvére bebörtönzése előtt - szeretőjét és kegyeltjét, Robert Dudleyt a nő vőlegényének. Ígéretet tett arra is, hogy ha Mária igent mond erre, akkor szó lehet arról, hogy ő legyen az örököse.
A tervezett „beépülés" azonban meghiúsult, mert kuzinja hallani sem akart a házasságról. Ezzel viszont akaratlanul is, a saját halálos ítéletét írta alá. Az egyre paranoiásabb Erzsébet jól működő kémhálózata később ugyanis ügyesen tőrbe csalta. Perbe fogták az általa írt, és a királynő meggyilkolását támogató levelek miatt.
Úgy ítélték halálra az angol bíróság előtt, hogy az ítélet már a per kezdete előtt készen állt.
A bizonyítékként szolgáló leveleket maguk Walsingham ügynökei fogták el és dekódolták azokat.
Ezzel azonban nem ért véget a tisztogatás.
Az uralkodó ellen szervezkedő papokat egy George Eliot nevű besúgó leplezett le,
aki szolgaként szivárgott be a főúri katolikus háztartásokba. Végül ezeket a férfiakat is letartóztatták és bíróság elé állították.
A feltételezett árulások és cselszövések száma idővel folyamatosan emelkedett. A jól működő kémhálózat sorra szolgáltatta az erős de a kevésbé biztos lábakon álló bizonyítékokat is. A besúgók 1593 és 1594 között felfedték a királynő orvosának, Dr. Rodrigo Lopeznek az állítólagos összeesküvését is leleplezték.
Arra találtak bizonyítékokat, hogy az orvos titkos kapcsolatot tart fenn a spanyol udvarral és azzal vádolták, hogy fegyvereseket toborzott Erzsébet meggyilkolásához. És miután Spanyolország épp csak öt évvel korábban, 1588-ban indított támadást Anglia ellen, ezért könnyen el tudták képzelni, hogy a Lopez ellen felhozott vádak igazak.
Az orvos emiatt hiába is tiltakozott és vallotta magát ártatlannak. Árulás vádjával hamarosan kivégezték.
Közben a katolikus összeesküvések lehetősége már nem csak országhatárokon belül, hanem azokon átnyúlva is megjelent.
Erzsébet kémhálózatának ügynökei ezért beépültek az európai katonai és politikai körökbe, de még a római klérus tagjai közé is.
Walsingham halálával Erzsébet kémhálózata egyszerűen szétesett. Bár Essex grófja és Sir Robert Cecil egyaránt megpróbálták átvenni a Walsingham helyét és irányító szerepét, egyikük sem járt igazi sikerrel.
Bár Cecil idővel gyakorlatot szerzett a „kémmesteri" feladatokban és egy viszonylag jól működő, másodlagos kémhálózatot épített fel, a két férfi közötti együttműködés hiánya miatt a szerzett információk jelentősen torzultak vagy hiányosakká váltak. Ez utóbbira kitűnő példa a második és a harmadik spanyol armada hirtelen történt, előzetes jelentés nélküli felbukkanása, amikor is csak a tengeri viharok mentették meg Angliát az inváziótól.
I. Erzsébet az ellene irányuló intrikák és cselszövések dacára negyvenöt esztendőn át uralkodott az országban, és ezt az időszakot nem véletlenül nevezik Anglia aranykorának.
Közel fél évszázados uralkodás után, amikor 1603. március 24-én nyugovóra tért, még nem tudta senki, hogy már soha sem fog felébredni .
A halál csendesen, álmában érte I. Erzsébetet. A sors különleges fintora, hogy Stuart Mária fiát, Jakabot, még aznap kikiáltották Anglia királyának.