A sarki fény megfigyeléséhez a legjobb idő egy hideg, sötét éjszaka, amikor tiszta az ég, és nagyobb eséllyel láthatjuk télen, amikor az éjszakák hosszabbak, hűvösebbek és világosabbak. De pontosan mit is takar az északi fény kifejezés? Ez a sarkköröknél a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség, amelynek keletkezése az úgynevezett napszélnek köszönhető.
A különféle formákban (például fénygyűrűk, foltok, ívek, sugarak, sávok és fátyol alakjában) megjelenő fények általában 80-1000 kilométer közötti magasságban jelentkeznek, a leggyakrabban azonban száz kilométeren figyelhetők meg. A most dokumentált jelenséghez hasonlót korábban azonban még soha nem láthattunk.
Pont úgy néznek ki, mint a sivatagi homokdűnék, ám ezek csodálatos színekben az égen villódznak
– mondta Minna Palmroth, a Helsinki Egyetem számítástechnikai űrfizikusa, aki kollégáival útmutatót készített az aurora borealisról. – Ez a jelenség azonban nem illeszkedik az eddig ismert és rögzített sarki fény fajtákhoz; nekünk viszont sikerült lencsevégre kapnunk.
A szakemberek naponta új képekkel és ötletekkel álltak elő, hogy megfejtsék az újszerű jelenséget.
Az AGU Advances tudományos folyóiratban közzétett cikkük szerint a „dűnék" mintegy 100 kilométer tengerszint feletti magasságban jelentkeznek, a mezoszféra felső részén. Az eddigi megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy csak Finnország és Svédország különböző helyszínein láthatóak.
A különleges jelenséget az első dokumentáció óta már hétszer sikerült újra rögzíteni. A szakemberek úgy gondolják, hogy az új típusú sarki fény feltételezhetően az úgynevezett „poláris mezoszférikus felhők" (éjszaka világító felhők) jelenségének egy speciális példája, amit a vízjég 40-100 nanométer átmérőjű kristályai okoznak, amelyek porszemcsékre telepednek, és amik visszaverik a már horizont alatt lévő Nap fényét. De még semmi sem biztos.
Ez az aurora borealis valószínűleg akkor keletkezik, amikor a légkörben található oxigénatomok hullámai és a napszél kölcsönhatásba lép, ami izzó, dűneszerű hatást alakít ki
– magyarázta Minna Palmroth. – Noha erre még nincs elegendő bizonyítékunk, az viszont szinte egyértelműen biztos, hogy a „dűnék" a ritkán előforduló légköri hullámok következményei.
A dolgot tovább nehezíti, hogy a mezoszférikus felhők kialakulására és viselkedésére még nem született teljes magyarázat.