Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Mostanáig úgy vélekedett a tudomány, hogy az állatvilág több csoportjában felbukkanó fémes, színváltó ragyogás, fizikai nevén irideszcencia – ugyanaz a jelenség, amit a CD-lemezek csillogó oldalán, vagy a tócsákon úszó olajfoltokon is megfigyelhetünk – két fő célt szolgálhat: segítheti a párkeresést, vagy figyelmeztetheti a ragadozókat arra, hogy a préda mérgező, jobb lesz vele vigyázni.
A Bristoli Egyetem kutatóinak a Current Biology című folyóiratban megjelent új tanulmánya most elsőként mutat rá arra, hogy az irizálás éppenséggel a rejtőzködést is szolgálhatja, és ezáltal növeli az irizáló kültakarójú állat esélyeit a ragadozóival szemben.
Az egyetem Álcázás Laboratóriumának munkatársai arra voltak kíváncsiak, vajon milyen biológiai funkció ellátására fejlődött ki az állatvilág számtalan különböző evolúciós ágán egymástól függetlenül az élénk fémes csillogás. Elméletüket, miszerint az irizálás célja nemcsak a feltűnés, hanem az eltűnés is lehet, a díszbogarak családjába tartozó, fémeszölden csillogó Sternocera aequisignata bogárfajon tesztelték, ugyanis ennek a fajnak mindkét neme ugyanolyan színpompás, így némiképp kevésbé valószínű, hogy az irideszcencia az udvarlás és párválasztás céljára alakult volna ki.
Az „irizálás mint rejtőzködés" hipotézist oly módon vizsgálták, hogy az erdőben irizáló és nem irizáló bogármodelleket helyeztek el levelekre, majd megfigyelték, melyek esnek inkább áldozatul a madarak táplálékszerző támadásainak. Azt tapasztalták, hogy a valódi bogarakhoz leginkább hasonló, biológiai irideszcenciát mutató bogármodellek úszták meg a legjobban, ami bizonyítja, hogy legalábbis a bogarak esetében az irizálás javítja a préda túlélését, és kimondottan a bogarak legfőbb ellenségei, a madarak megtévesztésére alakulhatott ki.
Az irizáló felületek jellegzetessége, hogy eltérő szögből nézve más és más színűnek látjuk őket, s ezzel szivárványszerű hatást keltenek. „Irizáló színekkel mindannyian találkozunk a hétköznapokban, mondjuk, ha egy szappanbuborékra vagy CD-lemezre nézünk, de az ún. szerkezeti színeknek ez a fajtája az élővilágban is igen elterjedt. Az irizálás egymástól függetlenül alakult ki számos evolúciós ágon a drágakőre hasonlító díszbogaraktól a színpompás tollazatú madarakig, és még az olyan közönséges kerti bogarakon is megfigyelhetjük, mint például a rózsabogár" – mondta el Karin Kjernsmo, a Bristoli Egyetem Biológiai Tudományok Tanszékének evolúció- és viselkedésökológusa, a tanulmány vezető szerzője.
„Lehet, hogy egy mesterséges fénnyel elárasztott múzeumi tárlóban szembeötlőnek látszik egy irizáló rovar, de a természetes környezetre jellemző foltos megvilágítás mellett már egyáltalán nem csillognak olyan vakítóan ezek a látványos színek, úgyhogy egy fényes levélen igazából elég nehéz meglátni egy irizáló bogarat – folytatta Kjernsmo. – Ha az irizálás csakugyan védő színezetként működik, akkor a madarakkal szemben kell hatékonynak lennie, mert az irizáló rovarok többségének feltehetően ők a legfontosabb ragadozói."
A kutatók mindenképp szerették volna megtudni, hogy a madarak vajon miért támadták kevésbé az irizáló bogármodelleket: tényleg azért, mert kevésbé vették őket észre, vagy ellenkezőleg, mert riasztóan hatott rájuk ez a színezet. Mivel a madarakat nehéz lett volna erről kifaggatni, a tudósok egy utolsó kísérlet erejéig emberi alanyokat is bevontak a kutatásba.
„A madaraknál sosem tudhatjuk, hogy nem látják a prédát, vagy látják, de direkt elkerülik. Az emberi résztvevők esetében pontosan kideríthető, mi áll a megfigyelés mögött" – fűzte hozzá Kjernsmo. Az embereknek az volt a feladatuk, hogy keressék meg a bogármodelleket ugyanabban a környezetben, ahogy a madaraknak is prezentálták őket. Ha egy színezet riasztó, azt nyilván pofonegyszerű észrevenni, viszont ha a bogarakat elrejti a csillogásuk, az emberek még annyira se fogják őket meglátni, mint az erre kihegyezett szemű madarak.
„A legnagyobb meglepetés az volt a számunkra, hogy amikor emberekkel végeztük el ugyanazt a kísérletet, amit a madarakkal már végrehajtottunk, az emberek ugyanúgy kudarcot vallottak az irizáló bogármodellekkel. A madaraknak és az embereknek egyaránt komoly nehézséget okozott, hogy észrevegyék az irizáló bogarakat a maguk összetett, természetes erdei környezetében – összegezte Kjernsmo, majd megtoldotta azzal, hogy az irizáló bogármodellek még a levélzöldre színezetteknél is ügyesebben elrejtőztek a levélfelszínen. – Bár az 'irizálás mint rejtőzködés' gondolata nem új keletű, a mi tanulmányunk szolgáltatta az első tudományos bizonyítékot arra, hogy az irideszcencia a biológiai álcázás igen hatékony eszköze lehet, és végső soron talán ez nyújt magyarázatot arra, miért fejlődött ki ennyi különféle állatcsoportban."
A kutatás következő állomásaként Kjernsmo és kollégái mesterséges intelligencia segítségével fogják modellezni az optimális álcázás kialakulását a természetben. Gépi tanuló algoritmus fogja őket segíteni abban, hogy kialakítsák a különböző környezeti viszonyok között optimális álcázó mintázatokat, s a gép által kidobott eredményeket össze fogják vetni a valóságban megfigyelhető állati rejtőszínekkel.
