A vízkereszt a katolikus egyház január 6-án megtartott, úgynevezett parancsolt ünnepe. A karácsonyi ünnepkörnek, így a vízkeresztnek is az egyházi jelképe a betlehemi csillag, mely az újszövetségi hagyomány szerint a napkeleti bölcseket, a háromkirályokat elvezette az újszülött Jézushoz. Vízkereszt - korábban szentkereszt -, a latin egyházban „Epiphania Domini", azaz az „Úr megjelenése" néven tartott ünnepi megemlékezés.
Ez a nap az úgynevezett „karácsonyi tizenketted", a 12 napos karácsonyi ünnep zárónapja, a régi hagyomány szerint ekkor bontják le a karácsonyfát. Az epiphania görögül megnyilvánulást jelent, amely ősibb ünnep, mint maga a karácsony. Epiphania, vagyis az Úrjelenés teológiai jelentése: Isten emberként jelenik meg a Földön, az emberek között.
Eleinte nem is Jézus születésnapját ünnepelte az ősegyház, hanem ezt a titokzatos napot. Ebben az ünnepben jelenik meg a három szentírási szakasz, amelyekről a liturgia története során néha más és más napokon emlékeztek meg; ezeket elevenítjük fel vízkeresztkor, mert a szent szakaszok rendje ezt írja elő.
E három szakasz Jézus megkeresztelése a Jordán folyóban, a kánai menyegző, valamint a napkeleti bölcsek látogatása a kis Jézusnál.
A három történet legfőbb üzenete, hogy Isten megjelenik közöttünk emberként. A bibliai hagyomány szerint Isten azért jött közénk, hogy kinyilvánítsa szeretetét, és segíteni akarását.
Máté evangéliuma szerint amikor Jézust Keresztelő Szent János megkeresztelte, akkor ő is beállt a bűnbánók közé, és ekkor megjelent a Szentlélek, galamb képében, leszállt és megszólalt az Atya, aki a következőket mondta: "Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik." (Máté evangéliuma, Mt 3,13).
A kánai menyegzőn pedig amikor elfogyott a bor és Jézus édesanyja, Mária kérésére a vizet borrá változtatta, bár először nem akarta ezt, mondván: "Még nem jött el az én órám". Mégis megtette, hogy segítsen a kellemetlenségen.
A keresztény hit hagyományában az, hogy a víz borrá változik előjele annak, hogy majd a bor Krisztus vérévé fog változni az eukarisztiában. A napkeleti bölcsek, vagy háromkirályok messziről jöttek, homályos sejtelmek alapján indultak útnak a betlehemi csillagot követve, hogy megkeressék a gyermeket, a kis Jézust.
Az epiphania már létezett a kereszténység előtt is, a pogány görög kultuszokban egy istenség megjelenése és évenkénti megünneplése volt.
Az első századtól kezdve hosszú ideig a vízkereszt volt a keresztények legnagyobb ünnepe.
A téli napforduló idején születtek a pogány mitológiák napistenei. A régi római naptár szerint ez december 25-re esett, ezen a napon ünnepelték a görög-római birodalomban a Sol Invictus (Győztes Nap) ünnepét, de az ókori egyiptomiak is ezen a napon tartották a Nílus vizének ünnepét, merítettek belőle, és megszentelték.
Az ünnepet december 24-ről 25-re virradóan napkeltekor tartották meg. Ez még a 4. században is szokás volt.
Az egyház belátta, hogy ezt a régi és széles körben meggyökerezett szokást eltörölni nem lehet,
ezért a 4. századi egyházatyák rájöttek, hogy meg kell tölteni keresztény tartalommal. Ezért lett december 25. Jézus születésnapja, így a pogány ünnep Jézus születésével új értelmet nyert.
A 4. század elejéig, még mielőtt Jézus születésnapját december 25-re tették, a keleti keresztény egyház január 5-ről 6-ra virradó éjszaka emlékezett meg Jézus születéséről és 6-án a megkeresztelkedéséről.
A pogány korban az őskeresztény egyházban is az év elején tartották ezt az ünnepet
a téli ünnepkör részeként, amikor a visszatérő napfényt köszöntötték. Először a 3. században ünnepelték, mint Krisztus születése napját a keleti egyházban, és csak a 4. században tették december 25-re, hogy összemossák a Sol Invictus népszerű pogány ünnepével.
Az Epiphania a nyugati egyházban a háromkirályok, a keleti egyházban Krisztus megkeresztelkedésének ünnepe lett, melyet később átvett a római egyház, és hozzá kapcsolta a kánai menyegzőről való megemlékezést is.
Alexandriai Szent Kelemen egyházi író (Clemens Titus Flavius, aki megtérése és megkeresztelkedése után Alexandriában telepedett le) számol be arról, hogy a 2. században a gnosztikus tévtanító és a bazilidiánusok szektájának alapítója, Bazilidesz követői január 6-án ünnepelték meg Krisztus keresztségét. Ezek a gnosztikusok azt vallották, hogy Jézus, az ember ekkor vált Isten Fiává.
A katolikus egyház liturgiájában vízkeresztkor tömjént és vizet szenteltek - ebből alakult ki a házszentelés szokása - a görög katolikusok pedig a folyókat is megszentelték, mivel Jézus megkeresztelése a Jordánban történt.
A papok a körmenet élén a folyó partjára vonultak, és fából, vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe,
melyet a hívek egymással versengve kihalásztak. Ennek a szokásnak a magyarázata arra a középkori legendára nyúlik vissza, miszerint Krisztus keresztje a Tudás fájának Ádám által elhozott magjából sarjadó fából készült. És ez volt az a fa, amiből Mózes a botját faragta, aminek végére a rézkígyót felszegezte. (IVMóz 21,4-9).
Ez tulajdonképpen a keresztre feszítés előképe az Ószövetségben.
A fa Jeruzsálembe került, ahol egy patak felett gerendahíd lett. Amikor Sába királynője meglátogatta Salamont, hogy meggyőződjön Salamon messze földön híres bölcsességéről, letérdelt a híd előtt, mivel látomása volt: megjelent neki a jövő.
Ezért nem a hídon ment át, hanem átgázolt a patakon. Később a gerendát a gyógyító vizéről híres Bethezda vizén úszva találták meg,
gyógyhatását e gerendának tulajdonították.
A gerendát kihalászták, és a legenda szerint később ebből ácsolták meg Jézus keresztjét.
A 15. századtól szokás, hogy vízkereszt napján a pap megáldja a lakást, az otthont és lakóit. A középkorban az év elején kérték Isten segedelmét a ház és a gazdaság számára. Ekkor alakult ki az a szokás, hogy a házszentelés után a pap krétával az ajtóra, vagy az ajtófélfára felírja az évszám első két számát, aztán a CMB betűket, majd az évszám másik két számjegyét, ami az idei vízkereszt alkalmával így néz ki: 20CMB20. Ennek jelentése:
„Christus Mansionem Benedicat": Krisztus áldja meg e házat.
A népi hagyomány szerint azonban ez a három betű a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár monogramja, bár nem is ismerjük a nevüket, amit még a Biblia sem említ meg.
Azonban nemcsak a házakat, hanem az ólakat és a bölcsőket is megszentelték.
Régen szenteltvízzel itatták meg az állatokat, megvédendő őket a betegségektől,
és az emberek szenteltvizet locsoltak magukra rontás, illetve a betegségek ellen.
Volt, ahol a ház földjét is meglocsolták szenteltvízzel, hogy áldás legyen a házon, Magyarországon például az Ipoly községbeli Kelenyén is ezt tették.
A szenteltvizet egyébként nagyon sok mindenre felhasználták a néphagyományban, így többek között a gyógyításhoz, de például Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet a tésztába. Vízkereszt napján a háziállatokat is meglocsolták szenteltvízzel, sőt, még a kutakba is öntöttek belőle.
Vízkeresztkor még utoljára meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, a megmaradt édességet szétosztották, majd a karácsonyfát tűzre tették, kivéve egy ágat, amit egy szenteltkép mögé tűztek a gonosz ellen.
Estig folyt a vendégeskedés, majd az esti harangszó után kezdődött a kántálás, és a 16. századtól a csillagjárás, vagy
háromkirályjárás: alakoskodók felvonulása, dramatikus játéka.
Ilyenkor a gyerekek eljátszották a háromkirályokat, háromkirálynak beöltözve, díszes papírsüveget viselve, és egy kiugratható szerkezetre szerelt betlehemi csillaggal végigvonultak a falun, miközben a csillagéneket énekelték. Valamikor ez drámai játék volt, ami később adománygyűjtéssé, ünnepi köszöntéssé szelídült.
A görögkatolikusoknak is a vízkereszt az egyik legnagyobb ünnepük, ami miatt nagy, kiterjedt ünnepkörrel rendelkezik.
Vízkereszt előtti vasárnap veszi kezdetét a négy napos előünnep, melynek utolsó napján január 5-én imaórákat tartanak, amit virrasztás, majd egy nyolc napos utóünnep követ, amelynek első napján, január 7-én Keresztelő Szent Jánosról emlékeznek meg.
A 4. század végén vált szét a két esemény megünneplése,
ekkor a keleti egyházatyák december 25-re tették Jézus születését (Kappadókiában és Konstantinápolyban) január 6 pedig megmaradt a Theofánia, vagy Epifánia, mint Jézus megkeresztelésének, illetve megnyilvánulásának ünnepeként.
Annak emlékére, hogy Krisztust Keresztelő Szent János megkeresztelte a Jordán folyóban, a görögkatolikus egyházban két vízszentelést is tartanak. Az egyik január 5-én a Szent Bazil Liturgia végén alkonyati zsolozsmával, a másik pedig január 6-án a Szent Liturgia alkalmával kezdődik a templomban,
ami után a papok kimennek a hívekkel a folyópartra, és megáldják a vizet.
A vízszentelésekkor nemcsak a folyót, hanem a jelenlévőket is megszentelik.
Kocsis Fülöp magyar görögkatolikus metropolita január 5-én Szolnokon a Tiszát, január 6-án Budapesten pedig a Dunát szokta megszentelni.
A Fő utcai Szent Flórián görögkatolikus templomban 10.30-kor kezdődik a Szent Liturgia, majd 12 óra körül a Batthyány térnél kimennek a Duna-partra, ahol Fülöp atya megszenteli a folyót.