Az állati öngyógyítás egyik formájával már biztosan mindenki találkozott, ami a kutyák és a macskák esetében mindennapi tevékenységnek számít. A fűevésre gondolunk, amit a házi kedvenceink leginkább akkor alkalmaznak, ha túleszik magukat vagy fáj a hasuk. Lehetőleg friss, új hajtásokat keresnek, amelyek úgynevezett szaponinokat tartalmaznak; az állat a legelés után fél-egy órával később hányni fog, ezáltal pedig megkönnyebbül a túlterhelt gyomra.
Ez a fajta öngyógyítás azonban nem egyedi az állatvilágban: főemlősök, madarak, méhek és pillangók is alkalmazzák.
Külön tudományág, a zoofarmakognózia foglalkozik vele, amely az állatok öngyógyításának tanulmányozását takarja természetes környezetükben. A kifejezés a görög zoo (állat), a farmakon (gyógyszer) és a gnózia (ismeret) szavakból származik.
És hogy mit takar? Azt az öngyógyító képességet, amelyet az állatok már az idők kezdete óta gyakorolnak, és ami kiváló bizonyítékot szolgáltat a természetben is előforduló gyógyhatású anyagok használatára.
Továbbra is nagy kérdés azonban, hogyan működik az öngyógyítás mechanizmusa; miként döntenek az állatok az adott állapotra számukra legmegfelelőbb orvosságról, valamint az adagolásról és az alkalmazás módjáról.
Mivel a főemlősök az ember legközelebbi rokonai, valószínűleg nem meglepő hír, hogy ők is előszeretettel használnak különböző „gyógyszereket", ha kúrálni szeretnék magukat. Jane Goodall már az 1960-as években tanúja volt ennek: kollégáival csimpánzokat figyeltek meg Tanzániában és furcsa jelenségre lettek figyelmes.
Látták, hogy az állatok az Aspilia nevű fák leveleit eszik, ami azért is meglepő, mivel az adott növénynek semmiféle táplálékértéke sincs.
A csimpánzok a szájukba véve gondosan válogattak a levelek között, majd a kutatók később az erdőtalajon találták meg az emésztetlenül kiürített növényeket.
Más esetben néhány főemlős (köztük a gorillák és a csimpánzok) a bélférgesség ellen egy trópusi növény, az Aneilema nedveit nyalogatták vagy épp a Veronia nevű növényt rágcsálták.
Ezek köztudottan igen hatásos féregpusztító anyagokat, illetve mikroszkopikus méretű horgocskákat tartalmaznak.
Utóbbiba a férgek „beleakadnak" és így hathatósan távoznak az állat szervezetéből. Ezt a módszert előszeretettel használják a helyi lakosok is, akik elmondásuk szerint pont a csimpánzoktól lesték el a technikát.
Az állatok a legtöbb esetben ösztönösen tudják, hogy rosszullét vagy betegség estén mire van szükségük. Több kutatás szerint ez a viselkedés nem csak az öngyógyítást, hanem a természetes szelekciót is elősegíti. Itt van például az ikonikus királylepke, aminek a hernyója szándékosan mérgezi meg magát egy bizonyos kutyatejfélével, ami nem csupán a ragadozók ellen nyújt védelmet, hanem a paraziták ellen is megvédi őket.
A növényben található kardenolidoknak nevezett vegyületek beépülnek a királylepkék szöveteibe és természetes védelmet nyújtanak a rovaroknak a fejlődés minden szakaszában.
A szakemberek azt azonban még mindig nem tudják biztosra mondani, hogy mennyire tanult vagy ösztönös az állatok viselkedése. Jaap de Roode evolúcióbiológus szerint nagyon úgy tűnik, hogy velük született viselkedésről van szó.
Ha az adott „gyógyszer" működik, akkor minden utód túlélheti ezt a kritikus időszakot, és viselkedését átadhatja a következő generációnak. Más szavakkal, a „gyógyszer" használata egy természetes szelekción megy keresztül.
Néhány madár valószínűtlen anyagot hord a fészkébe: a verebek imádják az eldobott cigaretta csikkeket. Az ebben lévő vegyi anyagokat egyfajta gyógyhatású anyagként használják az atkák és más paraziták ellen.
A cigarettacsikk nikotin tartalma ráadásul megvédi a fészket a baktériumoktól és a gombáktól.
A tudósok ennek igazolására Észak-Amerikában élő, őshonos madárfajokat vizsgáltak: a házi verebeket és a házi pirókot. Megmérték a fészkekben talált cigarettacsikkekben található cellulóz-acetát mennyiségét és megállapították, hogy a több csikkeket tartalmazó fészkekben kevesebb volt a parazita.
James Gilardi, a Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai arapapagájokkal kísérleteztek, mivel furcsállották a madarak egyes táplálkozási szokásait. Kiderült ugyanis, hogy az állatok számtalan mérgező gyümölcsöt és magot fogyasztanak, ám mégsem mutatnak mérgezéses tüneteket. Arra lettek figyelmesek, hogy
természetes környezetükben a madarakat gyakran látni erodálódott folyópartokon, amint több gramm agyagot csipegetnek.
Az ebben található kaolin fogyasztása ugyanis egyfajta „ellenméregként" hat, tehát ügyesen közömbösíti a mérgező gyümölcsök toxinjait.