Spártában az egyénnek nem igazán volt jelentősége, mert minden törekvés a városállam megőrzésére és befolyásának folyamatos erősítésére irányult. Lakói nem építettek falakat és éjszaka sem gyújtottak tűzet, hogy a sötétben rejtőzködve észrevétlenek maradhassanak. Egyszerűen és közvetlenül, csak néhány szót használva beszélgettek egymással. A szigoráról és katonai erényeiről híres dór állam hosszú ideig Hellasz egyik legnagyobb és legjelentősebb polisza volt.
A városállam polgárai a spártai fegyelem és erkölcsök szerint éltek, ahol fiúk már hét éves korukban elkerültek a családjuktól, hogy elkezdjék felkészítésüket a harcra.
Arra nevelték őket, hogy ügyesek, szívósak, a feljebbvalóik iránt pedig engedelmesek legyenek. Ebben a szélsőségesen militarista államban a nők mégis egészen kivételes helyzetnek örvendtek: a többi polisztól eltérően egyenlőnek számítottak a férfiakkal többek közt az oktatásban és az intellektuális vitákban is.
Hogy miért alakult másképp a helyzetük, mint Athénban vagy máshol? Mert a bátor spártai férfiak igen gyakran viseltek háborút, és ezekben az időkben a nőkre hárult a városállam védelme.
Éppen ezért részesítették a lányokat a fiúkhoz hasonló, igen szigorú testi nevelésben és katonai kiképzésben.
A nők erős, edzett fizikuma ráadásul nemcsak a harcra való képességet és a versenyeken való sikeres részvételt szolgálta, hanem azt is, hogy egészséges és jól fejlett utódokat hozhassanak a világra.
A spártai nők az állam felügyelete alatt álltak és a fiúkhoz hasonlóan az állam nevelte fel őket.Ennek köszönhetően nem igazán kedvelték a házimunkát és nem végeztek olyan, a többi poliszban élő nőtársaikhoz hasonlatos háztartási feladatokat, mint például a szövés vagy hímzés. Tőlük leginkább a lehető legnagyobb hatékonysággal végzett testedzést, illetve a megfelelő képzettség, műveltség elérését várták el.
A lányokat csoportokra osztották: gyermekek, fiatal lányok, serdülők és házas nők, akiket frizurával különböztettek meg egymástól
– írja Sarah J. Pomeroy, amerikai író és történészprofesszor a „Spártai Nők" című könyvében. – Bár néhányan tudtak szőni, de ez nem volt elvárás; a spártai textiliparban leginkább a rabszolgákat dolgoztatták.
A férfiak és a nők teljes elkötelezettséggel az államot szolgálták: a férfiak számára ezt a katonai szolgálat jelentette, míg a nőknek arra kellett törekedniük, hogy minél több egészséges gyermeknek tudjanak életet adni.
Egy életképes fiúgyermek ugyanis igen nagy értéket képviselt Spártában.
A cél érdekében azt is megengedték, hogy egy nemzőképtelen, beteges vagy öreg férj esetén a felesége egy másik férfival háljon, hogy tőle szüljön gyermeket.
A spártai asszonyoktól ezen túl elvárták, hogy képzettek és szellemesek legyenek: tudjanak olvasni és írni, mozogjanak otthonosan az állami politika és a hatályos törvények kérdéseiben, és legyenek képesek intellektuális vitát folytatni bármiről, például a görög mitológiáról.
Spárta sok szempontból különlegesnek számított az ókori görög világban. A mozaik azonban meglehetősen hézagos. A Krisztus előtti 7.-től a 4-ik századig virágzó, híres és harcias görög városállam női polgárainak életéről kevés információ áll rendelkezésre.
Plutarkhosz görög történetíró a „Párhuzamos életrajzok" című munkájában Lükurgoszt, a spártai törvényhozót idézi, aki igen nagy figyelmet fordított a nők dolgaira.
„A leányok testét versenyfutással, birkózással, diszkosz- és dárdavetéssel edzette, hogy a jövendő magzat erős és egészséges szervezetben foganjon és növekedjen, s a nők könnyen viseljék el a gyermekszüléssel járó fájdalmakat. Leszoktatta őket az elpuhult és elkényeztetett életről, és állandó szokássá tette, hogy az ifjak és a leányok ruhátlanul vegyenek részt a körmenetekben; az istenek ünnepein körtáncot jártak, és kardalokat adtak elő, s ilyenkor nézőként jelen volt a város egész ifjúsága" – írja Plutarkhosz.
Könyvében azt is kiemeli, hogy a fiatal lányokat mindezek „nemes versengésre ösztönözték", miközben a sikerek növelték az önérzetüket, hogy kivehették részüket a legkiválóbb versengésekből. A korabeli törvényalkotás ugyanis úgy gondolta, hogy ezek a szokások hathatósan növelik a házasodási kedvet is.
A spártai nők a férfiakkal együtt edzettek és kiálltak velük szemben a versenyeken is. Sőt, korabeli elbeszélések szeint az athéni férfiakat gyakran meg is tudták félemlíteni mind a harcban, mind pedig a szellemi vitákban.
Bár az ókori görög nők gyakran viseltek a mai melltartókhoz hasonló fűzőt és melltartó szalagot, a spártai hölgyek szinte mindig meztelenül voltak
– mutatott rá Sarah J. Pomeroy. – Maximum egy olyan, rövid ruhát viseltek csak, amely a lábuk nagy részét szabadon hagyta.
Vadászatokon, futó- és lóversenyeken is megmérettették magukat, de a borgőzös mulatságokból szintén kivették a részüket.
Az erőnlétük mellett magas szintre fejlesztették képességeiket a zenében, táncban és verselésben.
A spártai nők 18 éves koruk körül mentek férjhez, jóval később, mint más görög államokban (Athénban már 14 évesen megházasodtak). Hitvesül általában egy 30 év körüli férfit választottak maguknak, de a házasságok a férfiak katonai szolgálata miatt gyakran rövid életűnek bizonyultak. A spártai férfiak ráadásul többnyire vonakodtak tartósan elköteleződni, ami talán arra vezethető vissza, hogy a hétéves koruktól a hadseregben töltött idő alatt túlságosan is megszokták az azonos neműek társaságát.
A házasulandó feleket a legtöbbször különös módszerrel választották ki: véletlenszerűen, egy férfiakkal és nőkkel teli, sötét szobában.
A nászéjszaka előtt a nők leborotválták a fejüket és férfiruhába öltöztek, hogy így várják férjüket a hitvesi ágy mellett. Történészek szerint azért „változtatták fiúkká" őket erre az éjszakára, hogy így kerülhessenek közelebb a férjükhöz.
Bár a módszer első hallásra talán kissé furcsának hangzik, Spártában mégis jól működött.
Ebben a harcos kultúrában ugyanis utálták a gyengeséget, és mindent megtettek azért, hogy jól működő városállamot tartsanak fenn. Ennek érdekében minden formájában megszabadultak a sebezhetőségtől, amit nem korlátozhatott sem a házasság, sem pedig az érzelmek.