Izgalmas, modern zenét kódol a koronavírus, ez segítheti a kutatást

koronavírus
Először mutat csökkenő tendenciát a SARS-CoV-2 vírussal fertőzöttek aránya Olaszországban
Vágólapra másolva!
Zeneművet komponáltak az új koronavírusból a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, hogy jobban megértsék a működését, és megtalálják a vírus okozta Covid-19 betegség ellenszerét.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tudóscsoport, Markus Buehler professzor vezetésével mesterséges intelligencia segítségével változtatta a SARS-CoV-2 elnevezésű vírus fehérjestruktúráját klasszikus zenei kompozícióvá. A fehérjét felépítő minden aminosavhoz rendeltek egy hangot a zenei skálán, majd egy számítógépes algoritmusra bízták, hogy a hangokat zenedarabbá alakítsa.

Buehler szerint az ily módon született zene intuitív módszert kínál a fehérje megértésére. "Míg az embernek számos különféle képre, sokféle nagyításra van szüksége, hogy a szemével lássa, néhány másodperces zenével fel tudja fogni a fülével" - magyarázta a tudós.

A zeneművet, amely csaknem kétórányi hosszú, a SoundCloud portálra töltötték fel. A közönség első visszajelzései szerint a zene első része "ütős" és "szép". Buehler úgy vélte, ez jól tükrözi azt, ahogy a fehérjetüske behatol az emberi sejtbe, ez teszi rendkívül fertőzővé.

"Nagyon hatékonyan csapja be a sejtet, hogy kinyissa az ajtót, megfertőzze, és arra kényszerítse, hogy terjessze a vírust" - magyarázta a professzor.

Hozzátette: ahogy a vírus szaporodik, és a fehérjetüske több sejthez kötődik, a zene drámaivá válik. A hallgatók ezt a részt "ijesztőnek" és "szomorúnak" festették le.

A koronavírus szerkezetéből "írt" zene segítheti a kutatásokat Forrás: EuroSLA 30

Buehler szerint a zene segíthet a kutatóknak egy ellenanyag kifejlesztésében. A mesterséges intelligencia segítségével megalkothatják a vírus dallamának és ritmusának ellenpontját, s ezzel megkísérelhetik megtalálni azt az antitestet, ami illik a vírushoz.

A professzor hangsúlyozta, hogy a Covid-19 betegséget okozó vírus gyors terjedése miatt nagyon fontos, hogy a tudósok az információ feldolgozásának új útjain is elinduljanak. Szerinte a hagyományos ellenanyag-kutatás a klinikai tesztekkel együtt akár évekig is eltarthat, miközben a világ "nem engedheti meg magának ezt a luxust".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!