Nem az amerikai fenyőfák a világ legidősebb fái, mint ahogyan azt korábban gondolták. A svédországi Dalarna provinciában található Fulu-hegyen azonosították a világ legidősebb fáját, egy 9.550 éves lucfenyőt (Picea). A környező erdő fái és kisebb bokrok között álló fa igazi túlélő, amely végigélte az elmúlt hosszú évezredek alatt az erős klímakilengéseket is.
A kutatók ősrégi lucfenyőket vizsgáltak Svédország hegyeiben, és ekkor leletek rá arra a matuzsálemre, amely létével több eddigi tudományos teóriát is megdöntött. A legrégibb fenyő lényegében egy alacsony bozótost alkot,
az ágak egy része szőnyegszerűen veszik körbe a kis törzset,
de a látszat ellenére mindez egyetlen fához tartozik. A fenyő gyökértörzsén radiokarbonos vizsgálatot végeztek, és ekkor derült ki, hogy a fa 9.550 éves.
A gyökérzete tartotta életben a csaknem tízezer éves fenyőt, amely túlélte a múlt erős klímaváltozásait,
mindig újabb és újabb ágakat hajtott, és új hajtásokat is hozott.
A felfedezést megelőzően sokáig a svéd hegyvidékek relatíve új jövevényeként tekintettek a lucfenyőre, azonban kiderült, hogy ez nem így van, mert a lucfenyők a skandináv ország hegyvidékének legöregebb fái.
A felfedezés során a tudósok négy fenyőfa "generációt" azonosítottak, amelyek kúpszerűen növekedve követik egymást a talajtól a legmagasabb fáig. A vizsgálat 375, 5660, 9000 és 9 550 éves fákat azonosított,
továbbá azt is sikerült egyértelművé tenni, hogy ezek genetikailag megegyeznek egymással.
Mivel a fenyőfák (lucfenyő) szaporodhatnak a gyökérnyúlványaikkal is, ezért pontos másolatokat vagy klónokat tudnak előállítani magukról.
A 9 550 éves lucfenyő ugyanazzal a genetikai sajátossággal rendelkezik, mint a fiatalabb társai. A fa tényleges korát megállapító radiokarbon (C-14) vizsgálatot az Egyesült Államokban, egy floridai laboratóriumban végezték el.
A felefedezés több tudományos tételre is rácáfolt,
így többek között arra is, hogy a lucfenyők nem lehetnek 500 évnél idősebbek.
Idáig azt feltételezték, hogy Svédországnak ezen a területén a jég visszahúzódása után, körülbelül 2.000 éve jelentek meg a lucfenyők, most azonban kiderült, hogy már a pleisztocén jégkorszak vége óta itt zöldellnek.
A C-14 izotóp folyamatosan képződik és elbomlik a légkörben, de aránya a többi szénhez képest ugyanaz marad. Aktív biomasszához kapcsolódva,
például egy fa elpusztulása után is folyamatosan tovább zajlik ez a folyamat,
viszont új radiokarbon-izotóp ekkor már nem képződik. Minél kisebb a C-14 izotóp aránya a fában, annál régebbi a növényi szövet.
A svéd hegyekben az északi Lappföldtől a déli Dalarnáig hozzávetőleg 20 olyan lucfenyő csoportot találtak a tudósok, amelyeknek a kora több, mint 8.000 év.
Bár a nyarak hidegebbek voltak az elmúlt 10.000 év során, ezek a fák túlélték az időjárási viszonyok drasztikus változásait, mivel azzal a képességgel rendelkeznek, hogy amint elpusztul az egyik törzsük, másikat növesztenek.
Az utóbbi 100 évben a skandináv hegyvidékek átlaghőmérséklet-növekedése 1 Celsius-fok volt,
ezért látjuk azt, hogy ezek a lucfenyők elkezdték "egyenesbe hozni" magukat,
ami azt is bizonyítja, hogy a lucfenyők kitűnően alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz.
Mivel ezek a fák túlélik a kemény körülményeket, a tudósokban felmerült a kérdés, hogy vajon a lucfenyők a pleisztocén jégkorszak idején keletről magként vándoroltak-e ide a szárazföldi jég felett, illetve, hogy valóban keletről származnak-e, ahogyan azt vélik.
A kutatást vezető Leif Kullmann, a Physical Geography at Umeå egyetemi professzora szerint a kutatás azt mutatja, hogy a lucfenyők a teleket Norvégia nem olyan keményen hideg klímájú nyugati, vagy délnyugati részén töltötték a múltban, és később innen terjeszkedtek tovább észak felé a jégmentes parti sáv mentén.
Valahogyan, de megtalálták útjukat a svéd hegyekbe is.
Ennek az örökzöld, gúla alakú, spirális ágakkal és vékony, pikkelyes fakéreggel rendelkező fának minden egyes lineáris, spirálisan rendezett levele egy, a törzshöz közeli különálló fás alaphoz kapcsolódik.
E fás szárú, egyenes, gyantás törzsű örökzöldek a leggyakoribb „karácsonyfák". Őshazájuk Kelet- és Észak- Európa.
Hazánkban a Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben és az Őrségben honos.
A tűlevelűek 300 millió évvel ezelőtt, a karbon időszakban, jóval a virágos növények előtt jelentek meg a Földön.
Forrás: Science Daily, Peter Wohlleben: A fák titkos élete)