A Mnemiopsis leidyi a bordásmedúzák (Ctenophora) törzsébe tartozik, alakja miatt a köznyelvben gyakran csak „tengeri dió" néven emlegetik és az Atlanti-óceán nyugati részén őshonos. Az elmúlt évtizedekben azonban igencsak elterjedt az európai vizekben, valószínűleg a teherhajók ballasztvizei által.
A Balti-tenger nyugati részein a kutatók a nyár végi populációjuk robbanásszerű emelkedését tapasztalták,
és kíváncsiak lettek arra, hogy ennyi állat vajon hogyan találhat megfelelő mennyiségű táplálékot. Vizsgálataik során kiderítették, hogy a kifejlett egyedek elkezdték a saját utódaikat elpusztítani.
Egy Dániához közeli fjordon végzett, helyszíni vizsgálatok során olyan kifejlett lényeket találtunk, amelyek valóban a saját fajuk lárváit fogyasztották el
– írták a szakemberek a Communications Biology tudományos folyóiratban publikált tanulmányban. – Ezt a megállapítást a laboratóriumi analízis is alátámasztotta.
A bordásmedúzák érdekessége, hogy hímnősek, miközben lárva- és kifejlett korban is szaporodnak. A kutatók szerint talán pont az állati kannibalizmus segíthet megoldani a rejtélyt, hogy
miért láthatunk annyi lárvát a Balti-tengerben a nyár végén, miközben azoknak csekély az esélye arra, hogy túléljék a közelgő telet.
Becsléseik szerint ezek a lárvák körülbelül 2-3 hétre meg tudják oldani a kifejlett példányok táplálkozását. Ez pedig elegendő tartalékot biztosít nekik ahhoz, hogy akár 80 napot is túléljenek téli, fagyos hőmérsékletű vízben.
Az úgynevezett „képlet" részleteit a tudósok még nem teljesen ismerik, de úgy gondolják, hogy az állatok ezzel az új „túlélési stratégiával" alkalmazkodnak a megváltozott környezeti viszonyokhoz.