A spanyolnátha az influenza A típusának egyik legelső formája volt: villámgyorsan terjedt, rendkívül gyors lefolyással és látszólag véletlenszerűen „választotta ki" áldozatait. A Föld lakosságának körülbelül 3-5 százaléka betegedett meg, és a világméretű járványt látva egyre többen kerestek hatásosnak vélt vagy gondolt ellenszereket ellene.
Amerikában ekkor a legtöbb államban épp alkoholtilalom volt érvényben, ez viszont akadályozta a korabeli „csodaszernek" vélt whisky beszerzését.
Mivel az úgynevezett „száraz államok" állampolgárai mindennél jobban vágytak erre az alkoholos italra azért, hogy hitük szerint kezeljék vagy megfékezzék a halálos vírus terjedését, néhány tisztviselő ezért megpróbált megoldást találni.
Felkutatták azokat az alkoholkészleteket, amelyeket a tiltó törvények hatálybalépése óta koboztak el:
tudták, hogy a csempészett áru egy részét egyszerűen a csatornába öntötték, míg egy nagyobb hányadát bizonyítékként megtartották. Ezeket használták fel legelőször a katonai orvosok, akik a lefoglalt whiskyt „gyógyszer" néven adták a spanyolnátha miatt legyengült, súlyosan beteg katonáknak a táborokban.
Az esetekről több amerikai újság is beszámolt, megemlítve, hogy alkoholt használtak többek között Richmondban, valamint az iowai Camp Dodge táborban is, ahol korábban több mint ötszáz katona vesztette életét a járványban.
Egyes történelmi források szerint a hadsereg tisztában volt azzal, hogy mit tesznek az orvosai, a tilalmat támogatók ezzel szemben azt állítják, hogy ezeket a történeteket eltúlozták és az is meglehet, hogy hamisak.
Néhányan a német propaganda eszközének tartották és az erről szóló beszámolókat amelyeket az „ördögi német összeesküvés" névvel illették, hozzátéve, hogy ezek célja az amerikai katonák veszélyeztetése volt „a halálos alkohollal".
A whisky használata nem sokkal később azonban már nem csak a katonai táborokban, hanem a polgári kórházakban is elterjedt.
A nebraskai Omaha kórházai körülbelül 2 000 liter alkoholt kaptak a helyi seriff hozzájárulásával, de Washington is elrendelte, hogy az észak-karolinai területeken osszák ki az elkobzott whiskyt az állami kórházakban.
A korabeli orvosi közösség véleménye megoszlott abban, hogy a whisky valóban hatásosan használható-e a spanyolnátha elleni küzdelemben. Az Egyesült Államok nagyra becsült Gyógyszerkönyve – amely meghatározta a vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerek szabványait – még 1916-ban letörölte a whiskyt, a pálinkát és a bort is.
A következő évben az Amerikai Orvostudományi Szövetség (AMA) megerősítette, hogy „el kell kerülni az alkohol terápiás szerként való használatát".
Számos orvos azonban továbbra is whiskyt ajánlott és írt fel a spanyolnátha és számos, egyéb megbetegedés kezelésére. Amikor a már említett orvosi szövetség 1922-ben megkereste a doktorokat az ügy kivizsgálása érdekében, 51 százalékuk azt mondta, hogy a whiskyt „szükséges terápiás szernek" tekinti.
Egyes orvosok szerint az alkohol elősegítette a betegség által legyengített betegek szív- és légzőrendszerének stimulálását, mások szerint pedig a nyugtató hatása enyhítette a betegek szenvedését.
Még azokban az államokban is gyakran írtak fel a szakemberek vényköteles „gyógyszer-whiskyt", ahol érvényben volt az alkoholtilalom
és a gyógyszerészek bizonyos korlátozásokkal hozzá is fértek a raktári készletekhez.Coloradóban a szakemberek például számozott recepteket kaptak az államtól, amelyeken egy beteg adagját 4 unciában (0,1 liter) állapították meg. Michiganben az orvosok akár 8 unciát (0,2 liter) is felírhattak, de feljegyzéseket kellett vezetniük erről. Indianában szintén bevezették a receptre kapható alkoholt, de a doktorok ott csak tiszta gabona-alkoholt ajánlhattak.
A felhalmozott whisky készletekkel rendelkező városok néha közvetlenül is kiadták az orvos által felírt alkoholmennyiséget. A vermonti Burlington-ban a rendőrség segítette a település járványügyi, sürgősségi ellátását, Nashville-ben pedig a helyi hatóságok összesen mintegy 5 700 liter, receptre felírt whiskyt osztottak szét a lakosságnak.
Néhány egészségügyi szakember talán túlságosan is fellelkesedett az ötleten.
Az 1919-es évben négy orvost és egy gyógyszerészt tartóztattak le, akik olyanoknak írtak fel alkoholt vényköteles gyógyszerként, akiket meg sem vizsgáltak. Az eset nem volt véletlen: a doktorok receptenként egy dollárt kerestek, míg a gyógyszerészeknek öt dollár került a zsebébe minden egyes üveg whisky után.
Az alkoholtilalommal nem érintett államokban az emberek természetesen továbbra is szabadon jutottak hozzá a „csodaszerhez". Itt mindenki maga dönthette el, hogy követi-e a spanyolnátha ellen több helyen alkalmazott „kezelést" vagy sem.
Ahogy az egészségügyi hatóságok akkor is hangsúlyozták, az alkohol nem nyújthat megfelelő védelmet a vírus ellen.
Ugyanezt erősítette meg az Egészségügyi Világszervezete (WHO) most, száz évvel később is az új koronavírus-járvány idején. Sőt, a szervezet szerint inkább a minimumra kellene korlátozni az alkoholfogyasztást és az alkoholhoz való hozzáférést a pandémia miatt, mert az alkoholfogyasztás nem csak károsítja az egészséget, de túlzásokba esve inkább növelheti a fertőzés kockázatát.