Nemzeti szinten keresik a vírusok elleni védekezés hatékony módszereit
![Jakab Ferenc](https://cdn.origo.hu/2023/12/CqUgY2tJIjrRg7FFUchj4OTwp2PW3ZBjLBbDxZHIArI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwZjFjM2YyN2VkOTQ0YzM4ZmIwYTlhZDllMzU3MjUz.webp)
A kormány múlt hét szerdán fogadta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek fontos részét képezik a virológiai kutatások. Ennek tükrében
a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre; az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd felhasználását tervezik.
Palkovics László miniszter kiemelte, hogy közöttük van a korábban nem is tervezett, de a járvány miatt kiemelten fontossá lett Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem virológus kutatója szervez és irányít majd.
A Nemzeti Virológiai Laboratórium elsődleges célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem meglévő, kiemelkedő virológiai laboratóriumára alapozva, magas színvonalú, nemzetközi szintű alap- és alkalmazott virológiai kutatásokat végezzen
– mondta a bejelentés kapcsán Jakab Ferenc professzor kedden. – Vizsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezések hatékony módjainak kifejlesztése, amelyek akár a vakcinafejlesztés, akár a gyógyszeres kezelés lehetőségét is érintik.
Az az Országos Koronavírus kutatócsoport vezetője hangsúlyozta: a kutatás mellett fontosnak tartják a hazai utánpótlásnevelés erősítését is ezen a tudományterületen.