A világ leghosszabb, eddig lencsevégre kapott nagy fehér cápája megközelíti a hét méteres hosszúságot, amelyet a kutatók kettő és féltonna testtömegűre becsülnek. A White Shark Trust kutatói szerint a januári észlelést azért nem lehet tudományos értelemben hiteles rekordként jegyezni, mert az állat hossza nem mérésen, csak becslésen alapul.
Ettől függetlenül a több mint hatméteres „Deep Blue" (magyarul Mélykék) névre keresztelt cápa azonban igencsak figyelemreméltó példány.
Akárcsak Lolong, az egyik legtekintélyesebb méretű sós vízben élő krokodil, amely a maga 6,17 méteres hosszával és több mint egytonnás súlyával hivatalosan is a legnagyobbnak számít. Az óriási hím bordás krokodil 2012-ben lett a Bunawan határában fekvő ökoturisztikai park legfőbb látványossága, miután Lolong hosszú időn át tartotta rettegésben a települést, aminek a közelében élt.
Lehet, hogy a vadonban lőttek már hosszabbat, amiről nem tudunk, de emlékeim szerint ez az elmúlt három évtized legnagyobb krokodilja
– mondta akkoriban John Leaver, a Koorana krokodilfarm gazdája, ahová a tetemet szállították 2013-ban.
A világ legnagyobb, fogságban tartott krokodilja így most az 5,48 méter hosszú, Cassius nevű hím.
Az ilyen történeteknek azonban a szenzációkeltésen túl is rengeteg haszna van. Szakértők szerint a rekorder „szörnyek" vizsgálata számos új, tudományos ismerettel szolgálhat.
Van-e értéke annak, ha csak beszélünk ezekről az óriásokról?
– tette fel a kérdést Chris Fischer, az Ocearch adatgyűjtő szervezet alapító elnöke, amely megjelölte és nyomon követte a Föld egyik legnagyobb fehér cápáját.
A szakember szerint a válasz egyértelműen nem.
Egy ilyen kolosszus biztonságos elfogása, a hozzá kapcsolódó mintavétel, a megjelölés és még a szabadon bocsátása is hasznos lehet a tudomány számára.
Ahogy Chris Fischer mondja, a Deep Blue-hoz hasonló, óriás nőstény követése számos titokról fellebbentheti a fátylat, például hogy hol történik a párzás vagy hogy hol adhat életet az utódoknak.
A nagy fehér cápához hasonló, a kihalás szélére sodródott fajok számára ezek viszont szó szerint létfontosságú adatok ahhoz, hogy a tudósok a lehető legjobb módszerekkel tudják megvédeni őket úgy, hogy hasznos előrejelzéseket készítenek.
A kutatók azonban találtak egy másik, kitűnő indokot is az adatok dokumentálására: azok ugyanis rengeteget mesélhetnek a múltról.
Az igazán nagy méretű állatok az igazán hasznos adatpontok
– mutatott rá Stephanie Drumheller-Horton, a Tennessee-i Egyetem paleontológusa, aki ősi krokodilokat tanulmányoz. – Például ha szeretnénk megismerni a 12 méter hosszú, a kréta korban élt Sarcosuchus imperator étrendjét, akkor nem árt tanulmányozni a ma élő, gigantikus rokonait.
A Fülöp-szigeteken 2013-ban fogságban elhunyt Lolong valószínűleg halakra, madarakra, emlősökre és vadon élő állatokra vadászott.
Ugyanakkor a mai mérések segítségével megtudhatjuk azt is, hogyan változtak idővel az egyes fajok
a vadászat, a halászat és más emberi tevékenység hatására.
Ha megnézzük ezeknek az állatoknak a történelmi feljegyzéseit, akkor látni fogjuk, hogy azok jóval nagyobbak voltak, mint amelyeket óceánjainkon jelenleg látunk
– hangsúlyozta Andrea Marshall, a National Geographic Society felfedezője és a kaliforniai Marine Megafauna Alapítvány társalapítója. – Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb, legidősebb és legérettebb egyedeket halásztuk ki odakint.
Hozzátette: a természetvédőknek komoly munkát kell végezniük, ha szeretnék a fajokat az eredeti állapotukba visszaállítani.
Az ilyen, óriás méretű túlélők számos tényezőt egyesítenek magukban, ideértve a jó genetikát és az egészséges ökoszisztémákat. Ám ez a siker egy célkeresztet is tehet a hátukra.
Ha egy bizonyos méretet elértek, akkor már nagyon kevés ragadozó képes megtámadni őket
– emelte ki Solomon David, a Louisiana Nicholls Állami Egyetem vízi ökológusa. – Ám még ekkor sem tudnak elmenekülni az emberek elől: sokan trófeaként tekintenek rájuk, ami rendkívül negatív következményekkel jár a fajra nézve, amelynek állandó fenyegetéssel kell szembenéznie.
A tudósok már kimutatták például, hogy a legnagyobb szarvval rendelkező kosok kilövése a későbbi generációk számára kisebb szarvat, míg
az elefántok orvvadászata íny nélkül születő utódokat eredményezhet.
A kutatások ezért most leginkább az egyes fajok legnagyobb egyedeire fókuszálnak és megvizsgálják azokat a géneket, amelyek ilyen grandiózussá tehetik őket.
Akad azonban még egy hátránya a méretes állatok iránti érzett vonzalmunknak: egyes szakértők szerint elvonhatja a figyelmet azokról az egyedekről, amelyek nem annyira tekintélyesek.
Jelenleg körülbelül 500 cápafaj él a világtengerekben, köztük a kevésbé ismert és a kisebb méretű szemfoltos bambuszcápa, a közönséges angyalcápa és a koboldcápa
– magyarázta Melissa Cristina Márquez, tengerbiológus és a Fins United Initiative szervezet alapítója. – A természetvédelmi erőfeszítések azonban szinte csak az olyan, „karizmatikus" fajokra összpontosítanak, mint a tigris- vagy a nagy fehér cápa.
Az angyalcápák (Squatina squatina) viszont kiemelt figyelmet érdemelnének Melissa Cristina Márquez szerint, amelyek körülbelül 80 százaléka eltűnt az elmúlt században.
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján,
ahol a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolták.
Ugyanakkor a „legnagyobb szuperlatívuszok" felhasználhatók ahhoz, hogy felkeltsük a figyelmet azokra a fajokra, amelyek általában sokkal kevesebb figyelmet kapnak
– mondta Stefano Mammola, az olasz Nemzeti Kutatási Tanács ökológusa, aki rekorddöntő pókokat, például a közel harminc centiméteres lábfesztávolságú, egy jégkoronggal vetekedő súlyú góliát madárpókot vizsgálja.