A felfedezés segít a szakembereknek jobban megérteni, hogyan fejlődtek ki a modern cetfélék. Bár a 25 millió éves delfin szinte teljesen ép csontvázát még az 1990-es években találták meg, ám eleinte tévesen végezték el az osztályozását.
A tudósok most azonban már tudják, hogy ez az első szinte teljes Ankylorhiza tiedemani csontváz, amellyel találkoztak.
A koponya és a farok alakja, a rövid felső úszó felső csontja és a fogak alakja azonban arra utal, hogy a delfinfélék modern fajai talán egymástól függetlenül fejlődhettek.
A szakemberek korábban úgy gondolták, hogy ezeket a jellegzetességeket ugyanattól az őstől örökölhették.
Most azt látják, hogy a párhuzamos fejlődés talán az általuk elfoglalt, hasonló vízi környezet miatt következett be.
Meglepett minket, hogy a sziláscetek és a delfinek egymástól ennyire függetlenül fejlődtek az evolúció során
– mondta Robert Boessenecker, a Charlestoni Főiskola paleontológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.
Hozzátette: bár nyilvánvalónak tűnik, hogy az azonos környezetben élő állatok hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, ez nem evidencia.
A most felbukkant hatalmas ragadozó delfin évezredeken át uralta az óceánt, ám körülbelül 23 millió évvel ezelőtt kihalt és eltűnt. Azóta cetfélék tucatjai tűntek fel a Földön, de manapság az egyetlen echolokációt használó fajuk a szintén csúcsragadozó gyilkos bálna vagy más néven orka.
A bálnáknak és a delfineknek bonyolult és hosszú az evolúciós története, ezért könnyen elképzelhető, hogy a modern fajokról alkotott benyomásaink tévesek
– magyarázta Boessenecker. – Ez a fosszília most azonban „megtörte" a hosszú, kanyargós evolúciós utat, mert az Ankylorhizahoz hasonló kövületek segítenek pontosan megvilágítani azt, ami a múltban történt.
A tudósok úgy vélik, hogy több tízmillió évvel ezelőtt az Ankylorhiza valószínűleg pontosan úgy táplálkozott, mint manapság a kardszárnyú delfin, amely igazi ragadozó: szinte minden kellően nagy tengeri állatot megtámad és elfogyaszt.
Az orkák a leggyorsabban úszó tengeri emlősök közé tartoznak, óránként akár 50 kilométeres sebességre is képesek.
Mint minden cet, farkukkal hajtják előre magukat, a melluszonyok csak kormányzásra valók, miközben teljes tömegükkel képesek a víz fölé ugrani.
A kutatás eredményeit a Current Biology tudományos folyóiratban tették közzé.