A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban közölt cikk újfajta szögből engedi látni a kréta-időszaki esőerdők ízeltlábú lakóit, akiknek a mellettük barangoló dinoszauruszokhoz képest viszonylag kevés figyelem jut, pedig az ő életük sem volt éppen érdektelen.
A kutatók egy egész kincsesládára való, összesen 35 darab borostyánba zárt rovart gyűjtöttek egy Mianmar északi részén található borostyánbányában.
A rovarokat kivételesen kifogástalan állapotban őrizte meg a megkövült növényi mézga. „Ez a borostyán nagyjából 99 millió évvel ezelőttről, a kréta-időszak közepéről, vagyis éppen a dinoszauruszok fénykorából származik – mondta el a kutatást vezető Dr. Csenjang Caj, a NIGPAS munkatársa. – Anyaga nem más, mint az ősi trópusi esőerdőben növekvő nyitvatermők gyantája.
A sűrű gyantába ragadt rovarok és növényi részek a levegőtől elzárva megőrződtek, némelyikük olyannyira hűen, hogy kinézetre most is teljesen életszerű."
A borostyánba foglalt ritka maradványok között akadnak egyebek között a fejükön, torukon, potrohukon és lábaikon kékeszöld, sárgászöld, liláskék és zöld metálszínekben pompázó fémdarazsak. Caj szerint a színeiket illetően szinte megszólalásig úgy néznek ki, mint a ma élő fémdarázs-fajok.
A kutatók a darazsakon kívül kék és lila bogarakra, illetve fémeszöld katonalegyekre is rábukkantak a leletek közt. „Sok ezer borostyánfosszíliát láttunk már, de ezeknek a daraboknak a színmegtartása egészen egyedülálló – erősítette meg Tijing Huang, a NIGPAS professzora és a cikk társszerzője.
Janhong Pan professzor, az ősi színek rekonstruálásának szakértője hozzátette:
A borostyánfosszíliákban megőrzött színek az ún. strukturális színek közé tartoznak.
- Az effajta színek az állat felszínének mikroszkopikus szerkezete és a fény közötti kölcsönhatás nyomán állnak elő. A felszíni nanoszerkezet meghatározott hullámhosszakon szórja a fényt,
amivel nagyon intenzív színeket produkál.
A mindennapi életünkből ismert színek közül sokért ez a mechanizmus felelős." A szerkezeti színek némiképp hasonló módon keletkeznek ahhoz, ahogy a tócsa felszínén úszó olajfolt a szivárvány minden színében játszik.
A tudósok szerették volna megérteni, hogy vajon egyes maradványokban hogyan és miért őrződnek meg a színek ilyen kivételes mértékben, miközben mások kifakulnak az idővel.
Arról is meg akartak bizonyosodni, hogy a ma látott színek csakugyan ugyanazok-e,
amelyekben ezek a rovarok 99 millió évvel ezelőtt parádéztak. Ezért gyémántkés segítségével metszeteket készítettek két színpompás darázskövület és egy megszokott, fakó rovarfosszília kültakarójából.
Az elektronmikroszkópos felvételek megerősítették, hogy a borostyánban színüket megőrző ősmaradványok kültakarójának nanoszerkezete jól megtartott, ezért még ma is fényszóró tulajdonságú.
A színes ősrovarok kutikulájának változatlan nanoszerkezete azt sugallja, hogy a borostyán által konzervált színeik ugyanazok lehetnek, amiket a kréta-korban is viseltek.
A kifakult fosszíliákban viszont a kutikula nanostruktúrája durván károsodott, ami magyarázza barnás-feketés színüket.
A szépségen kívül mégis milyen információt hordoz a szín az egyszervolt rovarok életéről?
A ma élő fémdarazsak például fészekparaziták: petéiket idegen méhek és darazsak fészkeibe rakják.
A szerkezeti színek a rovarok körében gyakran az álcázást szolgálják,
így valószínű, hogy a kréta-kori fémdarazsak is a leleplezéssel szembeni védekezéshez alkalmazkodtak színeikkel. „Pillanatnyilag nem zárhatjuk ki még azt sem, hogy a színek az álcázáson kívül más célt is szolgáltak, például a hőszabályozásban vettek részt" – toldotta meg Caj.