A furcsa, sötétzöld matéria egy kráterben rejtőzött. A szakértők viszonylag hamar kiszúrták a holdjáró által készített képeken, mivel alakjában, színében és mintázatában nagyon eltért környezetétől – leginkább gélre emlékeztetett.
A Jütu-2 látható és közeli infravörös tartományban működő spektrométere (Visible and Near-infrared Imaging Spectrometer, VNIS) a képződményről visszaverődő fény alapján tudta megállapítani annak kémiai összetételét.
Mint kiderült, a talált objektum nem más, mint olvadt kő, amit meteorit becsapódáskor keletkező magas hőmérséklet hozott létre;
az ütközés hatására a regolitréteg egy része megolvadt, és keveredett a szilárd regolittal.
A folyamat végén úgynevezett törmelékkő (breccsa) jött létre
– 2 mm-nél nagyobb, szögletes-sarkos törmelékdarabokból álló, a törmelékeknél jóval finomabb szemű anyaggal cementált kőzet.
A kutatók szerint az sem kizárható, hogy a kőzet egy másik kráterben keletkezett, és a becsapódás hatására került mostani helyére. Ezt onnan sejtik, hogy a képződménynek helyet adó krátert egy nagyjából 2 centiméter átmérőjű meteorit hozhatta létre, ami túl apró ahhoz, hogy ilyen nagy kiterjedésű kőzetréteget megolvasszon.
A Jütu-2 műszerei megállapították, hogy a kráter környékén található regolitot főként plagioklászok, piroxének és olivin alkotják. A zselészerű, üveges anyag összetételét kicsit nehezebb volt meghatározni, mivel a fényviszonyok nem kedveztek a vizsgálatoknak, annyi azonban kiderült, hogy jelentős mennyiségben tartalmaz plagioklászokat,
vagyis összetétele nem térhet el drasztikusan a közeli regolittól.
Hasonló törmelékköveket találtak korábban, az Apollo-15 és 17 küldetések során is.
Az eredmények az Earth and Planetary Science Letters című szakfolyóiratban jelentek meg.