A Science Advances című folyóiratban publikált eredmények szerint a növényevők körében magasabb volt a kihalási arány az elmúlt 50 ezer évben, mint a táplálékháló más szintjein, és a folyamat a mai napig tart.
Mindez ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a ragadozók a legsérülékenyebb állatok kiterjedt élőhelyük és lassú populációnövekedési rátájuk miatt.
Az eredmények szerint a növényevő hüllők - köztük a teknősök, valamint a nagytestű növényevők, például az elefántok - esetében a legnagyobb a fenyegetettség.
A Utah-i Állami Egyetem ökológusa, Trisha Atwood és kollégái először a jelenkori kihalási kockázati mintákat vizsgálták a táplálékháló más-más szintjein lévő növényevő, mindenevő és ragadozó emlősök, madarak, valamint hüllők körében.
Ugyanezt az elemzést végezték el az Afrikában, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában 11 ezer évvel ezelőtt, valamint Ausztráliában 50 ezer évvel ezelőtt kezdődött késő pleisztocén kor fajainak esetében.
Végül megnézték, hogy a testméret és a táplálékhálóban elfoglalt hely miként befolyásolja 22 166 ma élő faj fenyegetettségét.
A szakemberek szerint noha feltehetőleg számos tényező áll a jelenség hátterében, bizonyos emberi tevékenységek nagyobb hatással lehetnek a növényevőkre, mint másokra.
"Az invazív gerincesek (például a patkányok), rovarok (tűzhangyák) és növények (hottentottafüge) mind közrejátszottak számos hüllő populációjának hanyatlásában, sőt kipusztulásában is" - húzták alá a kutatók.
Az eredmények szerint a betolakodó fajok, a szennyezés és a természetes élőhelyek megbolygatása aránytalan mértékben hat a kistestű növényevő madarakra.
A kutatók szerint ugyanakkor vannak kivételek: a tengeri élőhelyek ragadozói fokozott kihalási kockázattal néztek szembe, ami azt sugallja, hogy szárazföldi társaiknál nagyobb nyomás nehezedett rájuk.