A 16. századi Britanniában járunk, a felemelkedő birodalom megszületésének pillanataiban, egy olyan birodaloméban, amely döntő módon fogja meghatározni az európai politikai és kulturális változásokat a következő évszázadokban. John Dee, a walesi ősöktől – saját állítása szerint egyenesen egy hercegtől – származó fiatalember éppen a tanulmányait végzi a cambridge-i egyetemen ezekben az időkben. Már ekkor megmutatkoztak csodás képességei, melyek, ha nem is természetfelettiek, de zsenialitásáról így is számot adhattak. Példának okáért Arisztophanész Béke című darabjának színrevitelekor olyan hiteles és csodálatos trükköket alkalmazott, hogy a közönség már csak emiatt is varázslónak kezdte tartani.
Dee első találkozása a királyi udvarral nem volt sem zökkenőmentes, sem pedig túl szerencsés. 1553-ban már az ország tudományos elitjének megbecsült tagjaként asztrológiai számításokkal foglalkozott, ami abban a korban teljesen elfogadott, sőt, elvárt volt egy tudóstól.
Azonban, még elfogadottsága ellenére is gyakran adott okot kellemetlen félreértésekre ez a gyakorlat, ami nem sokkal később Dee számára is a börtönbüntetést jelentette.
Egy bizonyos George Ferrys nevű informátor ugyanis azt jelentette I. Mária királynőnek,
hogy a megbecsült Dr. John Dee a mágia erejének segítségével ármánykodik a korona ellen.
Meg akarja bájolni az uralkodót, sőt, mi több, a besúgó Ferrys gyermekei közül egyet megvakított, míg egy másik gyereket megölt természetfeletti hatalmával – állította a hamis informátor. A kínos incidens különböző megpróbáltatások sorát hozta John Dee fejére.
Londoni lakását átkutatták, majd lezárták, Dee-t pedig börtönbe vetették. A legkülönbözőbb királyi hivatalok vizsgálták meg a vádak hitelességét, de egyöntetűen arra jutottak, hogy a tudós ártatlan a felségárulás bűnében.
A világi vádaktól megszabadulva már csak az egyház előtt kellett bizonyságot tennie arról, hogy tiszta a lelkiismerete.
Az őt vizsgáló egyházi szervekkel is szembeszegült egy ízben, ennek ellenére innen is különösebb meghurcolás nélkül elengedték.
Később Dee azzal a kéréssel fordult az uralkodóhoz, hogy őrizzék meg az antikvitás relikviáit; az ősi szövegeket és értékes könyveket, hogy azok ne írástudatlan vagy más olyan ember kezébe kerüljenek, aki azokat nem értékeli.
Ennek érdekében javasolta egy nemzeti könyvtár megalapítását, ami akkoriban egyedülálló és újszerű gondolatnak számított.
Több módszert is kidolgozott, hogy megoldja ennek az újító vállalásnak a logisztikai és anyagi kérdéseit, de Mária ki tudja miért, nem adta áldását a tervekre.
Dee ekkor önmagát kárpótolván, saját magánkönyvtárat hozott létre akkori lakóhelyén, Mortlake városában. 1558-ban, amikor I. Erzsébet lépett Anglia trónjára, Dee élete is jobbra fordul. Elődjével ellentétben, Erzsébet nemhogy elutasította volna a tudóst, hanem protezsálni kezdte.
Koronázását követően rögtön az udvarba hívatta, hogy neki dolgozzon.
Természetesen, ez e meghívás nem a semmiből jött, hiszen Dee tudása és hírneve már jóval korábban felkeltette a majdani királynő figyelmét.
Olyannyira, hogy a koronázási ceremónia dátumát is a tudós asztrológiai ismereteinek segítségével döntötte el. Ígéret ígéretet követett, és úgy tűnt, hogy az uralkodónő mindent megad jutalmul udvari tudósának és asztrológusának, viszont ahogy telt-múlt az idő, ezek az ígéretek mégis beváltatlanul maradtak.
Ahogy egyre szorosabb lett a kapcsolata a koronával, úgy gabalyodott bele egyre inkább az udvari intrikákba és politikai játszmákba.
Az ügy különös pikantériája, hogy Dee privát levelezést is folytatott a királynővel - ki tudja milyen okból? – aminek egyik érdekessége, hogy ezeket a leveleket, melyeket kizárólag csak I. Erzsébet olvashatott el, 007 fedőnévvel írta alá.
Természetesen ennek a számnak mágikus jelentősége volt,
ahol a két nulla a szemeket jelenti, a hetes szám pedig – annak tökéletessége okán – a védelmet hivatott biztosítani.
Akkorra már többen azt feltételezték, hogy Dee hírneve, mint varázsló csupán egy fedősztori volt, misztikus utazásai a kontinensre pedig valójában alibiként szolgáltak, hogy I. Erzsébet számára kémkedhessen.
Ezekben az időkben mutatkozott meg sokrétű műveltségének egy új oldala is: a navigációval és földrajzzal kapcsolatos ismeretei. Több korabeli felfedezőnek is segített előkészíteni a az útjait térképekkel és tanácsokkal, akik közül a legismertebb Francis Drake, a „királynő kalózkapitánya" volt.
A történészek nagy része egyetért abban, hogy a Brit Birodalom fogalmát is neki köszönhetjük,
hiszen ő használta először írásaiban a Brytanici Imperii Limites elnevezést, azonban ez az elnevezés akkoriban még nem sok valós haszonnal járt az ország számára.
1564-ben írta meg első, kifejezetten okkult témájú könyvét. A Monas Hieroglyphica ami a könyv címe, egyben egy Dee által összeállított komplex szimbólum rendszer is.
Ebben hosszú kabbalisztikus és alkímiai elemzést ad a kozmosz természetéről, valamint az abban található dolgok kapcsolatáról. Hamar felkapott mű lett, ennek ellenére Dee kortársai és kollégái, ahogy a következő korok is, obskúrus, nehezen megérthető műnek tartották.
A szöveg rejtélyessége tudóstársai számára nem elvett az értékéből, hanem hozzáadott, hiszen számukra a bonyolult metaforák és jelképek rendszere egy olyan szóbeli hagyomány szerves része volt,
ami mára már aligha megismerhető.
A következő generációk okkultistáinál gyakran tetten érhető, hogy tanulmányaikban foglalkoztak a Monas-szal, mind a természettudós-alkimisták, mind pedig a misztikusabb irányzatok képviselői. A mű megírása mögött nem csak az önzetlen világmegértés vágya állt, hanem személyes érdek is vezérelte a szerzőt, mert művét II. Miksa német-római császárnak ajánlotta, akitől szintén támogatásra számított.
1582 egyik éjjelén egy titokzatos úriember kopogtatott Dee otthonának ajtaján. A látogató Edward Talbotnak nevezte magát, aki állítása szerint képes felvenni a kapcsolatot a láthatatlan világgal.
Dr Dee, a tudós, látszólag vonakodás nélkül ment bele az egyezségbe, hogy együtt kezdjenek dolgozni.
Az újkori okkult hagyományban elfogadott elképzelés volt, hogy maga a mágus valójában nem végez praktikákat, hanem a gyakorlatot egy médiumra hagyja.
Ez a látogatás új reménnyel töltötte el az idősödő Dee-t, hiszen politikai hátszele megszűnni látszott, álmai, melyeket a nagy Brit Birodalom megalkotásába vagy a forradalmi újdonságnak számító nemzeti könyvtárba vetett, egyre távolabbivá váltak.
Ezután a kutatásai is jóval merészebb fordulatot vettek.
Újdonsült barátjával, Edward Talbot-tal, avagy eredeti nevén Edward Kelley-vel, ahogy az később kiderült, mágikus eljárásokat használva kísérelték meg felvenni a kapcsolatot az angyalokkal.
Társa, Kelley saját személyazonosságának – és valószínűleg testi épségének – védelme érdekében vette fel a Talbot nevet, ugyanis korábbi üzelmei miatt,
melyek között ugyanúgy találni hamis talizmánokkal való üzérkedést, mint ahogy pénzhamisítást is,
igencsak keresett személy volt. Bűneiért egy ízben megcsonkították füleit a hatóságok, ahogy az a Tudorok idejében szokás volt. Ezért gyakran sapkával fedte el a nyilvánvaló szégyent - bizonyos beszámolók szerint.
Nem csoda, hogy minden, értékítélete birtokában lévő felnőtt ember egyszerűen csalónak gondolta Edward Kelley-t, hiszen korábbi bűnei miatt legalábbis nehezen hihető, hogy médiumi képességei természetfeletti forrásból fakadtak volna,
azokat sokkal inkább karizmatikus, manipulatív személyiségének lehetett betudni.
Mindezek tetejében a későbbi médium azzal büszkélkedett, hogy az oxfordi egyetem hallgatója volt.
Egy majd' száz évvel a halála után megjelent kötetben, amelynek az 1500- tól 1600-ig az Oxfordra járt hallgatók története volt a témája, a szerző megpróbált utánajárni az állítás valóságtartalmának, de Edward Kelley-ként egyetlen hallgatót sem talált a feljegyzésekben, azonban gyakran használt álneve alatt Edward Talbot-ként rögtön hármat is.
Hogy ezek közül bármelyik valójában Kelley lett volna, az erősen kétséges,
hiszen még maga Dee is megemlékezik személyes naplóiban arról, hogy azért írja őket latinul, mert munkatársa egy kisiskolás (schoolboy) nyelvtudásával rendelkezik.
Furcsa együttműködésük a következőképpen zajlott. Míg Kelley az asztalnál ült és egy úgynevezett shewstone-ra (szószerint, „látókő", valójában hagyományos, a popkultúrából is ismert kristálygömbről volt szó) szegezte tekintetét, addig kollégája, Dee mellette állt, hogy jegyzetelhessen.
A gömbben egy kis idő után, Kelley állítása szerint, alakok tűntek elő.
Ezek az alakok emberre hasonlítottak, de sokszor az újkori zsidó-keresztény hagyomány angyal-jellemzőit viselték magukon.
Amikor a kapcsolatot ilyen módon felvették,
a médium által látott alakok állítása szerint beszélni kezdtek hozzá, úgy, hogy csak ő hallhassa,
majd a szavaikat közvetítette a tudós felé, aki megkísérelte értelmezni azokat. Minden komolyabb túlvilági üzenet előtt és után, az angyalok imádkozásra szólították fel a két okkultistát, de ahogy arra később kitérünk, jóval hajmeresztőbb „kérésekkel" is előálltak együttműködésük vége felé.
Munkájuk kezdete után a gömbben látható lények tanítani kezdték Dee-t. Szimbolikus üzeneteken keresztül, melyek mindegyike vizuálisan jelent meg a gömbben, adták át a tudásukat - legalábbis, ő ezt mondta. Egyszer egy galamb jelent meg, míg máskor fehér ruhás gyerekek.
A furcsábbnál furcsább üzenetek dekódolását az okkultista tudós végezte.
A szimbólumokból további angyalok lettek (eleinte csak egy-kettő volt, akikkel felvették a kapcsolatot), azokból pedig ismeretlen jelek, betűk, melyekkel Dee szerint a mennyek nyelvét lehetett leírni.
Ez a nyelv, később, a 19. században az enochi nevet kapta az akkori okkultistáktól a bibliai Enoch után, akiről azt mondták, hogy élve lépett be a Mennyországba. Elegáns elnevezés lenne ez egy olyan írásnak és nyelvnek, melyet ott beszélnek, és amit az Isten angyalai adtak át Dee-nek, de az igazság az, hogy a két okkultista egyszer sem hivatkozott rá ezen a néven.
Ők ádámi (Adamaic) nyelvnek nevezték abból a feltételezésből kiindulva, hogy azt még az édenkertben beszélhették.
1583-ban Dee felvette a kapcsolatot egy bizonyos, még a saját munkatársánál is gyanúsabb figurával. Ez az úriember, Albert Łaski, egy lengyel nemes volt,
aki korábban már értesült az okkultista csodás képességeiről,
illetve addigi munkásságáról az angyalokkal, és több mint segítőkésznek tűnt, hogy Dee-t támogassa mind anyagiakban, mind pedig abban, hogy erodálódó kapcsolatait a királyi udvarral megújítsa.
Ami viszont első találkozásukkor még nem volt nyilvánvaló a tudós számára, hogy Łaski maga is Dee tudására alapozta volna jövendőbeli pénzügyi sikereit,
hiszen ezen a téren nemhogy támogatást nem tudott nyújtani, hanem súlyos adósságai voltak.
Mindennek tetejébe, mint később kiderült, Łaski titokban utazott Angliába, mert korábban felmerült ellene a gyanú, hogy a lengyel korona ellen ármánykodik.
Dee és új barátja, Łaski megegyeztek hogy a mester a nemessel tart a kontinensre, és misztikus praxisával segíti őt, míg a másik ezt új politikai kapcsolatokkal hálálja meg, akiktől a jövőben Dee támogatásra számíthat. Az eredetileg egy évre tervezett utazás hat céltalan vándorlással és sikertelen kapcsolatszerzéssel teli esztendővé nyúlt.
Erre az útra a tudós magával vitte Kelley-t is, akinek ez volt az első útja az ország határain kívül, továbbá mindkettejük családját. Mortlake-i házát sógorára hagyta, hogy gondoskodjon róla,
ami visszatértekor igen drága szívességnek bizonyult Dee számára.
1587-ben, Csehországban Kelley megdöbbentő kérésről adott hírt az egyik angyali kommunikáció alkalmával.
Állítása szerint Uriel arkangyal azt kérte a két férfitól, hogy minden vagyonukat osszák meg egymással, és ami még ennél is hajmeresztőbb, hogy annak minden járulékával együtt cseréljenek feleséget. Dee vonakodva, de eleget tett a kérésnek, azonban nem sokkal ezután örökre felhagyott az angyalokkal való társalgással.
Ezt követően Kelley-vel szétváltak útjaik, aki addigra már Dee-nél jóval keresettebb szakember hírében állt, mint alkimista.
Míg a tudós elhatározta, hogy visszatér a szigetországi otthonába, Kelley továbbra is a közép-európai nemességnél próbálta meglelni a szerencséjét.
Dee-nek hazaérkezésekor avval kellett szembesülnie, hogy otthonát feldúlták és híresen nagy könyvtárát kifosztották. A tudós ismét és egyben utoljára segítséget kért I. Erzsébettől, hogy megmentse roskadozó karrierjét.
Ezúttal nem maradt el a támogatás, hiszen a királynő arra számított, hogy ezzel az alkimista Kelley-t is visszacsalogathatja az országba. Dee-t a manchesteri Christ's College igazgatójává tette meg,
amely segítség hasznos volt ugyan, de túl későn jött.
Erzsébet 1603-ban bekövetkezett halála után I. Jakab lett Anglia királya, aki vonakodott bármilyen segítséget nyúltani az okkultistának, habár iskolaigazgatói címétől haláláig nem fosztotta meg.
Az egykor híres, elismert tudós, Dr. Dee elszegényedve élte le utolsó pár évét Mortlake-ben,
ahol lánya, Katherine gondoskodott róla. A lány egyedül abból tudta finanszírozni a túlélésüket, hogy apránként megvált apja értékes könyveitől, megszüntetve ezzel az ország akkori legnagyobb könyvtárát.
Dr. John Dee fordulatos életét megannyi ambiciózus vállalkozás kísérte végig, akár világi, akár spirituális tevékenységeit nézzük, melyek közül sok egyenként is hatással volt a következő évszázadok szellemtörténetére.
Felróhatnánk neki, hogy amilyen mély ismeretekkel rendelkezett a kozmoszt irányító láthatatlan erőkről vagy a matematikáról, emberismeretével legalább annyi probléma akadt.
Reménytelenül hitt abban, hogy az angol koronának tett szolgálatai ellenébe egyszer méltóan megjutalmazzák,
és a végsőkig kitartott mind Łaski, mind pedig régi barátja, Kelley mellett,
pedig nehéz lenne bármelyikükről is azt állítani, hogy becsületes úriemberek lettek volna.
Dee eme értékítéleti hiányosságait, vagy az emberekbe vetett mértéktelen hitét azonban ellensúlyozza a tudományos attitűdje;
az a hajthatatlan törekvése, hogy a világon minden titkot kiderítsen, minden rejtélyt megoldjon , még ha magukhoz az ég angyalaihoz is kell fordulnia ennek érdekében, hogy mindezt aztán nemzete és az emberiség hasznára fordíthassa.