1942. augusztus 20-án kora délelőtt, nem sokkal a Szent István napi ünnepi körmenet megkezdése után, „sürgős" jelzésű távirat futott be a kormányzóság kabinetirodájára, amit a Honvéd Vezérkar főnöke, Szombathelyi Ferenc továbbított illetékességből.
Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes,
a keleti fronton harcoló 2. magyar hadserege parancsnoka azt a döbenetes hírt közölte sürgönyében,
hogy Horthy István tartalékos repülőfőhadnagy, Magyarország kormányzó-helyettese aznap reggel bevetés közben életét vesztette.
Mivel Keresztes-Fischer Lajos főhadsegéd az augusztus 20-i állami ünnepségen részt vevő államfőt nem a körmenet alatt akarta értesíteni a tragédiáról, ezért elsőként Kállay Miklós miniszterelnököt tájékoztatta diszkréten Jány vezérezredes táviratáról.
Kállay a második világháború után kiadott „Magyarország miniszterelnöke voltam" című kétkötetes memoárjában ekként emlékezett vissza a tragikus hír vételéről:
„Megtántorodtam, de erőt vettem magamon, és továbblépdeltem a menetben. Nem tudtam levenni a szemem a kormányzóról, aki két lépéssel előttem haladt, a hetvenöt évével is délcegen..."
Mivel a kormányzó az ünnepi szentmisét követő rendezvényen már nem vett részt, Kállay miniszterelnök Szombathelyi vezérezredessel együtt
a rezidenciáján tájékoztatta Horthyt fia haláláról.
A kormányzó kétszer is elájult a rettenetes hír hallatán, de ezután összeszedte magát, és négyszemközt közölte fiuk tragédiáját a feleségével.
Horthy Istvánt hosszas viták után, 1942 februárjában választották meg Magyarország kormányzó-helyettesévé. Miután a német hadsereg 1941 decemberében Moszkva alatt elszenvedte az első jelentős vereségét, a háborúellenes konzervatív körökben megerősödött az a meggyőződés, hogy a náci Németország nem nyerheti meg a háborút, és a Harmadik Birodalom bukása magával fogja rántani Magyarországot is, ha csak időben nem lép ki a halálos veszélyt jelentő szövetségből.
Horthy Miklós ekkor már a hetvenes éveiben járt, ezért is vetődött fel , hogy az ország érdekében szüksége lenne egy olyan helyettesre, akiben száz százalékig megbízik, és aki nem háborúpárti, illetve nem a németek embere.
Az idős kormányzó ezért egyetértett ezzel a javaslattal.
Először bizalmas barátját, gróf Károlyi Gyula volt miniszterelnököt szemelte ki a kormányzó-helyettesi posztra, ám ettől az ugyancsak idős Károlyi mereven elzárkózott.
Bethlen István és köre ezzel szemben a kormányzó fia, István jelölését támogatta. A több nyelven folyékonyan beszélő, vezetői rátermettségét pedig már a MÁVAG illetve a MÁV vezérigazgatójaként is bebizonyított ifjú Horthy közismert volt éles náciellenességéről.
Magyarország 1941. június 27-i Szovjetunió elleni hadba lépését az ország jövőjét súlyosan veszélyeztető hibának tartotta,
a náci eszméket mélyen megvetette, és Magyarország jövőjét nem Németország, hanem az angolszász nagyhatalmak oldalán látta biztosítottnak.
Angolbarátságát soha sem rejtette véka alá. Az 1920-as évek végén az Amerikai Egyesült Államokban, a Ford műveknél dolgozott több mint egy éven át, és ekkor ismerkedett meg közelebbről az amerikai demokráciával, valamint az ország hatalmas gazdasági potenciáljával is.
Meggyőződéssel vallotta, hogy Hitler sohasem lesz képes legyőzni az angolszász szövetségeseket,
és a velük, illetve a Szovjetunióval szemben kiprovokált háború a biztos bukását okozza.
Horthy István tehát minden szempontból alkalmasnak látszott a neki kiszemelt posztra. A klérus illetve a royalista arisztokrácia, valamint a németimádó szélsőjobb ellenállását legyőzve, Horthy Istvánt a kormányzó-helyettesi méltóságról megalkotott 1942. évi II. törvénycikk alapján, az Országgyűlés 1942. február 19-én kormányzó-helyettessé választotta.
A Wehrmacht Moszkva alatti kudarca után Berlin komoly nyomás alá helyezte a magyar kormányt a Szovjetunió elleni hadjáratban való erőteljesebb részvétel miatt.
Ennek jegyében érkezett 1942. január 6-án Budapestre Joachim von Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter, aki Bárdossy László miniszterelnöktől a tejes magyar haderő keleti frontra vezénylését követelte.
Őt január 20-án Wilhelm Keitel vezértábornagy követte,
aki Ribbentrophoz hasonlóan az egész magyar hadsereg keleti bevétését szorgalmazta, meglehetősen arrogáns hangnemben.
Végül hosszas, és nem egyszer éles vitákkal tarkított tárgyalások után kompromisszumos megállapodás született: a magyar kormány vállalta, hogy a honvédség létszámának mintegy harmadát kitevő erőkből új hadsereget állít fel, amit kiküld a keleti frontra.
A 2. magyar hadsereg magasabb egységei vitéz Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt 1942 áprilisa és júliusa között vonultak ki a frontra, ahol a német B hadseregcsoport alárendeltségébe kerültek,
és a Don mentén mintegy 200 kilométer hosszú szakaszon foglalták el állásaikat.
Horthy István mint tartalékos repülő főhadnagy a 2. magyar hadsereghez tartozó repülőcsoport szolnoki 1. önálló osztályához bevonulva kezdte meg harctéri szolgálatát.
Már április elején, a 2. magyar hadsereg hadműveleti területre való kivonulása előtt elhatározta, hogy figyelmen kívül hagyva a magas közjogi méltósága által biztosított immunitást, ő sem vonja ki magát a frontszolgálat alól.
Az apja teljes mellszélességgel támogatta ebben Horthy Istvánt,
a tervet élesen ellenző Kállay miniszterelnöknek pedig azt mondta, hogy amikor magyar családok tízezrei kénytelenek aggódni a frontra küldött hozzátartozóik sorsa miatt, nem lenne helyes, ha pont a Horthy-család jelentene ebben kivételt.
Amikor Kállay személyesen is megpróbálta lebeszélni Horthy Istvánt a veszélyes frontszolgálatról,
a kormányzó-helyettes válaszul egy marék gyalázkodó nyilas röplapot vett elő és vágott indulatosan az íróasztalára, amelyben becsmérlő hangnemben gyávasággal vádolták, és közölte a miniszterelnökkel, hogy megmásíthatatlan a döntése.
A komoly kisgépes repülési tapasztalatokkal és viszonylag magas repült óraszámmal rendelkező Horthy István 1942. május elsején vonult be Szolnokra, hogy megkezdje egyhónapos kiképzését a honvéd légierőnél ekkor szolgálatba állított Reggiane-2000 Falco (a magyar licence változatát Héjának hívták) egymotoros vadászgépre.
A teljesen fémépítésű, alsószárnyas, behúzható futóművekkel rendelkező gép
mind a tűzerejét, mind pedig sebességét és emelkedőképességét tekintve megfelelt az akkori idők követelményeinek,
és váltótípusként messze korszerűbbnek számított, mint a honvéd légierőnél 1942 derekáig hadrendben állt duplaszárnyas, merev futóműves és nyitott pilótafülkés Fiat C-42-es típus.
Számos jó tulajdonsága mellett azonban a Héja nehezen vezethető, és egyes repülési helyzetekben alattomosan viselkedő gép volt. Az eleve farnehéz gép magyar licence változatában erősebb páncélvédelmet kapott a pilótafülke, ami miatt több mint egy mázsával megnőtt a gép önsúlya, valamint megváltozott a súlypontja is.
Ezt viszont figyelmen kívül hagyták a gép üzemeltetési leírásában, ami miatt számos kellemetlen meglepetés érte a pilótákat.
Horthy István a kiképzés befejezése után július 2-án érkezett ki a keleti frontra, ahol a szolnoki 1. vadászosztály Csukás Kálmán vezérkari őrnagy parancsnoksága alatt álló egységéhez osztották be.
Első harci bevetését július 4-én repülte Sztarij-Oszkol térségében. Noha 1942 júliusában-augusztusában a nagy német nyári offenzíva, az Unternehmen Blau hadművelet jelentős összecsapásai a voronyezsi térségtől délre, a Kaukázus illetve Sztálingrád térségében bontakoztak ki,
de a 2. magyar hadsereg arcvonalán sem honolt nyugalom.
A magyar illetve német alakulatok többször is kísérletet tettek a Vörös Hadsereg urivi hídfőállásának megsemmisítésére , de minden erőfeszítés ellenére sem tudták ezt felszámolni.
Ezek a csatározások nagyon igénybe vették a 2. magyar hadsereg amúgy is kis létszámú repülőcsoportját.
A szinte folyamatos bevetések miatt Horthy István főhadnagy augusztus 15.-ére már túl volt a 24. harci bevetésén is,
egy légi győzelmet aratva addig. A kormányzó-helyettes a fronton sem tűrt meg semmiféle kivételezést a személyével kapcsolatban, és ugyanúgy teljesítette a harctéri feladatokat, mint századának többi pilótája.
Kállay miniszterelnököt rendkívül aggasztotta a kormányzó-helyettes harctéri szolgálata, mert nagyon számított volna a támogatására a nyugati szövetséges hatalmakkal tervezett titkos tárgyalásokon. Ezért többször is felkereste a kormányzót, hogy rávegye fia hazarendelésére,
ám ettől Horthy minden egyes alkalommal mereven elzárkózott.
Kállay végül megkerülte a kormányzót, és a minisztertanáccsal hozatott határozatot a kormányzó-helyettes azonnali hatályú hazarendeléséről. A kormány döntéséről augusztus 16-án Bartha Károly honvédelmi miniszter útján tájékoztatták Jány vezérezredest, a 2. magyar hadsereg parancsnokát.
Horthy István augusztus 15-től három napos szabadságot kapott az osztályparancsnokságtól, amit arra használt fel, hogy Kijevben találkozzon a frontvonal mögött egészségügyi szolgálatot teljesítő feleségével, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnővel. Magas beosztására tekintettel, a németek az éppen távollévő Kitzinger vezérezredes, az ukrajnai megszálló erők parancsnokának villáját ajánlották fel a kormányzó-helyettesi párnak.
Horthy Istvánné „Becsület és kötelesség" című memoárkötetében részletesen megemlékezett erről a három kijevi napról. Horthy Istvánné szerint a férjét mélyen lesújtották a keleti fronton tapasztaltak, és még inkább megerősítették a németek vereségéről vallott meggyőződésében.
Nyíltan szidta a nácikat, és abba a tervébe is beavatta felségét, hogy a frontról történt hazatérése után az Egyesült Államokba utazik,
hogy az amerikai kormánykörökkel előkészítse Magyarország német szövetségből való kiugrását.
Csak az utolsó napon fedezték fel, hogy a villában „poloskákat", lehallgató készülékeket helyeztek el,
így sejtésük szerint a német titkosszolgálat tudomást szerezhetett mindarról, amiről beszéltek.
Horthy Istvánt augusztus 19.-én a hadsereg főparancsnokságra rendelték, ahol Jány vezérezredes személyesen közölte a kormányzó-helyettessel, hogy azonnali hatállyal felmentik a harctéri szolgálat alól.
Az erről szóló parancs egyik példányát át is adta Horthynak,
aki viszont késő este, amikor visszaérkezett az alakulatához, nem tájékoztatta erről közvetlen elöljáróját,
Csukás Kálmán vezérkari őrnagyot. Mivel a szolgálati beosztás szerint másnap reggel könnyűfelderítő gépek kíséretét kellett ellátnia Nemeslaki Zoltán főhadnaggyal együtt, ezért úgy döntött, hogy ezt az egyébként 25.-nek számító harci bevetését még teljesíteni fogja.
Másnap hajnali fél ötkor kelt, és a gyors reggeli után kiment a gépéhez, amit a szerelők már előkészítettek a felszálláshoz.
A kapott parancs szerint a 3/2-es magyar könnyűfelderítő század kettő Heinkel He-46-os gépének kíséretét kellett ellátnia, Nemeslaki főhadnaggyal párban.
A felderítőgépeket a közelben fekvő szomszédos reptér légterében kellett volna felvenniük. Az elstartolás után alig pár perccel később már meg is érkeztek a kijelölt légtérbe, ahol alacsonyan körözve várták a gondjaikra bízott két felderítőgép besorolását.
Öt óra hét perckor Horthy István ismét egy balfordulóba kezdett, ám ekkor a gépe hirtelen leadta az orrát, dugóhúzóba perdült, és zuhanni kezdett a föld felé. Nemeslaki Zoltán szerint a kormányzó-helyettes azonnal reagált, megpróbálta kivenni gépét az átesésből,
de a kis magasság miatt nem járt sikerrel, és Horthy István Héjája a földnek csapódva felrobbant.
A kormányzó-helyettesnek nem volt esélye a túlélésre, mert a 300 méter körüli magasságból, ahonnan lezuhant, meg sem kísérelhette gépe sikeres elhagyását.
Horthy István a felrobbanó és nagy lánggal égő Héja roncsai közt lelte halálát, rögtön szörnyethalt a gép becsapódásakor. A tűz eloltása és helyszín biztosítása után
a hadseregparancsnokságról kiküldött szakértők bevonásával azonnal megkezdték az egész napon át tartó vizsgálatot.
A repülőgép karbantartási dokumentációjának áttanulmányozása, a szerelők illetve a szemtanúk jegyzőkönyvi kihallgatása, valamint a roncsdarabok alapos átvizsgálása után a bizottság tagjai egyhangúan arra a következtetésre jutottak, hogy a baleset okai közül kizárható a műszaki meghibásodás.
Délután a hadseregparancsnok, Jány vezérezredes is megtekintette a baleset helyszínét, és intézkedett a kormányzó-helyettes földi maradványainak Budapestre szállításáról.
A vizsgálóbizottságot vezető András Sándor vezérkari alezredes, valamint a légügyi szakértők egybehangzó véleménye szerint a balesetet a túl szűkre vett balforduló okozta.
Az farnehéz Héja az éles fordulókban eleve hajlamos volt az átesésre,
főleg kis magasságban valamint viszonylag alacsony sebességtartománynál. A gépnek ezt az alattomos tulajdonságát Horthy főhadnagy is megtapasztalhatta már korábban, amikor egy bevetésen hasonló éles forduló közben dugóhúzóba esett a Héjával.
Csakhogy mindez 4000 méteres magasságban történt, így volt kellő ideje és magassága is ahhoz, hogy kivegye a dugóhúzóból az átesett Héját.
( Az átesés akkor következik be, ha a félszárnyakon az aerodinamikai felhajtóerőt biztosító légáramlás sebessége a kritikus érték alá csökken. Ilyenkor a pilótának előre kell döntenie a gép orrát, hogy a zuhanástól felgyorsuló gép szárnyain ismét elég sebes legyen a légáramlás a gép repülőképességének visszaszerzéséhez.)
Háromszáz méteres magasságból azonban szinte esélytelen volt a Héjával sikeresen végrehajtani a manővert,
ezért a vizsgálati zárójelentés egyértelműen a pilótahibát, vagyis a gép túl szűkre vett fordulóját, illetve az ennek nyomán bekövetkezett átesést jelölte meg a baleset okának.
Már közvetlenül a tragédia után elkezdtek olyan híresztelések terjengeni, hogy német szabotázs áll a kormányzó-helyettes vesztétnek hátterében.
Horthy Istvánné egészen a haláláig meggyőződéssel vallotta, hogy a németek okozták férje halálát,
amit ő a kormányzó-helyettes közismert németellenességére, illetve a kijevi tartózkodásuk során lehallgatott bizalmas megbeszélésükre vezetett vissza.
A náci vezetők valóban szívből gyűlölték és potenciális ellenségüknek tekintették a kormányzó-helyettest, de az utókor rendelkezésére álló igen részletes források alapján nagy valószínűséggel elvethető, hogy német szabotázs áldozatul esett volna Magyarország kormányzó-helyettese, Horthy István.