A macskafélék családja (Felidae) más húsevőkből (Carnivora) fejlődött ki, körülbelül 11 millió éve, és a méretük kivételével nem is nagyon változtak azóta. A házi macskának (Felis silvestris catus) igen sok közös vonása van a vad kuzinjaival, az oroszlántól kezdve a kis, és nagyon ritka chilei kodkodig bezárólag.
A pedigrés macskák noha domesztikált állatok, és megfelelnek a háziasítás biológiai kritériumnak, mégis, egy vadmacska rejtőzik bennük.
A kutatások kimutatták például, hogy Nagy-Britanniában a legtöbb macska nem felel meg a háziasítás valamennyi kritériumának, mert noha az anyjuk többnyire házi macska, de amikor eljön a párzási szezon (rendszerint januárban, vagy februárban), akkor a macskaajtón át eltávoznak párt keresni,
amit gyakran az elkóborolt és ezért elvadult macskák között találnak meg.
Az elkóborolt macskák gyorsan elszoknak a házi kedvenc állapottól, vadon, önállóan élnek és nem bíznak meg az emberekben.
Minden nősténymacska párt választ magának a bevonzott hímek közül, és 1-2 kandúrral párzik, amit egy teljesen domesztikált macska gazdája nem engedne.
Ráadásul ez a fajta udvarlás sajátos mechanizmust biztosít a házimacskák fejlődéséhez, a kandúrok relatív kitartása és a nőstények preferenciái egyaránt befolyásolják a macskák következő generációjának jellemzőit.
A kóbor macskák létezése is azt bizonyítja, hogy nem minden házi macska tekinthető teljesen háziasítottnak.
A domesztikált házi macskák arra születnek, hogy megtanulják az emberrel való együttműködést, de ha életük első két hetében megfosztják őket az emberi környezettől,
általában bizalmatlanok lesznek az emberrel és a vad életmódhoz alkalmazkodnak,
élelmet csennek el, vagy guberálnak. Ezzel szemben, ha a vad kiscicákat 2 hónapos koruk előtt gondosan bevezetik az emberekhez, az emberi környezetbe, gyorsan megkülönböztethetetlenek lesznek a házi macskáktól.
A macskák ezért képesek generációkon belül ki-be járkálni a domesztikációból, amire egy teljesen domesztikált állat nem képes. Ezért feltehetően az ön macskájának is valószínűleg van egy vad oldala.
A domesztikált macskák legkorábbi régészeti bizonyítékai az ókori Egyiptomból kerültek elő amelyek körülbelül négyezer évesek, de újabb kutatások még távolabbra vezetik vissza az első macskák háziasítását. A friss kutatások a domesztikált macska eredetét körülbelül ötezer évre vezetik vissza.
Dr. Carlos Driscoll és kollégái (National Institutes of Health in Bethesda, Maryland) vizsgálták a házi macskák és az arábiai vagy afrikai vadmacskák (Felis silvestris lybica) százainak mitokondriális DNS-ét és arra jutottak,
hogy a domesztikált macska valamint vad párja, az afrikai vadmacska nem négyezer, hanem tízezer éve vált szét,
következésképpen a domesztikált macska eredeti származási helyén, a Közel-Keleten és Észak-Afrikán keresztül terjedt el.
Alkalmanként kereszteződtek a vadmacskákkal, egészen addig, míg fokozatosan távolabb nem kerültek tőlük, különösen abban a képességükben, hogy szelíddé váljanak. Hogy pontosan hol volt ez a pont, jelenleg még bizonytalan:
a mai arábiai vadmacska DNS-e nagyon hasonló kell hogy legyen a házi macskákéhoz világszerte,
de a régióban uralkodó politikai zűrzavar miatt eddig még nem sikerült elég mintát gyűjteni ahhoz, hogy hajszálpontosan, vagyis a bizonyosság szintjén állapítsák meg a házi macska megjelenésének helyszínét.
Tehát nem egyszeri, hirtelen domesztikációs esemény történt az ókori Egyiptomban,
hanem úgy tűnik, hogy a domesztikált macska fokozatosan fejlődött ki az arábiai vadmacskából hosszabb idő alatt. Az idők folyamán fokozatosan egyre háziállatszerűbbé vált, de a vadászó képességét és jó néhány vadállati ösztönét megtartotta.
Ez utóbbinak köszönhette gyors elterjedését is, hiszen a házimacskák már az ókortól kezdve fontos szerepet játszottak abban, hogy a lakókörnyezetükben levadásszák a rendkívül sok kárt okozó rágcsálókat, az egereket és patkányokat.
A domesztikált macska DNS-ét először 2007-ben szekventálták, majd ezt elvégezték a domesztikált macska ősének, az arábiai vadmacska első kuzinjánál, az európai vadmacskánál (Felis silvestris silvestris) is.
Az európai és az arábiai vadmacska nagyjából 200 ezer éve vált szét,
míg a házi macska csak tízezer éve jelent meg, mint egy külön alfaj.
Mivel az első arábiai vadmacska szekventlása megtörtént, már képesek vagyunk pontosan feltérképezni azokat a kritikus különbségeket is, amik lehetővé tették, hogy a házi macskák alkalmazkodjanak az emberi környezethez, amire a vadmacskák nem képesek.
A macskát eredetileg azért háziasították, hogy az egereket, patkányokat távol tartsa az otthonoktól illetve a gabonaraktáraktól, és bár manapság általában már nem emiatt tartják a házi macskákat,
de ennek ellenére a fejükben ők még vadászok maradtak.
Ez az erős ösztön a játék módjában is megmutatkozik.
Amikor a macskák kis játékokkal játszanak, ugyanazt a technikát használják, mint ha egerekre vadásznának, lecsapnak rá, majd megragadják a szájukkal.
A nagyobb játékokat azonban nem a fogaikkal támadják meg, hanem a tappancsaikkal,
mintha az egy patkány lenne, ami ijesztő, félelmetes ellenfél lehet. A játékban szerepe van az éhségnek. Ha a házi macska nem evett éjszaka, sokkal intenzívebben játszik, mintha azt hinné, hogy ha széttép egy filc egeret, azzal élelmet szerezett magának.