A svájci–olasz Alpokból kinyert jégmagok részletes elemzésével a tudósok közelebbről megismerhették az 1914 és 1919 közötti Európa-szerte tapasztalható éghajlati mintázatokat, először összekapcsolva őket a háborúval és az akkoriban pusztító spanyolnátha-járvánnyal.
A szokatlanul nedves és hideg körülmények ugyanis hozzájárulhattak ahhoz, hogy több ember veszett oda a csatatéren, de az időjárási anomáliák befolyásolhatták a madarak vonulási útvonalát is.
Megváltozott a légkörben a körforgás, és hat éven át a korábbiaknál jóval több eső, több tíz fokkal hidegebb időjárás volt tapasztalható egész Európában
– mondta Alexander More, a Harvard Egyetem klímatudósa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ebben az esetben egy olyan anomáliáról beszélünk, ami százévente egyszer fordul elő.
Hozzátette: nem azt állítja, hogy ez volt a pandémia oka, de minden bizonnyal felerősítette annak pusztító hatásait, ami egy súlyosbító tényezőként járult hozzá az amúgy is kritikus helyzethez.
Az első világháború lövészárkaiban tapasztalható, szörnyű körülményekről, többek között a jelentős mennyiségű esőről és sárról szóló beszámolók nem új keletűek.
Az új kutatás azonban összekapcsolja ezeket a körülményeket az évszázadban felbukkanó, környezeti mintákkal.
A vizsgált jégmagokba zárt tengeri só nyomai az Atlanti-óceán levegőjének rendkívül szokatlan beáramlásáról, és az ezzel járó nagy mennyiségű csapadékról árulkodnak 1915, 1916 és 1918 telén. Ezek a dátumok pedig egybeesnek a halálozási számok csúcsaival az európai harctéren.
Az óvatos becslések szerint az első világháborúban összesen közel 10 millió katona halt meg. A most publikált tanulmány arra világít rá, hogy az állandó, nyirkos körülmények súlyosbították az árokban tartózkodók helyzetét, ahol könnyen szenvedtek fagyási sérüléseket, miközben
a csatatéren keletkezett mocsarak azt is jelentették, hogy sokkal nehezebb volt meggyógyítani vagy épp kimenteni a sebesült harcosokat.
A fulladás, a fagyos hidegnek való kitettség és a tüdőgyulladás ráadásul további életeket követelt.
Különösen erős kapcsolatot találtuk a fokozottan nedvesebb és hidegebb viszonyok, valamint a megnövekedett mortalitás között 1917 közepétől 1918 közepéig, amely a harmadik ypres-i csatától a spanyol nátha első hullámáig terjedő időszakot öleli fel
– mutatott rá Christopher Loveluck, a brit Nottingham Egyetem régésze.
A kutatók szerint a katonák rossz körülményeinek súlyosbítása mellett ez az éghajlati rendellenesség nagy szerepet játszhatott abban, hogy tökéletes környezetet teremtsen a H1N1 influenza törzs számára, ami kiváltotta a háború végével újraéledő spanyolnátha számos halálesettel járó, második hullámát.