Több mint fél évszázada foglalkoztatja a kutatókat a kérdés: honnan származik egyes állatok mágneses érzéke.
Robert Fitak, az UCF docense angol és izraeli munkatársaival közösen nemrég publikált egy cikket a Philosophical Transactions of the Royal Society B című szaklapban, amelyben felvet egy hipotézist. Szerinte a magasabb rendű állatok mágneses érzéke a magnetotaktikus baktériumokkal való szimbiotikus együttélésből származik.
A magnetotaktikus baktériumok olyan különleges baktériumok, amelyek mozgását befolyásolják a mágneses mezők, így a Föld mágneses mezeje is.
A Föld mágneses mezejét több különböző állat érzékeli, így például a tengeri teknősök, a madarak, a halak és a homárok. A tengeri teknősök például ezen érzékük segítségével találnak vissza szaporodáskor ugyanarra a tengerpartra, ahol kikeltek.
Annak megértése, hogyan érzékelik az élőlények a mágneses mezőt, segítséget nyújthat az emberek számára is, hogy kihasználják a Föld mágneses mezejét a saját navigációs céljaikra.
Ezenkívül az ökológiai kutatásokban is felhasználható az eredmény, például felmérhetők vele a mágneses környezet módosításának hatásai, például, hogyan befolyásolja a biológiai sokszínűséget a nagyfeszültségű vezetékek építése. A mágnesség felhasználása a célzott gyógyszerbevitelben is profitálhat az eredményekből.
Fitak és munkatársai a mikróbák legnagyobb genetikai adatbázisában (Metagenomic Rapid Annotations using Subsystems Technology) kutakodva jutottak arra a következtetésre, hogy a magasabb rendű állatokban megtalálhatók bizonyos magnetotaktikus baktériumok DNS-mintái.
Elsőként mutatták ki, hogy a magnetotaktikus baktériumok sok állathoz kötődnek, így pingvinekkel, álcserepesteknősökkel, denevérekkel és az északi simabálnával.
A kutatók azt még nem tudják, hol élhetnek ezek a magnetotaktikus baktériumok a gazdaállatokban, de valószínűsítik, hogy idegszövetekkel tárulnak például a szemben vagy az agyban.
A hipotézis bizonyításához azonban még sok további kutatásra van szükség.