Az intenzív szocializáció ellenére kevésbé lehet például rávenni őket arra, hogy az eldobott tárgyat visszahozzák és odaadják, gyakrabban mutatnak agressziót, mint a hasonló körülmények között nevelt kutyák - olvasható a kutatás eredményeiről az ELTE honlapján közölt beszámolóban, amely
"A fiatal, kézzel nevelt farkasok és kutyák irányíthatóságának összehasonlítása" (Comparing the controllability of young hand-raised wolves and dogs) címet viselte.
Az ELTE Természettudományi Karának etológusai szerint ennek egyik oka, hogy
a kutyák a háziasítás folyamán alapvetően kezelhetőbbé váltak, így lettek alkalmasak az emberrel való együttélésre.
Feltételezésük alátámasztására kísérletet végeztek, amelyben 16 farkas- és 11 kutyakölyköt neveltek azonos módon, kézből pár napos kortól és rendszeresen tesztelték őket 3 és 24 hetes koruk között.
A kézből nevelt állatok egészen kicsi korukban gondozójukhoz kerültek, már azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük.
Intenzív emberi környezethez történő szocializációjuk alatt a gondozók a kis állatokat erszényben, kosárban mindenhová magukkal vitték napi tevékenységeik során, így napi 22-24 órát töltöttek együtt. Ennek köszönhetően az állatok már nagyon fiatal koruktól naponta találkoztak új vizuális, hang- és szagingerekkel, emberekkel, állatokkal és idegen tárgyakkal.
A kölykök hetente 2-3 alkalommal egymással is találkoztak, ismerkedtek. A gondozók mind a kutyák, mind a farkasok esetében igyekeztek elkerülni minden olyan helyzetet, ahol az állatot kényszeríteni, "dominálni" kell, ahhoz hasonlóan, ahogy a természetben a farkasanyák és a falka többi tagja bánik a fiatal kölykökkel.
A kutatók megfigyelték, hogy ugyan szájkosár feladásakor, behíváskor és ültetéskor a kutyák és farkasok nagy vonalakban hasonlóan viselkedtek,
az apport feladatban (azaz, amikor egy eldobott játékot kell visszavinniük az állatoknak) a kiskutyák jóval többször vitték vissza a kísérletvezetőnek a labdát, mint a farkasok.
A farkasok jellemzően üldözőbe vették, megfogták, de inkább elszaladtak és minden negyedik farkas agresszíven viselkedett, ha el akarták tőle venni a labdát. Szőrápolás közben a farkasok 12 hetesen többször próbáltak harapni, mint a kutyák, de később már nem volt ebben különbség.
Az eredményekből a kutatók arra következtettek, hogy a háziasítás során fontos szempont volt a kezelhetőség.
Az intenzív szocializációval elértük, hogy sok feladatban irányíthatók lettek a farkasok, de a kutyákhoz képest kevésbé voltak kezelhetőek, főként, ha megszereztek valamit vagy nem tetszett nekik, hogy hozzájuk nyúltak
– foglalta össze a cikkben Kubinyi Enikő, az ELTE vezető kutatója. – Az anya által nevelt és az emberek által nevelt kiskutyák viselkedése viszont nem különbözött a tesztekben.
Hozzátette: fontos megjegyezni, hogy noha a farkasok megtaníthatók bizonyos feladatok végrehajtására (például leülni), illetve bizonyos szintig irányíthatóak, társállatként való tartásuk - jórészt éppen kezelhetetlenségük miatt - veszélyes, erre nem alkalmasak.
Fogságban tartott farkasoknál viszont a szocializáció és a tréning jelentősen javíthatja az állatok életminőségét
– mutatott rá Ujfalussy Dorottya biológus.
Az ELTE etológusainak eredményei a napokban jelentek meg a Scientific Reports című tudományos szaklapban.
(MTI, Origó)