A CIA 2013. augusztusi kommünikéje szerint a telepen a hidegháború éveiben kifejlesztett szupertitkos kémrepülőgépek kísérleti tesztjei folytak, ez állhat az 51-es körzetet a földönkívüliekkel összekötő korábbi híresztelések hátterében.
A közzétett nyilatkozat azonban
nem tért ki az 1947-es úgynevezett roswelli ufóbalesetet és az 51-es körzetet kapcsolatba hozó találgatásokra.
A földönkívüliek látogatásában, illetve az ufókban hívők körében már régóta szóbeszéd tárgya volt az agyonhallgatott 51-es körzet léte.
Meg nem erősített hírek szerint az új-mexikói Roswell határában 1947. július 2-án lezuhant és a hivatalos állásponttal szemben széles körben földön kívülinek tartott repülőeszköz, illetve a roncsok között állítólag megtalált idegenek maradványait mind a mai napig az „Area 51”-ben tárolják.
A földönkívüliek látogatásában hívők azt feltételezik, hogy a balesetet szenvedett idegen űreszköz tanulmányozásából nyert ismeretek alapján az 1960-as években itt fejlesztettek ki több, a számítástechnikát forradalmasító technológiát.
Minden korábbi hivatalos cáfolat ellenére régóta ismert volt, hogy az Egyesült Államok nyugati részén,
a Nevada államban fekvő kiszáradt Groom Lake tó területén titkos katonai bázis működik.
Ezt a környéken élők a lezárt utakból és a folyamatosan járőröző éber őrszemek jelenlétéből már korábban is kikövetkeztették.
A bázist a legnagyobb titoktartás közepette, 1955-ben nyitották meg. (A második világháború idején is működött itt egy kevéssé jelentős katonai objektum.) Az 51-es körzet létrehozását elrendelő okiratot maga Dwight D. Eisenhower elnök írta alá.
A körzet kiépítéséhez 155 négyzetkilométernyi területet vettek igénybe, a légibázist a körülbelül 5 kilométer hosszú és tökéletesen sík egykori tómederben építették ki.
A körzet légterét semmilyen repülőgépnek nem volt szabad megközelítenie,
és több mint 100 kilométeres átléphetetlen, szigorúan őrzött zónahatárt húztak a bázis köré.
A CIA 2013 nyarán nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kitűnik, hogy a titkos bázis kiépítésére a Lockheed cég által ekkoriban kifejlesztett, a maga nemében egyedülálló magassági felderítőgép, az U-2 „Dragon Lady” (Sárkányhölgy) tesztjei és berepülése miatt volt szükség.
Az U-2-t bizonyos szempontból még ma is rendkívüli repülőgépnek tekinthetjük, az 1950-es évek derekán pedig olyan forradalmian új konstrukciónak számított, hogy nem szerették volna, ha a létéről tudomást szereznek a szovjetek.
Az akkoriban páratlan U-2 képes volt egészen a középső sztratoszféráig felemelkedni. 27 500 méteres csúcsmagassága minden korabeli vadászgép és légvédelmi rakéta számára elfoghatatlanná tette. Az U-2 berepülő- és tesztprogramját 1955 augusztusában kezdték meg az 51-es körzet légterében.
Noha 1960. május 1-jén a Szovjetunió légterében sikerült rakétával megsemmisíteni az U-2 egyik, Gary Powers őrnagy által vezetett, kémfeladatot végrehajtó példányát, ez sem vetett véget a szupertitkos repülőkísérleteknek az Area 51-ben.
A Lockheed mérnökei ugyanis ekkorra már megtervezték az U-2 váltótípusát, amelynek a mai napig nincs méltó utódja. A futurisztikus megjelenésű, a korszak repülőgépeitől merőben eltérő formát mutató SR-71 Blackbird (Feketerigó) magassági felderítő – annak ellenére, hogy a nagy üzemeltetési költségek miatt már kivonták a hadrendből – napjainkig a leggyorsabb és legnagyobb magasságban haladó szériatípusnak tekinthető.
(Az is igaz, hogy csak 32 példány épült belőle.)
Több világrekordot is felállított ez a Csillagok háborúját idéző gép,
amely képes volt 26 000 méternél nagyobb magasságban több mint háromszoros hangsebességgel repülni. (Abszolút sebességrekordja valamivel több, mint 4 Mach, azaz kb. 4500 km/óra volt.)
Az SR-71 kísérleti repüléseit 1962-ben kezdték meg az 51-es körzet légibázisán. 1977-ben egy újabb szupertitkos projekt vette kezdetét a világtól szigorúan elzárt katonai bázison.
A világ első, a radarhullámok számára 98,4%-ban – tehát gyakorlatilag teljesen – láthatatlan gépe, a szintén a Lockheed által tervezett F-117 Nighthawk (Éjszakai sólyom) berepülését kezdték meg ekkor.
Az F-117 első ránézésre inkább tűnhet ufónak, semmint egy hagyományos repülőgépnek
a kevéssé hozzáértő szem számára.
Ami viszont elgondolkodtató, hogy a hidegháború 1991-es vége után is megmaradt a titkolózás a rejtélyes 51-es körzet körül. Noha az U-2 már régóta nem katonai titkok tárgya, és az SR-71-et 1999-ben, az F-117-et pedig 2007-ben végleg kivonták a szolgálatból,
az Area 51 titkait még mindig sűrű homály fedi.
A CIA igyekezett eloszlatni a környéken csak konzekvensen "aliens field", azaz idegenek mezeje néven emlegetett bázis körüli makacs szóbeszédet.
A szervezet 2013. augusztus 17-i kommünikéje szerint a körzettel összefüggésbe hozott állítólagos ufóészlelések elsősorban az U-2, illetve a későbbi szupertitkos kísérleti gépek repüléseivel kapcsolhatók össze. Ezek a gépek ugyanis az utasszállító jetek repülési magasságánál kétszer, sőt majdnem háromszor magasabban repültek.
Gyakran előfordulhatott, hogy az éjszakai sötétben, amikor a 10-12 000 méter magasan szálló polgári gépeknek legfeljebb csak a helyzetjelző fényeit lehetett látni, a közel 30 km magasságban nagy sebességgel repülő kísérleti felderítők még csillogtak a napfényben.
A CIA szerint e miatt a jelenség miatt sokan – tévesen – földön kívüli repülő tárgyakként azonosíthatták a kísérleti felderítőgépeket.
Könnyen lehetséges, hogy valóban ez áll sok, a körzetből jelentett ufóészlelés hátterében.
Az 51-es körzetnek azonban van egy még mindig kibeszéletlen titka. Ez a történet 68 évvel korábbra röpít vissza bennünket a híres hollywoodi filmsztár, Demy Moore szülővárosa, Roswell határába.
Történt ekkor, 1947. július 2-a fülledt éjjelén, hogy az új-mexikói Roswell határában egy fényesen világító tárgy csapódott a földbe. A furcsa jelenséget sok környékbeli látta, köztük William Brazel is, az a farmer, akinek a birtokán landolt a furcsa eszköz.
A város határában működött a katonai repülőtér, a RAAF (Roswell Army Air Field), így
az 509. stratégiai bombázó ezred emberei villámgyorsan a helyszínre érkeztek, a környéket lezárták,
majd – a farmer és a még a katonák előtt odaérkezett helybeliek visszaemlékezése szerint – összeszedték a roncsdarabokat, és teherautókon mindet a katonai bázisra szállították.
A helyszínen ott volt Denis Balthazar, a Roswell Morning Dispatch helyi napilap agilis munkatársa is, aki a történtekre egészen másképp emlékszik vissza, mint ami a jelenlegi hivatalos álláspont. Néhány nappal később, július 8-án a helyi napilap, a Roswell Daily Record címlapon közölte a RAAF parancsnoka, William H. Blanchard ezredes közleményét, amely szerint földön kívüli repülőeszköz zuhant le a roswelli határban.
Másnap, július 9-én a 8. légi hadsereg parancsnoka, Roger Ramsey tábornok nyilatkozatában tévesnek minősítette Blanchard közleményét, azt hangoztatva, hogy
a Project Mogul egyik lezuhant meteorológiai ballonját találták meg, tehát szó sincs földön kívüli repülőeszközről.
Közben a helyiek között elterjedt, hogy a roncsok között három idegen maradványait is megtalálták.
A következő napokban a farmert és a többi szemtanút Washingtonból érkezett sötét öltönyös ügynökök keresték fel. Nem tudni, hogy miről tárgyalhattak, de tény és való, hogy soha többé nem beszéltek idegen űrhajóról és asztronautákról.
Annak ellenére, hogy a hadsereg a RAAF első közleményét megváltoztatva később konzekvensen meteorológiai ballonról beszélt,
néhány napig légtérzár és felszállási tilalom volt érvényben az 509. műveleti bázison, a Roswell-aktát pedig titkosították.
A roswelli repülős ezred elhárítótisztje Jesse Marcel őrnagy volt az első, aki 1947. július 8-án Blanchard ezredes parancsára embereivel a helyszínre érkezett.
Az 1986-ban elhunyt Marcel még az 1970-es években egy dokumentumfilmben arról számolt be, hogy William Brazel birtokán egy földön kívüli repülőszerkezet és három idegen maradványát találták meg.
Állítása szerint a titokzatos űrjárműből néhány fémszilánkot el is tett magának.
A kormányzati szervek sokszor megismételt cáfolata sem vitte azonban nyugvópontra az úgynevezett roswelli ufóbaleset ügyét.
1978-tól több amerikai ufókutató, így többek között a publikációiról ismert Stanton T. Friedman, William Moore, valamint Karl T. Pflock a Freedom of Information Act-re (a információ szabadságáról szóló törvényre) hivatkozva folyamatosan kérték a hatóságokat, hogy a titkosítás feloldásával tegyék hozzáférhetővé a roswelli incidens aktáját, minden eredmény nélkül.
John Podesta tábornok, a Clinton-adminisztráció egykori vezérkari főnöke 2002 októberében a következőket nyilatkozta a roswelli esemény ügyében kitartó nyomozást folytató Sci-Fi Channel munkatársának:
Itt az ideje, hogy a kormány feloldja és a tudósok számára hozzáférhetővé tegye azokat az adatokat, amelyek a Roswell-jelenség valódi természetének meghatározásához szükségesek.”
A Roswell-akta azonban továbbra sem hozzáférhető, és nemcsak mezei ufókutatók, hanem még befolyásos politikusok számára sem. Bill Richardson, demokratapárti elnökjelölt és szenátor 2007. október 26-án azt nyilatkozta, hogy még korábban, amikor kongresszusi képviselő volt, és megbízásból érdeklődött a Roswell-akta iránt, azt a felvilágosítást kapta a Védelmi Minisztériumtól, illetve a Los Alamos Lab katonai kutatóintézettől, hogy az akta titkos, és még ő sem tekinthet bele.
A kormány nem az igazat mondja ebben az ügyben, ahogyan kellene”
– fűzte hozzá Bill Richardson. Érdekes fejlemény volt a roswelli rejtély ügyében, amikor 2011. április 10-én az FBI (Federal Bureau of Investigation) közzétett egy addig titkosított, 1950-ből származó összefoglaló jelentést. A jelentés szerint „… a légierő egyik nyomozója megállapította, hogy három, úgynevezett repülő csészealjat találtak Új-Mexikóban.”
A kérdéses eszközök maradványait azonban – ha egyáltalán léteznek – állítólagos bennfentesek kivételével senki sem látta. És hogy mindennek mi köze az 51-es körzethez?
Csupán annyi, hogy a katonai hírszerzés egykori – a roswelli eset kivizsgálásával megbízott – alezredesének,
Philip J. Corsónak még a halála előtt, közjegyző által felvett és esküvel megerősített nyilatkozata szerint
az ufó és az idegenek maradványait – több közbenső állomás után – az 50-es évek vége óta az 51-es körzetben őrzik, ahol az ország legkiválóbb tudósai, szigorú titoktartás mellett, hosszú évekig vizsgálták, forradalmi felfedezésekre jutva.
Így volt-e, vagy sem, nem tudhatjuk. Mindenesetre tény, hogy erről a kérdésről mélyen hallgat a korábban közzétett dokumentum. Hiába, "az igazság odaát van".