Több ezer éves bálnacsontvázat találtak Thaiföld partjainál

Egy ma élő Bryde-bálna
Vágólapra másolva!
Egy Bryde-bálna több ezer éves, csaknem teljesen ép csontváza került elő Bangkok közelében.
Vágólapra másolva!

A mintegy 3000-5000 éves csontokat november elején találták meg a fővárostól mintegy 12 kilométerre a tengerben. A Szingapúri Nemzeti Egyetem biológusa, Marcus Chua szerint a részben megkövesedett csontváz ritka lelet.

- mondta el a BBC-nek.

A thai környezetvédelmi miniszter által közzétett képeken látszik, hogy a csontok szinte teljesen épek. Varavut Szilpa-arcsa elmondta, hogy a csontváz több mint 80 százalékát, köztük a gerincet, a bordákat, az uszonyokat és egy lapockát, már kiemelték.

A becslés szerint a koponya maga nagyjából három méter hosszú. A szénizotópos kormeghatározást még nem végezték el, az eredmények decemberre várhatók. Chua azt is elmondta, hogy a felfedezés segít a kutatóknak többet megtudni a faj történetéről, a különbségekről a mai egyedekhez képest.

Egy ma élő Bryde-bálna Forrás: Xinhua via AFP

A csontváz ezen kívül a korabeli "biológiai és geológiai körülményekről: a tengerszint becsült magasságáról, az üledéktípusokról, az élővilágról is" árulkodik.

A Thaiföldi-öböl tízezer éves története mozgalmas lehetett a biológus szerint: a tengerszint akár négy méterrel is magasabb volt, és jellemzőek voltak a lemezmozgások. A csontvázat Szamut Szakhon jelenlegi partjai mellett találták.

A Bryde-bálnák vagy trópusi bálnák meleg éghajlaton élnek, a thaiföldi vizekben ma is megtalálhatók.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!