Valami készül Csernobil egyre népszerűbb szellemvárosában

Csernobil
Csernobil elnéptelenedett környéke az atomkatasztrófa után
Vágólapra másolva!
Fehér hó borítja a világ legsúlyosabb atomkatasztrófájának romjait, ahol 1986 óta szinte megfagyott az idő. Csernobil emberi letelepedésre alkalmatlan környéke azonban egyre népszerűbb a turisták körében. Ennek a ténye most új ötleteket adott és arra ösztönözte a tisztviselőket, hogy felvetessék a helyszínt az UNESCO világörökségi listájára.
Vágólapra másolva!

A csernobili lezárt terület Pripiat települést és annak a harminc kilométeres körzetét jelenti. A térség ma már Ukrajna egyik emblematikus térségének számít, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

– mondta Maksym Polivko idegenvezető az AFP hírügynökségnek, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – Habár a környéken letelepedni a következő 24 ezer évben nem ajánlatos, a természet láthatóan egyre nagyobb mértékben hódítja vissza az elhagyatott házakat, üzleteket és épületeket.

Csernobil elnéptelenedett környéke az atomkatasztrófa után Forrás: RIA NOVOSTI/KOSZTYIN IGOR

Hozzátette: a közeli erdőkben jávorszarvasokat és szarvasokat láttak, de farkasok is gyakran felbukkannak a helyszínen.

A kormányzati kezdeményezés alapján a terület felkerülhet az UNESCO világörökségi listájára olyan nevezetességek mellé, mint az indiai Taj Mahal vagy az angliai ősi Stonehenge.

A tisztviselők azt remélik, hogy az ENSZ kulturális ügynökségének elismerése növelni fogja a helyszín turisztikai vonzerejét, és ezáltal segítheti a közeli öregedő épületek megőrzésére irányuló erőfeszítéseket. Mert bár több százezer ember hagyta el a katasztrófa után a környéket, a sugárzásveszély ellenére mégis több mint 100 idős ember él errefelé.

– emelte ki Polivko a nyilatkozatában.

A 4-es számú reaktor felrobbant épülete a katasztrófa utáni napokban. A megengedettnél húszezerszer nagyobb sugárdózis érte az atomerőmű közelében tartózkodó embereket Forrás: RIA NOVOSTI/KOSZTYIN IGOR

Míg 2018-ban 72 ezer turista látogatta meg a katasztrófa sújtotta térséget, 2019-ben, a járványügyi lezárások elrendeléséig, már rekordszámú látogató, 124 ezer ember fordult meg itt.

A szakemberek szerint a helyszín népszerűségét a tavaly vetített televíziós sorozat is jelentősen növelte.

Az ukrán illetékesek várhatóan jövő tavasszal nyújtják be a kérvényt, a végső döntésre azonban 2023-ig kell várni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!