Míg néhány, a hegyekben élő fajról kiderült, hogy a vedlés idejét képes a gyorsan változó éghajlathoz igazítani, addig a skóciai havasi nyulakra vonatkozó tanulmány azt találta, hogy azok egyáltalán nem változtatták még meg annak az időpontját, így
évente átlagosan 35 „extra napjuk" hiányzik a mindig megfelelő álcázáshoz.
Amerikai és skót kutatók összehasonlították a nyulak vedlésével kapcsolatos, az 1950-es években végzett felmérés történeti feljegyzéseit a 2015-ben és 2016-ban rögzített megfigyelési adatokkal.
Több mint hat évtizedes időjárási adatokat is elemeztünk, amelyek a hasonló időszakokban drasztikus csökkenést mutattak ki az álcázási napok tekintetében
– mondta Dr. Marketa Zimova, a Michigani Egyetem kutatója a The Guardian online portálnak. – Megállapítottuk, hogy 1960 és 2016 között átlagosan 37,14 napos eltolódás volt tapasztalható felvidéki vizsgálati helyeiken, tehát átlagosan évente több mint egy hónapig nem tudják magukat megfelelően álcázni az állatok.
A havas környezetben élő fajok az évszakokhoz igazítva változtatják meg a színüket annak érdekében, hogy elkerüljék a ragadozókat. A Proceedings of the Royal Society B szaklapban publikált tanulmány szerint
ezeknél az állatoknál leginkább a napok változó hosszúsága a vedlés fő mozgatórugója.
Más tanulmányok szerint azonban ezek a fajok alkalmazkodhatnak a vedléseikhez úgy is, hogy közben lépést tartanak az éghajlatváltozással; ha ugyanis nem tudják álcázni magukat, kiszolgáltatottabbá válnak a ragadozóknak.
Észak-Amerikában a havasi nyulak heti túlélési esélyei már 7-14 százalékkal csökkentek amiatt, hogy az állatok nem tudták a megfelelő színű bundával álcázni magukat. A tudósok hasonló eseteket rögzítettek Norvégiában is.
Annak ellenére, hogy az állatokra erőteljes evolúciós nyomás nehezedik, a szakemberek nem találtak ilyen fokú alkalmazkodást Skócia nyulai között sem.
A tudósok szerint a nyulak azért nem változtatják a vedléseik idejét, mert Skóciában erőteljes a természetes ragadozók, illetve a havasi nyúl populációk genetikai sokféleségének a hiánya.
Meglepő számunkra a havasi nyulak abszolút adaptációs hiányossága, de talán az éghajlatváltozás üteme olyan gyors, hogy erre egyelőre képtelenek
– magyarázta Scott Newey, a James Hutton Intézet munkatársa, a tanulmány társszerzője. – Az is megeshet azonban, hogy a vizsgálatokat olyan területen végeztük, ahol kiterjedt vadászat folyik különböző ragadozókra, ami elnyomta azok, köztük a vadmacska és a szirti sas populációit.
Hozzátette, hogy emiatt fordulhat elő, hogy nem nehezedik sürgős evolúciós nyomás a havasi nyulakra, hogy színüket időben a változó környezethez igazítsák.
A tanulmány azonban figyelmeztet arra is, hogy amikor ezek a természetes ragadozók visszatérnek, akkor a nyulak még inkább kiszolgáltatottabbá válnak, mivel nem változtatták meg a vedlésük idejét.